Egy most publikált szociológiai felmérés szerint a magyarok közel fele elégedetlen a demokráciával.#<# Igaz, a felmérés nem tért ki arra, hogy honfitársaink milyen rendszert szeretnének helyette, így ez az elégedetlenség lehet akár csak a ius murmurandi, a morgolódáshoz való jog, vagy éppen a demokráciával szemben támasztott magas elvárások kifejeződése is. Mégis, arra utal, hogy a demokrácia nem élő gyakorlat, hanem elvont fogalom; nem a mindennapi állampolgári részvétel élménye, hanem a felsőbbséggel kapcsolatos elvárások be nem teljesüléséből fakadó frusztrációk villámhárítója.
BEVEZETŐ SZAKASZ UTÁN. Magyarországon a kapitalizmus és demokrácia “bevezetésének” történelmi jelentőségű évtizede után ezeknek a rendszereknek most már rutinszerűen, megbízhatóan kellene működniük. A piac és demokrácia az elmúlt évek gyorsan fejlődő gazdasági környezetében elvileg nagy támogatottságra kellene, hogy számítson az elérhető legszélesebb társadalmi rétegeknél. Ehhez képest a felmérés eredménye csalódást kelt.
Az állampolgárok egy jelentős része talán azért nem érzi magáénak a demokráciát, mert a gazdasági növekedésből eredő bevételek rendkívül egyenlőtlen módon oszlanak el a társadalomban. Az elszegényedés a demokrácia társadalmi gyökereit szakíthatja el, ami a középosztályra is visszahat. A demokrácia még mindig nem rutinszerűen, hanem kampányszerűen működik. Sokan szakadékot éreznek a kormány “tűzijáték-politikája” és saját életkörülményeik között.
Régen az a mondás járta, hogy a magyarok vagy temetnek, vagy lakodalmat ülnek. Mintha sosem tudnának kitörni a fellángolás, kreativitás, türelmetlenség, frusztráció, pesszimizmus mókuskerekéből. A nagy nekilendüléseket nagy letörések követik. Ezt erősítik a kulturális mintáink és mítoszaink is, például “a legnagyobb magyarként” tisztelt gróf Széchenyi István egyszerre dicsőséges és tragikus életpályája.
De talán van egy másik ok is, amely honfitársaink idegeit kikezdi, és ami miatt demokrácia-deficitet érzékelnek. Néhány évvel ezelőtt a General Electric tanácsadója egy magánbeszélgetésen azt mondta, hogy valami nagyon zavarja őt a magyar politikai és üzleti kultúrában: a megbízhatóság, a “follow-up szemlélet” hiánya. Furcsállotta, hogy Magyarországon az adott szó betartása nem számít magától értetődőnek. Megemlítette, hogy az angol follow-up szóra – amely körülírva az elhatározások betartását, a dolgok folyamatos követését, időről időre való áttekintését, az ígéretek számonkérhetőségét jelenti – a magyar nyelvben egyszerűen nincs kifejezés. Mintha ebben az országban túl sok mindent meg lehetne tenni következmények nélkül.
Egy nyitottabb gazdasági és politikai rendszerben tartósan elbújni nem lehet. A nemzetközi szervezetek – az Európai Uniótól a multinacionális cégekig – mentalitásformáló hatása már most érezhető. Bár a kívülről jövő modernizációnak sohasem csak pozitív hatásai vannak, hanem “kockázatai és mellékhatásai” is, talán reménykedhetünk abban, hogy egyre szokatlanabb (s ezért szembetűnőbb) lesz, ha rendszerszintű felelőtlenséggel találkozunk. Ahhoz, hogy Magyarország megbízhatóan működő, konszolidált demokráciává és piacgazdasággá fejlődjék, elengedhetetlen a follow-up fogalmának adaptálása és – nyelvművelők, előre! – a fogalom magyar megfelelőjének megtalálása. De még ennél is fontosabb, hogy létezzen a kifejezés által leírt mentalitás és habitus, vagyis egyfajta figyelő, “karbantartó” szemlélet és tevékenység. A demokratikus konszolidáció azt jelenti, hogy a rendszer “önjáróvá válik”, mert rendszeresen “karbantartják”. Nem a csodavárás, nem az összeesküvés-elméletek gyártása, nem a karizmatikus egyéniségekbe vetett vakhit, hanem az intézmények olajozott működésére alapozott bizalom jellemzi.
Jogállamban még csak fel sem merülhetnek olyan szóbeszédek, hogy miért ússza meg az ügyeit a Fidesz-közeli Schlecht Csaba és Várhegyi Attila, illetve miért nem megy ez a kisgazda Szabadi Bélának. A bírói függetlenség, az ügyészi korrektség, a rendőri intézkedések jogszerűségének feltételezése is ebbe a körbe – a “karbantartott demokrácia” jellemzői közé – kellene, hogy tartozzék. Ami rutin.
KÖVETÉS ÉS ÁTLÁTHATÓSÁG. Mert mit ér például a környezetbarát autóbusz megvásárlása, ha motorját, károsanyag-kibocsátását nem ellenőrzik rendszeresen? Mit ér az önkormányzati rendszer, ha az önkormányzatok egyre kiszolgáltatottabbak a központ akaratának?
Miként a kerékpárutaknak össze kell kapcsolódniuk ahhoz, hogy biciklizni lehessen, úgy az ennél jóval finomabb, komplexebb rendszereknek is – hogy szabadságunkkal élhessünk.
