Dacára az Andersen nevet övező amerikai botránynak, új ügyféllel szerződött az Andersen Kft., a nagy nemzetközi könyvvizsgáló hálózat hazai tagja, a múlt héten a Pénzügyminisztérium Nemzeti Alapja adott számára megbízást. Kérdéses azonban, hogy megmarad-e a magyar piacon az Andersen név, mindenesetre az egyik legfőbb rivális, a KPMG „személyében” máris kérője akadt. Az érdekeltek szerint legkésőbb április végére eldől, hogy – miként nyilatkozatukban fogalmaznak – képesek-e „működésüket összekapcsolni”. Addigra válik egyértelművé az is, hogy e homályos megfogalmazás alatt végső soron mit is értenek a felek.
KÉPLÉKENY TERVEK. A kételyek oszlatására a KPMG egyáltalán nem vállalkozik, mondván: egyelőre annyira képlékeny az ügylet, hogy minden állítás puszta spekuláció lenne. „A legegyszerűbb megoldás az volna, ha valamennyi munkatárs kilépne az Andersentől, majd csatlakozna a KPMG Hungáriához” – ötletel Emery Jakab, az Arthur Andersen Audit Könyvszakértő Kft. ügyvezetője. Ez munkajogilag még működne is, ám az ügyfeleket, a szerződéseket nem lehet ennyire spontán módon „átpakolni”, hiszen valamennyi klienssel újra kellene szerződni. Ezt pedig csak akkor lehet elkerülni, ha a majdani cég jogutódja lesz a jelenlegi Andersennek.
A közös formának és az átmenet módjának kitalálása tehát még hátravan, a nevet viszont máris tudják a felek. A jelenlegi álláspont szerint az Andersené végleg eltűnne a hazai könyvvizsgálói arénából, és minden változtatás nélkül maradna a KPMG-é. A soron következő lépés most mindenesetre az átvilágítás, amire – Emery Jakab véleménye szerint – április első két hete biztosan rámegy. Ennek nyomán a hónap végére vagy felváltja az eddigi szándéknyilatkozatot egy immár kötelezettségeket is magában foglaló szerződés, vagy pedig letesznek a közös jövőről. Amennyiben a házasodás mellett döntenek, úgy őszre öszsze is szeretnék fésülni az intézményeket. Ez az az időpont ugyanis, amikor a cégek üzleti évet váltanak, s az újat már szeretnék megújulva kezdeni.
S hogy mi mindent kell menet közben megfontolniuk? Az ügyletben rejlő kisebb-nagyobb rizikótényezők száma óriási. Elég, ha az összeférhetetlenség eshetőségét vesszük, ami miatt például az ausztrál piac egy az egyben elveszett a KPMG számára. Ott ugyanis egy helyi óriásbiztosító, a HIH bukásánál „bábáskodik” két oldalról a két cég. A biztosító könyvvizsgálója az Andersen, a KPMG a felszámolásban segédkezik, és mindeközben – éppen a felszámolásból adódóan – perli a versenytársát. Méretében és bonyolultságában ehhez az esethez foghatót persze bizonyára nem produkál a magyar piac, az azonban még kiderülhet, hogy valamely ügyfélnek nem fűlik a foga a közösködéshez: ahhoz tehát, hogy piaci riválisával kerüljön egy auditorhoz. Korábbi fúzióknál akadt olyan ügyfél, akit könyvvizsgálója emiatt veszített el, sőt, olyan is, akinek maga mondott fel az egyesülés érdekében. Erre példa a két nagy üdítőital rivális és az Ernst & Young esete. Az Ernst Whinney és az Arthur Young egyesülésével a Pepsi Co. és a Coca-Cola került volna közös könyvvizsgálóhoz, ám az utóbbi ultimátumot adott: vagy ő, vagy a konkurencia. Végül a Pepsinek kellett más auditor után néznie.
Az ügyfélkör összepasszítása azonban még így is a kisebb feladatok közül való. Hiába vonták ki az ügyletből az Egyesült Államokat, felelősségi kérdésekből még mindig akadhat. Jóllehet Emery Jakab szerint kizárt, hogy az Enron-ügy hullámai az Andersen európai cégeit is utolérjék, mások úgy vélik: nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a tengerentúli károsultak pereiben, az ottani károkért alkalmasint más kontinenseken működő cégeknek is helyt kell állniuk. A magyarországi helyzet pedig egy egészen másik per miatt is pikáns. A KPMG-ben most nyilván azon is morfondíroznak, miként határolódhatnak el az Andersen Kft. ellen folyamatban lévő postabanki pertől.
Mindezek mellett az a nagy talány, hogy egységesen vágyik-e a hálózat valamennyi cége az egyesülésre. Ilyen szándékukról közleményükben a KPMG 16 országot és az Andersen 5 régióbeli országot összefogó közép-európai központjai nyilatkoztak. Emery Jakab szerint az Andersen még egy, Lengyelországot és a balti államokat koordináló regionális központja részese e tárgyalásoknak. Ha így van, akkor az Andersen egysége itt máris megbomlott. A lengyel társaság ugyanis távol tartaná magát e frigytől, s mással tárgyal.
