Immár közös ágyban fekszenek, de az álmaik különbözőek – ezt a francia-német viszonyról írta egy párizsi publicista. A szeptemberi, Amerikát megrázó terrortámadás eddigi legfontosabb világpolitikai következménye az orosz-amerikai viszony látványos javulása. Ott a közös ágy még messze van, de az álmok részben már hasonlóak.
Putyin orosz elnök néhány nap múlva Texasba érkezik, hogy egy Crawford nevű kisváros peremén lévő farmon találkozzék Bush elnökkel. Valószínű, hogy megpróbálnak közöset álmodni egy olyan ügyben, amely szeptember 11-éig még keményen megosztotta őket.
KOMPROMISSZUM? Hivatalba lépése után a Bush-csapat katonapolitikájának középpontjában a rakétaellenes pajzs létrehozása állott. Az oroszok viszont ragaszkodtak az ilyen pajzsot tiltó ABM szerződés maradéktalan fenntartásához. A közös ellenség, az iszlám szélsőségesek terrorista csapása mindkét oldalra kijózanítóan hatott. Rumsfeld, a keményvonalas amerikai hadügyminiszter, aki a pajzsépítés iránti lelkesedését még Reagan csillagháborús lázálmának időszakából örökölte, a múlt pénteken Moszkvába érkezett. Ám már néhány nappal korábban úgy döntött, hogy elhalasztanak két, régóta időzített, a pajzs létesítésével kapcsolódó rakétakísérletet. Erre a gesztusra azért kerülhetett sor, mert Sanghajban Bush és Putyin már megtették az első tapogatózó lépéseket egy kompromisszum felé. Az amerikai gesztusra válaszképpen Szergej Ivanov orosz hadügyminiszter is váratlanul rájött arra, hogy az addig oly makacsul védett ABM szerződés “részben a hidegháború maradványa”. Így hát van reális lehetőség arra, hogy a jövő héten Crawfordban kiegyezés születik – persze úgy, hogy egyik fél sem szenved belpolitikai támadási felületet nyújtó presztízsveszteséget.
Moszkvából a Pentagon főnöke Tádzsikisztánba, majd onnan Üzbegisztánba utazott. E két, hajdan a Szovjetunióhoz tartozó és ma független, de erős orosz katonai jelenléttel támogatott (vagy terhelt?) köztársaság határos Afganisztánnal. Moszkva és Washington között itt is kialakult már a gyakorlati együttműködés, de az álmok nagyon is különbözőek.
Ami a gyakorlatot illeti, az oroszok beleegyeztek abba, hogy az üzbégek és tadzsikok megnyissák légterüket az amerikaiak előtt. Sőt, Üzbegisztánban már ezer amerikai tengerészgyalogos állomásozik és további ezer érkezését várják. Ezek a birodalom történetében páratlan orosz engedmények egy nagyhatalmi alku termékei. Az orosz déli határon túl húzódó hatalmas mohamedán övezet öt köztársaságának közelében, de már Oroszországon belül 20 millió mohamedán él. Így az iszlám fundamentalizmus ma közelebbi és közvetlenebb veszély Moszkva, mint a terror csapását szeptemberben már szintén elszenvedő, de mégis távoli Egyesült Államok számára. Amikor Putyin engedményeket tesz, tudja, hogy ma az amerikai katonai erő megjelenése üzbég és tadzsik területen orosz érdekeket is szolgál, amennyiben segít távolabb tartani a közép-ázsiai volt szovjet övezet országaitól és az orosz föderáció húszmilliós mohamedán tömegétől az iszlám fundamentalizmus és a terror fenyegetését.
HÁTSÓ UDVAR. A távolabbi jövő álmai azonban már különbözőek. Amerika már jóval szeptember 11-e előtt arra törekedett, hogy gazdasági befolyást szerezzen az olajban és nyersanyagokban gazdag hajdani szovjet Közép-Ázsiában. A cári és a szovjet hatalom ennek az övezetnek a problémáit belpolitikai kérdésként kezelte, nem tűrvén semmiféle külső jelenlétet. A mai Oroszország ezt a pozíciót már nem tudja megvédeni, de a régiót továbbra is az orosz hatalom “hátsó udvaraként” szeretné kezelni. Crawfordban kiderül majd, hogy csak a pajzsok és rakéták űrbéli világában születhet-e megegyezés, vagy abban a földi kockázatokat hordozó övezetben is, amely a mai Oroszország 20 millió mohamedánját az afganisztáni háborútól elválasztja.
Különös kockázat, hogy négy nappal Crawford után kezdődik az iszlám világ egy hónapos böjtje, a Ramadan. Washington az ünnep alatt is folytatja az afgán háborút, és senki nem tudhatja, hogy a mesterségesen is felizzítható szenvedélyek miképpen befolyásolják ennek a kényes köztes övezetnek a közvetlen jövőjét.
