Moszkva lehetséges belső-ázsiai céljaira is ráirányította a figyelmet a szeptember 11-e után kialakult új helyzet.#<# A térségről, illetve annak szűkebb, az egykori Szovjetunióhoz tartozó új államairól általában azt tartják, hogy továbbra is jelentős mértékben függenek Oroszországtól. E felfogás szerint az Afganisztán körül kialakult új szituáció pedig nemhogy oldotta volna ezt a függést - éppen ellenkezőleg, csak fokozta azt. De tényleg erről van-e szó?
Távolról sem olyan egyszerű a képlet, mint ahogyan az első pillantásra tűnhet. Mindenekelőtt nehéz olyan komoly bizonyítékot találni, amelyből arra lehetne következtetni, hogy Oroszország számára a térség egésze akár gazdasági, akár politikai értelemben különös jelentőséggel bírna.
CSAK KAZAHSZTÁN FONTOS. A szélesebben vett közép-ázsiai régióból lényegében egyetlen ország fontos Moszkvának, ez pedig Kazahsztán. Ami érthető is. Ez az a térségbeli állam, amellyel Oroszországnak továbbra is igen kiterjedt kapcsolatai maradtak fenn. Jellemző, hogy Moszkva FÁK-térségbeli áruforgalmának csaknem 90 százalékát három szovjet utódállammal – Ukrajnával, Belarusszal és Kazahsztánnal – bonyolítja le. És ez a szoros gazdasági kötődés visszafelé is igaz. Kazahsztán egyike annak a négy FÁK-államnak, amelynek gazdasági kapcsolatrendszerében Oroszország részesedése továbbra is meghaladja a 40 százalékot. Ez azt jelenti, hogy csaknem egy évtizeddel a Szovjetunió felbomlása után a kazah gazdaság számára nem egyszerűen első számú, hanem alternatíva nélküli partner maradt Moszkva. Erre egyetlen más közép-ázsiai köztársaság esetében sem találni példát. Esetükben nemcsak arról van szó, hogy a térség meglehetősen gyenge gazdaságai elenyésző tételt jelentenek az orosz külgazdasági kapcsolatokban, de arról is, hogy maguk is egészen más irányban tájékozódnak. Moszkva a többi utódállam közül még a gazdaságilag hozzá leginkább kötődő Kirgizisztán és Üzbegisztán külkereskedelméből sem részesedik 25 százalékot meghaladó arányban.
A térség legtöbb államához Oroszországot nem annyira gazdasági, mint inkább biztonsági megfontolások és szükségletek kapcsolják. Ezek az orosz biztonsági szükségletek azonban legalább annyira – vagy még annál is inkább – az érintett államok szükségletei is. Mindenekelőtt azért, mert a kilencvenes évek második felére kiderült, hogy a közép-ázsiai új államok szuverenitását nem Oroszország fenyegeti, hanem a térség államainak egy részével közvetlenül is határos Afganisztán. Különösen kritikussá a helyzet azok után vált, hogy a Kabult 1996-ban megszálló tálibok az évtized végére az északi határához szorították a velük szembenálló erőket. Ráadásul az új afgán rezsim nemcsak megtűrte területén az üzbég elnök, Iszlam Karimov rendszerének iszlamista ellenzékét, de tevőleges segítséget is nyújtott e csoport fegyveres kiképzéséhez. Az úgynevezett Üzbegisztáni Iszlám Mozgalom 1999 késő nyarától többször is kísérletet tett arra, hogy tádzsik és kirgiz területeken áthatolva betörjön az üzbegisztáni Fergana-medencébe és ott előkészületeket tegyen egy majdani teokratikus iszlám állam kialakítására.
Az egykori szovjet közép-ázsiai köztársaságok egy része azonban nem csupán az afganisztáni fejlemények nyomán érzi magát nagyobb biztonságban, ha katonai szövetségesének tudhatja Oroszországot. Erre – főként a kisebbeknek, vagyis leginkább Kirgizisztánnak és Tádzsikisztánnak – más okok miatt is szükségük van. Ezek az államok ugyanis már nem egyszer tapasztalhatták, hogy Üzbegisztántól egyáltalán nem idegen az erő alkalmazása, legyen az kisebb konfliktus, avagy határkijelölés. Taskent nyilván azért ilyen magabiztos, mert a térség legnagyobb hadseregével rendelkezik, s mert a régió másik kulcshatalma, Kazahsztán egyelőre kerüli a vele való nyílt ütközést.
VERSENGÉS.Két ország tehát azért verseng, hogy a régió vezető hatalma legyen. Az utóbbi időben azonban – nyilván nem függetlenül az afganisztáni fejleményektől – Taskent némiképp visszavett korábbi agresszivitásából. Az átmeneti üzbég önmérséklet azonban aligha téveszti meg Kirgizisztánt és Tádzsikisztánt, a térség két leggyengébb államát. Ezek a több tekintetben is kiszolgáltatott államok legfeljebb csak orosz segítségre számíthatnak szuverenitásuk védelmében. A térség ötödik hatalma, Türkmenisztán minden fontos tényezőtől egyforma távolságot tart. Ebbe belefért az is, hogy a legutóbbi időkig félhivatalos kapcsolatokat ápolt a tálib rezsimmel.
Moszkva térségbeli szerepe nem egyszerűen az Afganisztán felőli fenyegetés feltartóztatásában van. Legalább ennyire fontos, hogy a kényes és rendkívül törékeny közép-ázsiai egyensúly fenntartása is jórészt rá hárul.
