Koncként dobták oda a pénzváltókat a bankoknak – fakad ki a hazai 750 pénzváltó cég egyikének a tulajdonosa. Úgy kalkulálja, hogy vállalkozása néhány napja még 20 millió forintot ért, ma azonban képtelen volna rá vevőt találni. A céget persze nem akarja eladni, no és pár hete – a törvény megjelenése előtt – sem garantált senki vásárlót. Ám a jövője valóban attól függ, hogy akad-e bank, amely szerződik vele. A terrorizmus elleni küzdelemről és a pénzmosás megakadályozásáról szóló törvény ugyanis módosította a hitelintézeti törvényt, amely szerint ezentúl pénzváltási tevékenység végzésére kizárólag hitelintézet jogosult. Így, ha a cég nem rendelkezik ilyen jogosítvánnyal, akkor a szóban forgó tevékenységet csak bank ügynökeként űzheti.
Ez a jogszabályalkotó szemszögéből egyszerűen néz ki: beépített a rendszerbe a hatóság mellé egy további intézményt, amely a pénzváltó működését firtatja, sőt, dönt is a létéről. Azaz a hatóság jogkörét decentralizálta. Mert bár továbbra is a felügyelet az engedélyek letéteményese – mi több, a majdani ügynöki szerződéseket is e hatóság tiszte jóváhagyni -, s nem csökkent ellenőrzési feladata sem, az új rendszerben a bank vállal felelősséget a pénzváltóért, tehát érdeke a hírnevét nem csorbító, tiszta kezű partnert választani. S persze olyat, amely hasznot is hajt.
Eddig tehát amennyiben egy pénzváltó teljesítette a jogszabályi feltételeket, működhetett. Ezentúl viszont az is kell, hogy egy bank lásson benne fantáziát. Arra ugyanis a hitelintézeteket semmi sem kötelezi, hogy felszívják a teljes jelenlegi pénzváltó kínálatot. A jogalkotó tehát úgy látta jónak, hogy e kör megtisztítását a piacra bízza. Ebben viszont nyilvánvalóan az is benne rejlik, hogy míg a hatóságot szabályok kötötték a szereplők tevékenységének jóváhagyásában és kizárásában, most – a banki szelekció révén – ez akár „pofára” is történhet. Következésképpen könnyedén előfordulhat, hogy a törvény teremtette kettős „dróthálón” nemcsak a korábban a feltételeket az utcáról üzlethelységekbe költözéssel kényszerűen teljesítő, legálisnak látszó, ám a háttérben masszívan pénzt mosó vállalkozások akadnak fenn – ha egyáltalán -, hanem mondjuk a kisebb, szolidan működő társaságok is.
Arról viszont, hogy miként számolják fel a – szinte minden gazdasági logikát nélkülöző, többnyire balekokra és pénzmosókra szakosodott – fekete, utcai pénzváltást, az új jogszabályok sem rendelkeznek. Ugyan nemigen éri már meg utcán váltani, ott sem kínálnak jobb árat, mint a pénzváltóknál, ráadásul a forint konvertibilitása a hazai és külföldi valutában vezetett számlákat átjárhatóvá, s a banki pénzváltást versenyképessé tette. Ezzel együtt a zsebből váltókat e törvény nem csípi fülön, ahhoz rendőrségi akciók kellenének – vélik a területet felügyelő szervezetek. Azaz tavaly még a Magyar Nemzeti Bank, január elsejétől a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
SŰRÜSÖDŐ PIAC. A törvény 750 pénzváltót – közöttük 28 bankot és közel 120 takarékszövetkezetet -, s azok 3500 fiókját érinti. Ezek egy része vélhetően komolyan fontolóra veszi a bolt bezárását: az új előírások halmaza, plusz a forint konvertibilitása végleg eltéríti őket e pályától. A 250-300 úgynevezett kényszerpénzváltó közül az autópálya-kapuknál és a főleg a határok mentén, boltokban működőkre például már nincs is szükség, hiszen konvertibilis valutában is lehet fizetni. Ugyanígy a szállodai pénzváltó forgalom is megcsappanhat, hiszen az intézményen belüli költések pénznemének megint csak nem feltétlenül kell forintnak lennie. Más kérdés, ha a szállóvendég ténylegesen meg kíván ismerkedni a helyi valutával. Amennyiben az illető hotel végül úgy dönt, ezzel a szolgáltatással is kedveskedni óhajt, az új beruházásokra kényszeríti: ugyanis valamennyi fiókot – így szállodai hallt, utazási irodát – a belső mozgást jól rögzítő kamerával kell felszerelni.
BANKÜGYNÖK.
Új pénzváltó már csak hitelintézet ügynökeként kaphat működési engedélyt. A meglévők nyárig kapnak haladékot banki partner találására. Az ügynöki kapcsolatot a PSZÁF engedélyezi előtte a rendőrség véleményét is kikérve.
