Gazdaság

Részvényalapok teljesítménye – Nyeretlenül

Vagyonuk több mint tíz százalékát veszíthették el, akik tavaly részvényalapokba fektettek, miközben más alaptípusnál akár ugyanennyit tehettek volna zsebre.

Részvényalapok teljesítménye – Nyeretlenül 1Nem a részvénylapoknak állt tavaly a zászló, nyerni ugyanis nem lehetett ezen a befektetési formán, legfeljebb keveset veszíteni – értékeli a részvényalapok 2001-es teljesítményét Fekete Attila. Az Alpok Alapot kezelő Erste Befektetési Alapkezelő Rt. ügyvezető igazgatóját igazolja a Figyelő felmérése is, mely szerint nem volt érdemes kockáztatni, sőt kifejezetten káros volt a részvényportfóliókat növelni. A tőzsde tavalyi vesszőfutása nyomán ugyanis azok a részvényalapok mutathatják fel a “legjobb” hozamot, amelyek csupán az előírás szerinti minimumot, a saját tőke felét fektették részvényekbe. Igaz, az év utolsó hónapjaiban tapasztalt értékpapír-piaci fellendülés valamelyest javíthatott a nagyobb részvényhányadú portfóliók teljesítményén.

A befektetési alapok előnyeiLIKVIDITÁS.

Az alapoknál könnyű pénzt elhelyezni és onnan kivonni; a nyílt végű alapok a folyószámlához hasonló likviditást biztosítanak. Ugyanakkor, a folyamatos visszaváltási lehetőség ellenére, a befektető részesedik a befektetések időarányos hozamából.

ELLENŐRZÖTTSÉG. Folyamatosan felügyelik a befektetést; a befektetési alapkezelők megfelelő technikai háttérrel és vizsgázott, gyakorlott szakembergárdával rendelkeznek.

KEDVEZŐ HOZ AMLEHETŐSÉG. A befektetési alapok a tőkepiac lehetőségeit teszik hozzáférhetővé, ezért hozamuk is ennek megfelelően alakul. A tőkepiaci befektetések hosszú évek nemzetközi tapasztalata alapján tendenciájukban magasabb megtérülést biztosítanak, mint a folyószámlák és a bankbetétek.

HOZZÁFÉRHETŐSÉG. A befektetési jegyek országszerte számos bankfiókban, brókercégnél hozzáférhetőek. A legtöbb befektetési jegy mindenféle minimum befektetési követelmény nélkül vásárolható a napi árfolyamon. A befektetések bármikor tovább növelhetők vagy csökkenthetők, és mivel a nyíltvégű alapoknak nincs lejáratuk, nem aprózódnak el a különböző időszaki befizetések lejárat szerint. A befektetési jegyek értéke, a nyilvánosan közzétett árfolyamoknak köszönhetően, lényegében naponta nyomon követhető, hozamuk ellenőrizhető.

BIZTONSÁG. A befektetési alapok működését szabályozó törvény több garanciális elemet tartalmaz. Többek között előírja, hogy a tőkét több különböző értékpapírba kell befektetni a kockázatok megosztása érdekében. Általános szabályként egy-egy részvény portfólión belüli aránya nem haladhatja meg a 10 százalékot. Ezáltal a befektető hozzájut egy olyan sokelemű (diverzifikált) portfólióhoz, amelyet maga közvetlenül nem tudna hatékonyan kezelni.

FOGYÓKÚRA. Egyébiránt a befektetési alapok piaca összességében jó évet hagy a háta mögött: a 2000-es értéknek közel a negyedével, 700 milliárd forintra emelkedett tavaly a nyílt végű befektetési alapok nettó eszközértéke. Ezzel szemben a részvényalapokra – érthető módon – egész évben a tőkekivonás volt a jellemző: egy év alatt 30 százalékos vagyonvesztést szenvedtek el, és december végére 20 milliárd forint alá süllyedt a kezelt vagyon. (Az apadásban szerepet játszott az árfolyamesés is.) A többi alaptípus látványos előretörését elsősorban a hazai kötvény- és pénzpiaci alapoknál tapasztalható vásárlási láz okozta, melynek hátterében a hazai infláció tartós és ütemes csökkenése húzódik meg.