Piaci hatásokVilágszerte a KPMG és az Andersen együtt mintegy 20 milliárd dolláros bevételt tudhat magáénak. Az ötök közül egyébként éppen a KPMG összpontosított leginkább Európára: 10,8 milliárd dolláros tavalyi nettó árbevételének kétharmada származott e kontinensről. Az Andersen tavaly 9,2 milliárdos bevételre tett szert, ennek java részét, több mint 5 milliárdot az Egyesült Államokban kereste meg. A két társaság tevékenységeit tekintve is eltérő hangsúllyal szerepelt a két kontinensen. Az Andersen Európában inkább adótanácsadásban erős, a KPMG viszont itt nagyon szilárd a könyvvizsgálat terén.
A magyar piac méretét nehéz feltérképezni, habár az árbevételt a könyvvizsgálói kamarával közölni kell. Csakhogy részletezett adatokat nem csupán az Andersen nem ad. A piac felmérésében alkalmasint még a nagyobb társaságok is arra fanyalodnak, hogy a cégnyilvántartásból keresik ki, mely társaságnak ki a könyvvizsgálója, és ezek alapján saccolják meg a piaci részesedéseket.
Becslések szerint a hazai Andersen megrendeléseinek háromnegyede külföldi eredetű, azaz valamelyik határon túli Andersen-cég ajánlja a magyarországi kft.-t. Ezek közül is legtöbbször Európa nyugati felén jut eszükbe a budapesti cég. Az itteni társaságnak olyan irányba kell tehát taktikáznia, hogy egy cégcsoporton belül maradjon az ügyfeleket „szállító”, a munkaellátottságot biztosító vállalatokkal. „Nem érdekel különösebben, hogy mit csinálnak a hongkongiak – utal Emery Jakab arra, hogy az Andersen ott és Kínában is a PricewaterhouseCoopersszel szerződött -, onnan ugyanis még egyetlen megrendelés sem érkezett. Az viszont nagyon is fontos a számunkra, hogy merre mozdulnak az Andersen európai cégei.”
ÉRDEKLŐDŐK. Éppen ezért a közép-európai régió tárgyalásai sem függetlenek a Nyugat-Európában zajló megbeszélésektől. Azt azért Emery Jakab sietve hozzáfűzi: ha nem jön össze a KPMG-s ügylet, van még érdeklődő. Ilyen persze továbbra is csak a legnagyobbak közül kerülhet ki. A magyarországi bevételi listán immár évek óta a hatodik – tehát közvetlenül a Big Five után következő – cég, a BDO Kontroll Kft., amelynek eszébe sem jutna az Andersenre pályázni. „Nem is az auditor körüli botrány, hanem a szervezetek különbözősége miatt” – magyarázza Gerendy Zoltán ügyvezető. Minthogy a BDO a világban franchise módra szerveződik, globális, vagy akár regionális tárgyalás is kizárt. Helyben kezdeményezhet egy cég – s erre az Egyesült Államokban van is most példa -, de a magyar társaságnak nincs ilyen szándéka. „Érdekes is volna – jegyzi meg Gerendy -, hiszen a bevételünk a tizede az Andersenének.” Habár az érdeklődők kilétét illetően nagyon diszkrétek a piac szereplői, Terták Ádám, az Ernst & Young vezérigazgatója annyit azért diplomatikusan felidéz a nemzetközi hírekből: Oroszországban az Andersen máris megállapodott az Ernst & Younggal, Új-Zélandon és Ausztráliában pedig szintén e konkurensével tárgyal.
Amennyiben a honi Andersen és KPMG egymásra talál, a legnagyobbak lesznek, bár e piacon tisztán könyvvizsgálói bevételek összevetésére azonban nincs mód. Azt ugyan tudni, hogy a KPMG 8 milliárdos bevételéből 4,9 milliárdot hozott a könyvvizsgálat, az Andersen azonban nem hajlandó megbontani tevékenység szerint a 6,5 milliárdos végösszeget. Ettől azok után is elzárkózik, hogy az időközben lemondott vezérigazgató, Joseph Berardino és az Andersenhez szegődött Paul Volcker – ex Fed-elnök – a cég becsületének megmentését célzó javaslatai között mindenekelőtt éppen ez szerepelt. „Kérdezze Berardinót, és üdvözölje a nevemben is” – mondta Emery Jakab, mellesleg két nappal azután, hogy az amerikai vezér lemondott. Aztán magyarázatot is adott: szerinte a vállalatok annyiféleképpen tartják nyilván a bevételeiket, hogy a könyvvizsgálói szegmensre kapott adatokat úgysem lehetne összevetni.
Ha egyesülésre, felvásárlásra kerül sor, azt a Gazdasági Versenyhivatal – amely előtt könyvvizsgáló még semmilyen ügyben nem szerepelt – mindenképpen elbírálja majd az ügyletet: a közös nettó árbevétel ugyanis meghaladja a 10 milliárd forintot. Ha az ügyet egyszerűnek véli, 45 nap alatt dönt, amennyiben komoly piaci hatásra, koncentrációra számít, az engedélyezési eljárás három hónapot vehet igénybe. A koncentráció pedig máris jelentős: a piac 80 százalékát uralók ötös köre szűkülhet ezáltal négyre.
