Egész napos konferenciát szentelt a patinás hágai külügyi intézet (Clingendael Institute) annak a kérdésnek, hogy miként alakul a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) sorsa a dohai értekezlet után.#<# Vajon összehangolható-e a WTO tevékenysége a szuverenitás és a demokrácia kritériumaival. Két évvel a seattle-i kudarc után a jövőt firtató kérdést nemcsak a kormányközi világszervezet, hanem az ellene gyakorta demonstráló mozgalmak sorsáról is fel lehet tenni.
TÚLTERJESZKEDŐ WTO. Bizonyos értelemben a helyzet semmit sem változott Seattle óta. A kritikusok fő problémája továbbra is az, hogy a WTO az egyetlen olyan multilaterális szervezet, amely tagjaira nézve kötelező jellegű határozatokat hozhat, ezzel a jogosítványával viszont nemcsak a saját szakterületén él. Kereskedelmi vonatkozásúnak (trade related) nyilvánítva sok minden mást, illetéktelenül avatkozik bele tulajdonjogi, beruházási és más kérdésekbe. “Vagy szűkíteni kell az egyezményekben érintett területek körét, vagy meg kell szüntetni a kötelező jelleget” – vonja le a következtetést Lori Wallach, a washingtoni székhelyű Global Trade Watch igazgatója.
Mindez azért is érdekes, mert alig két héttel a New York és Washington elleni terrorakciók után – szeptember 24-én – a The Wall Street Journal Europe vezércikke már az úgynevezett antiglobalizációs mozgalmakat temette. A tekintélyes üzleti napilap szerkesztői szerint a terrorista agresszió ezért alkalom arra, hogy fel lehessen lépni az unalmában demonstráló, a sajtó, a tudomány és az üzleti élet egyes képviselői által jóhiszeműen, de helytelenül támogatott fiatalság ellen.
Az eltelt időszak fejleményei azt mutatják, a Wall Street-i vélemény elhamarkodottnak bizonyult, sőt, az új konfliktusok hatása éppen ellentétes. Most, hogy széles nemzetközi koalíciók alakulnak a világrendszer veszélyforrásainak kiiktatására, egyre több példát látunk arra, hogy a pénzügyi és a kereskedelmi döntéshozók igyekeznek teret engedni a szűken értelmezett gazdasági szempontokon túl a politikai, szociális és etikai megfontolásoknak is. E tevékenységük során pedig partnerséget keresnek azokkal a civil mozgalmakkal, amelyek a legutóbbi évtized során a nemzetközi intézmények reformjára irányuló javaslatokkal álltak elő.
Fényesen bizonyítja a civil szervezetek felértékelődését, hogy a terrorakció utáni hetekben történt meg először: egy európai kormányfő – és éppen az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Guy Verhofstadt belga miniszterelnök – levelet intézett a korábbi és a várható demonstrációk résztvevőihez. E levélben (lásd Népszabadság, 2001. szeptember 26.) egyebek mellett így fogalmazott: “Nincs értelme, ha minden kritika nélkül vagyunk hívei vagy ellenzői a globalizációnak. A kérdés inkább az, hogyan juthat hozzá mindenki, a szegény is a globalizáció nyilvánvaló előnyeihez anélkül, hogy a hátrányait is el kellene szenvednie.”
Nem véletlen, hogy James Wolfensohn, a Világbank elnöke a szeptemberi terrorcselekmények óta több alkalommal is megjelent a BBC képernyőjén. A halk szavú bankvezér már a kezdet kezdetén kifejtette: az új válság elválaszthatatlan a világszegénység problémájától. Később, egy vasárnapi beszélgetés során hozzátette: szeptember 11-ig a gazdag világ azt hihette, hogy megbízható fal választja el a szegény világ problémáitól. A World Trade Center pusztulásával ez a képzeletbeli fal is romba dőlt. Elgondolkodtató az a tény, hogy a fejlett országok 6-7-szer akkora összeget költenek mezőgazdasági protekcionizmusra, mint a perifériák kevésbé fejlett gazdaságainak segélyezésére.
NETTÓ TŐKEKIVONÁS. Hogy a világ változik, annak több konkrét jele is van. November közepén született döntés arról, hogy Tanzánia 3 milliárd dolláros adósságkönnyítésben részesül a Nemzetközi Valutaalap szervezésében, az elkötelezett reformpolitika jutalmaként. Közben pedig – az International Herald Tribune híradása szerint – Soros György is sürgeti a változásokat, rámutatva például arra a tényre, hogy az 1997-es ázsiai válság kezdete óta a kevésbé fejlett országokból nettó tőkekivonás figyelhető meg.
Aki Washingtonban belép a Világbank székházába, ezzel a jelmondattal találkozik: “Álmunk egy szegénység nélküli világ.” E felirat jóval 2001 szomorú ősze előtt került a falra. Azt azonban csak most értették meg sokan, hogy aki elhatárolódik a párbeszédtől és a békés reformoktól, az elkerülhetetlenül az erőszakos konfliktusok felé tereli az eseményeket.