A részvénytulajdonosok sorstársaiként a részvényalapok hívei is méltán érzik, hogy nem az ő évük volt a tavalyi: utóbbi befektetések átlagosan mintegy 10,3 százalékot veszítettek értékükből, szemben például a hazai kötvény- vagy pénzpiaci alapok 10 százalékos hozamával. Az újesztendő azonban fordulatot hozott a részvényalapok életében: míg 2001 folyamán szinte egyikük sem tudott növekedést felmutatni, addig – februárral bezárólag – az utolsó 12 hónapot nagyító alá véve már szép számmal találunk olyanokat, amelyek profitot termeltek (lásd táblázatunkat). A kép azonban korántsem egységes, és az alapok szélsőségesen eltérő teljesítményét, valamint a BUX-tól való elmaradását firtató befektetők kérdése többnyire jogos. A szakemberek a tőzsdeindextől számított eltérést azzal magyarázzák, hogy az alapok vagyonuknak csak egy részét fektetik részvényekbe – a többit likvid eszközökben, például állampapírokban tartják -, így lehetetlen a piaci indikátor pontos követése. Az alapok eredményességében látható különbségeket pedig az eltérő befektetési stratégiákkal indokolják.

ELTÉRŐ ÉS HASONLÓ. Az utolsó 12 hónap éllovasai közül a ConCorde részvényalapjának láthatóan kifejezetten jól jött, hogy csupán márciusban indult, és ennek köszönhetően kimaradt az esztendő első felét jellemző őrlődésből. “A részvények aránya jelenleg is mindössze 53 százalékos, ám – mondja Móricz Dániel, a ConCorde Befektetési Alapkezelő Rt. elemzője – igen aktívan kezelik e portfóliót.” Jellemzően 2-3 naponként igazítanak rajta, és sok esetben a kisebb likviditású részvényeket is előnyben részesítik, bízva azok hosszú távon kecsegtető hozamában. Az alap vagyonának 5-5 százalékát tartják például az Émász, a Brau, a Prímagáz illetve a Danubius részvényeiben; hasonló a súlya az OTP, a Mol, a Matáv és a Richter papírjainak is.

Részvényalapok teljesítménye – Nyeretlenül 2A többi alapkezelő kulisszatitkaiba betekintve kiderült, hogy a konkurensek portfóliójának összetétele annyiban hasonló, a többség a 4-5 nagyobb (az előbbiek az Egis-szel kiegészülve) társaság papírjai mellett további 8-10 cég részvényeiből vásárol. Az alapkezelők kezét ugyanis januárig megkötötte az értékpapírtörvénynek az a passzusa, mely szerint egy-egy papír legfeljebb 5 százalékot képviselhet a kezelt vagyonból (mára ez a küszöb 10 százalékra emelkedett). A minősítéshez szükséges 51 százalékos részvényarány eléréséhez tehát tavaly év végéig legalább 10 papírt kellett tartani, így a bóvlirészvényekből is kénytelen-kelletlen bevásároltak a szakemberek. A változásoknak köszönhetően a legtöbb alap már megkezdte a kisebb részvények kiárusítását, és a felszabaduló vagyont is a nagyobb társaságok papírjaiba csoportosítja át. Némileg más filozófiát követ a piacvezető Budapest Alapkezelő Rt.; Szöllősi Ferenc portfóliómenedzser szerint a kisebb társaságokban is van fantázia. A szokásosnál például több Mezőgép- vagy a Pannonflax-papír van ma a Budapest Növekedési Részvény Alapban.

Részvényalapok teljesítménye – Nyeretlenül 3KITARTANAK. Az elmúlt év tapasztalataiból okulva egyik megkérdezett sem változtatna jelentősen jelenlegi portfólióján; szerintük ennek csak akkor volna értelme, ha újabb társaságok lépnének a parkettre. A tőzsdei cégek kis száma miatt az elmúlt évben is több alapkezelő – például a CA-IB, a Union-Takarék vagy az OTP Alapkezelő – is tartott külföldi részvényeket portfóliójában, igaz csak elenyésző súllyal.

A részvényalapok megítélésének egy másik fontos szempontjára hívja fel a figyelmet Fatér Gyula. A Befektetési Alapkezelők Magyarországi Szövetségének elnöke szerint ilyen befektetésben minimum 3 éves távlatban érdemes gondolkodni a tőkepiacok folyamatos ingadozása miatt. Ami pedig az alapok összehasonlítását illeti, Fatért szerint legalább 12 hónapot kell nagyító alá venni, hogy kiderülhessen, valójában mire képes egy alapkezelő szakembergárdája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik