Nem Zola és nem Petrovics. Egyszerűen Emil. De fogalom ő is. Intézmény. Az Emil! Egy cukrászda. A legjobb, ami elképzelhető.#<#
Kilencedik éve, hogy Solymárra költöztünk, és imádunk itt élni. (Akkoriban még nem volt divat idejönni. Mi kifejezetten azért választottuk, mert találtunk egy nekünk kedves házat, és megfizethető volt. Azóta Solymár divatos lett és kevésbé megfizethető.) A szép pilisi környéken kívül még azért is jó itt, mert ha akarom, félóra alatt Pesten vagyok, de ha akarom, igazi faluban élek, méghozzá jól ellátott faluban: gyakorlatilag minden van itt. Ehhez a “minden”-hez például kulináris szempontból hozzátartozik az Aranykorona, a főváros és környéke egyik legjobb étterme, melynek tulajdonosa a szakácsművészetet valóban művészetnek tekinti, elhivatott Tinódi Lantos Sebestyén, akinek élőszóban szárnyaló étek-poémáit valódi étek-remekművek hitelesítik. A másik kedvencünk Pilisszentiván és Solymár között egy nádas, vadkacsás, szépségesen lírai tó, partján a Csali Csárdával. És végül, de nem utolsó sorban, Pilisvörösváron az Emil.
Emil úr édesapja pékmester volt, a fáma szerint az ő kiváló, ropogós császárzsömléje párját ritkította. (Nincs is jobb egy jól sikerült császárzsömlénél!) Emil úr Haueréknél járta ki a cukrászegyetemet, ez meg is látszik kínálatán. Mesteri rétesekkel kezdte karrierjét, még az ötvenes évek végén a Rádiónál: a felvételre váró színészek türelmetlenül, órára lesték a friss sütetet. Majd Emil 1985-ben megalapította a vörösvári Emilt.
Amikor 1993-ban a környékre költözvén fölfedeztük, még kisebb volt. De már akkor feltűnt kínálatával. És “tüchtig” tisztaságával, a pártállami slamposság legkisebb nyomát se viselő, állandó minőségével. Azóta a töretlenül ívelő siker nyomán átalakult, bővült, nagyvonalú, korszerű, kellemes lokalitás lett. Én, mint a marcona férfiak általában, botrányosan édesszájú vagyok, tehát gyakran betérek bűnözni ide. Unokáimat is ide hurcolom, s ha párom, aki nagy vendéglátó és sütő-főző művész, valahányszor nem győz már vendégeinknek édességet is készíteni, kizárólag Emil süteményeit tekinti méltónak, hogy az ő levesei és húsételei társaságában asztalra kerüljenek. Például a répatorta, abszolút Emil-specialitás, valóban sárgarépával elkészítve (sok egyéb mellett), és mindig osztatlan sikert arat. Vagy a valóban hatalmas választékból a mesés baracktorta. A fennkölt kastélytorta, netán a fenséges oroszkrém.
De a pékmesteri eredetnek is fontos szerep jut itt a sok nagymamai házi süteményben. Nálam a tortaköltészet csak élvezetes flanc. Szerintem egy cukrász mestermivoltát a süteményei bizonyítják. Miként itt a (folytatólagosan) húzott rétesek. A mákosban például zaftos gyümölcsdarabkák bújnak, akárcsak a túrósban a kötelező mazsola mellett őszibarack. Fő kedvencem a fahéjas lepény (holott a fahéjt nem is szeretem!), ez a ropogós-omlós repülő csészealj. Aztán a mézes krémes, meg a búzacsírával készült florentina, vagy a szilvalekváros batyu, mely kóser módra készül. Mert itt mindenki megtalálhatja a magáét, mondja Emil úr. Így is kell. Pilis és vidéke magyarok, svábok, szlovákok békés együttélésének-keveredésének példás színtere. Eszünk és hízunk kollektív békességben. Egy cukrászdával a közepén.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