AZONOSÍTÁS.
Az egyszerre 300 ezer forint feletti összeget váltó ügyfelet azonosítani kell.
A pénzváltó fiókokban az ügyfelek képi azonosítására is alkalmas módon videokamerát kell elhelyezni, és 50 napig őrizni a felvételeket.
SZÖVETSÉGBE FORRNAK. Önállóságukat kurtító, kiszolgáltatottnak tetsző helyzetükből a pénzváltók egy része közösen alapítandó takarékszövetkezettel próbál előre menekülni. A Treasure Change kezdeményezését sokan figyelik érdeklődéssel, s nem kevesen szkeptikusan. Mindenesetre, ha kellő számú pénzváltót lehetne összeverbuválni ezen az eddig igen ádáz versenyt folytató, ellenséges piacon, egy nagyobb intézmény akár jócskán meg is nehezítheti a bankok életét – szólnak a vérmesebb remények. A vállalkozó pénzváltó február végéig törzsügyfelei közreműködésével meg akarja tartani az alapító közgyűlést, és augusztusra engedélyt is szeretne. Ahhoz képest egy éven belül – előzetes felmérése szerint – 100-400 pénzváltó csatlakozása várható. Kizárni senkit nem óhajt, ám a társulás feltétele, hogy a cég elfogadja az alapító két éve szabadalmaztatott franchise szabályait.
Sem a törvény végrehajtási rendeletét, sem pedig a felügyelet szándékait nem ismerve, a bankok egyelőre nem tudják pontosan, hogy milyen pénzváltót látnának szívesen a „soraikban”. Azt azonban minden sirámuk ellenére a pénzváltók is elismerik, hogy az e területről az utóbbi években visszahúzódó bankok üzletet szimatolhatnak bennük, legalábbis a nagyobbakban. S ha már a méreteknél tartunk, a legnagyobb pénzváltó havi valuta vételi forgalma meghaladja a 3 milliárd forintot, és a tizedik legnagyobbé is egymilliárd fölötti. Mögöttük sorakozik még ugyan hatszáz cég, ám a pénzváltókban rejlő potenciális hasznokat az egyik, csupán néhány pénzváltóhellyel rendelkező, s amúgy a törvény következményeitől erősen tartó társaság vezetője is percekig sorolja. Mindenekelőtt azt, hogy vállalkozóként mennyivel rugalmasabbak e cégek, s milyen jól kiegészítik a bankszolgáltatásokat. Példaként citálja az éjszakai és hét végi nyitva tartást, amikor is a bankok zárva vannak. Ez az egyébként, ami a pénzváltóknak leginkább helyet szorít e piacon, hiszen amint azt az egyik vállalkozó megjegyzi, „a pénzünket tulajdonképpen péntek déltől hétfő reggelig keressük meg”.
HATÁSMENTES LIBERALIZÁCIÓ. A pénzváltók forgalmát meglepő módon eddig semmi nem rendítette meg: nem hagyott nyomot a növekvő kártyahasználat és a devizaliberalizáció sem. Sokak szerint ez utóbbi hatástalansága átmeneti csupán, az emberek nem tudják, vagy nem merik elhinni, hogy külföldi valuta is elfogadható. A liberalizáció következményét viszont már látni vélik az engedélyező szervezetnél: az év végén mintha megszaporodott volna az engedély-visszaadások száma. Mások szerint ez nem veti majd vissza a forgalmat – egy étteremben például bizonyára nem tud a külföldi olyan jó kurzust elérni, mint egy hivatalos váltóhelyen. Az éttermek pedig nyilván nem fognak egyszerre több valutában könyvelni, így a vendég vélhetően forintszámlát kap, az étterem meg viszi a valutát beváltani. A két árfolyam közötti különbséget pedig adómentesen zsebreteszi, így ha közvetve is, de ily módon szaporodhatnak a pénzváltás környéki visszaélések (Figyelő, 2000/7. szám).
A pénzváltói kételyek mellett már kirajzolódóban az a kép is, amely a banki kapcsolatot kedvező színben tünteti fel. A bank ugyan nyilván kér majd ügynöki jutalékot, ami a kedvező kurzus miatt amúgy is kicsi váltási marzsot csökkenti. Másfelől azonban telepíthet bizonyos szolgáltatásokat a váltóhoz, amelyek pótlólagos bevételt generálhatnak. Ilyen lehet a számlanyitás, jóllehet az nyilván nem fog a pénzváltóknál tömegesen zajlani. Ami egy kerekebb jutalék mentén vonzó lehet – mondja az egyik érintett -, az a bankkártya-leolvasás nyomán forintkifizetés a külföldieknek, azaz egyfajta manuális bankautomata funkció.
