Nem csupán az időpontok egybeesése miatt kíséreltem meg a múlt héten összekapcsolni a magyar választások második és a francia elnökválasztási küzdelem első menetét. Úgy tűnt, mindkét választás módosítja majd azt az európai politológiában is elterjedt elméletet, miszerint “politikai ciklusváltás” indult meg. Eszerint a szociáldemokrácia visszavonulóban lenne, a konzervatív jobboldal viszont a ciklus hullámának taraján lovagol.
KÉTSZINTŰ VIZSGA. Ma már világosabb a kép, s egyben ellentmondásosabb is. Magyarországnak immár nemcsak “lehetősége van arra”, hogy regionális szinten megcáfolja ezt a kérdést. Az egy héttel ezelőtti mondat ma már múlt időbe tehető. Franciaországban nem ez történt. Nem teljesült az a hét nappal ezelőtti lehetőség, hogy Párizs majd “európai szinten mondja ki ugyanezt a cáfolatot”.
Ami Magyarországot illeti: Orbán Viktortól az utolsó két hét általa felkorbácsolt belpolitikai szenvedélyeinek viharában abszurd külpolitikai kijelentéseket is hallhattunk. A vereséget elismerve például azt mondta, hogy a szavazók többsége a “polgári világgal” szemben a “szocialista világot” választotta. Azon még lehetne vitatkozni, hogy a Fidesz, amely éppen e két hétben “bérelte ki” a magyar szélsőjobb szavazatait és retorikáját, mennyiben képviseli a “polgári világot”. Azon viszont aligha, hogy immár “szocialista világ” nincs – csak régi alapfokú szemináriumi füzetekben.
Ugyanezen az estén Orbán kétszer is megismételte, hogy a magyarság sorsát nem a tízmillió magyar állampolgár, hanem a “tizenötmilliós magyar nemzet” dönti majd el. Így az új kormánynak nehéz dolga lesz visszakormányozni az országot a szomszédokkal szembeni, érzelmi töltésű, a múlt sebeit feltépő konfrontációs politikáról egy nyugodt együttműködési pályára.
Néhány könnyelműen eleresztett, a szavazók értelmi képességeit lebecsülő megjegyzés már megkapta a választ a nemzetközi politikától. Az, hogy az amerikai nagykövet már a második menet éjszakájának utolsó óráiban átadta Bush elnök meghívóját Medgyessy Péternek, szétfoszlatta az elhíresült bostoni út körüli cáfolatok hálóját. Azt, hogy az MSZP a “nagytőke kormányát” vezeti majd, nevetségessé tette Orbán másik mentorának és szövetségesének, Itália leggazdagabb emberének, Berlusconi kormányfőnek a sorsa, akinek munkaügyi politikája ellen tiltakozva április 16-án Olaszország húsz éve első általános sztrájkja során tízmillió ember tiltakozása bénította meg az országot. A “Bokros-csomag kontra Széchenyi Terv” hamis alternatívájának lebegtetése frappáns választ kapott a jobboldali ciklusváltás egyik legfrissebb példájaként üdvözölt Portugáliától. Ott az új jobbközép kormány volt kénytelen tizenegy nappal megválasztása után közölni, hogy szükség lesz megszorítási csomagra.
A választási finis közepén ennek a bumeráng-hatása (éppen a legracionálisabb szavazórétegekben) hozzájárult ahhoz, hogy a kormányt az első menethez képest “többen, de mégsem elegen” támogassák, s így nem menekülhetett a bukástól.
MEGVÉDENI A DEMOKRÁCIÁT. Érthető, hogy a magyar (immár nem is “parlamenti”) neofasizmus vezére volt az első, aki hétfőn azt javasolta, hogy “vigyázó szemünket” Párizsra vessük. Ott valóban a földrengés erejével (17 százalék) tört be az elnökválasztások első menetében Le Pen, a francia rasszizmus 73 éves apostola. Így május 5-én, a második menetben ő áll majd szemben Chirac jelenlegi elnökkel (20 százalék) az Elysée palotáért vívott harcban. A szocialista miniszterelnök kihullása (16 százalék) és a szélsőjobb előretörése valóban nagyon különbözik európai szinten attól, ami regionális szinten Magyarországon történt. A franciák azonban produkáltak még valamit. Olyat, ami jóval európaibb annál, mint amit a magyar jobbközép valaha produkált. Chirac azonnal a nemzet támogatását kérte a “demokrácia megvédéséhez”, s a francia szocialista párt nyomban egy nappal korábbi ellenfele, a konzervatív elnök mögé állt.
A jobboldali ciklus ünneplésével még meg kell várni a júniusi francia parlamenti választásokat, s főképpen az őszi német párbajt, a magyar választás eredményeit üdvözlő Schröder kancellár és kihívója – Orbán másik nemzetközi mentora -, Stoiber között.
