Évszázadok óta a termékeny zsúfoltság kultúrája, az intenzív érintkezés olvasztótégelye, a különféleség kaleidoszkópja, álmok katlanja, a furcsák, az üldözöttek, a gyűlöltek menedéke. New York. Nehezen sorolható kategóriákba. Amerika számára nem elég “amerikai”: túlságosan soknyelvű és sokszínű, túl nyers és telhetetlen. Olyan hely, ahol a piac fontosabb a templomnál, ahol a tágas terek helyett a tömött utcák dominálnak, ahol többet hallani idegen szót, mint angolt, s ahol a gazdaság a világ felé fordítja arcát, nem a hátország felé.
Mialatt Amerika transzkontinentális kultúrát épített, New York valami mást teremtett: egy globális kultúrát. Ha rendetlensége az évszázadok során gyakran rémisztette is Amerikát, a nemzetközi kereskedelmen és a diverzitáson nyugvó nyitott, pluralisztikus társadalmával milliókat vonzott, és elbűvölte a nemzetet.
Az Egyesült Államok már szeptember 11-e előtt kezdte magába fogadni New Yorkot, mivel az ország sok mindenben olyanná vált, mint amilyen a város. A bevándorlók óriási hulláma nyomán Amerika többi része hasonult valamelyest New Yorkhoz kinézetében és viselkedésében. Az üzleti gyakorlat nemzetközivé válása szorosan összekötötte a nemzetgazdaságot Ázsiával, Európával és Latin-Amerikával. Más városokból fiatal emberek serege költözött New Yorkba, hátrahagyva az ideges szülőket, s munkát vállalva a növekvő globális gazdaság ágazataiban – így a pénzügyi és jogi szolgáltatások terén, a média- és a marketingiparban.
S ekkor jöttek a terrortámadások, több ezernyi emberéletet követelve nemcsak New Yorkból, de Amerika más részeiből és külföldről is. A város megmutatta, hogy csillogása és mohósága mögött hősiesség, önzetlenség, szolidaritás és jótékonyság rejlik. Bebizonyosodott, hogy az Amerika számára legfontosabb értékek New Yorkban is léteznek. Szeptember 11-én a város megszűnt elszigetelt lenni, s eggyé vált Amerikával – történetében talán először, és csak sokkal azután, hogy a világ fővárosa lett. A World Trade Center tragédiája New Yorkot végre hazajuttatta Amerikába, s Amerikát New Yorkba.
EGYETLEN CÉL. New York kezdettől fogva egy nyitott globális kultúra ígéreteit és problémáit mutatta. A világ minden részéről özönlöttek ide a csillapíthatatlan ambíciókat és az új élet reményét tápláló emberek. A hollandok 1624-ben fektették le a szabályokat, amelyek mindmáig érvényesek. New Yorknak egyetlenegy célja lett, egyetlen világi lételve: pénzt csinálni. Logikus volt, hogy így történjen, mivel az akkor még New Amsterdamnak nevezett város korai telepesei szinte kivétel nélkül a holland Nyugat-Indiai Társaság alkalmazásában álltak. A cél érdekében kimondatott, hogy mindörökre tolerálni kell valamennyi vallást, etnikumot és fajt. Amikor Peter Stuyvesant, New Amsterdam elöljárója meg akarta tiltani, hogy a zsidók beléphessenek a városba, a kvékerek pedig imádkozhassanak, a társaság igazgatói felelősségre vonták, mondván: ezek az emberek – és egyáltalán a New York-iak mind – nem vallási szempontból kezelendők, hanem üzletemberekként. A vallásszabadság a városban nemcsak azért talált támogatásra, mert helyes, de azért is, mert a gazdasági érdek így kívánta. A férfiak és a nők privátim bármilyen vallás szerint imádkozhattak, a nyilvános arénát viszont – a piacot – egyszer s mindenkorra a világiság jegyében rendezték be. New York ezzel egy új modern globális kultúra oszlopává vált, a pluralizmus példaszerű megtestesülésévé, a demokratikus kapitalizmus jelképévé.
Egy globális város azonban értelemszerűen meg is szenvedi a globális események negatív hatásait. A hatvanas évek közepén és a hetvenes években New York irányt vesztett. Feldolgozóiparát megtizedelte a külföldi konkurencia, gyáraiban 600 ezer állás szűnt meg. Mocskos utcáit elárasztotta a bűnözés. Egykor nagyszerű állami iskolái és egyetemei hanyatlásnak indultak. Leértékelődött hagyományos eszméje, a mindenkivel szemben gyakorlandó tolerancia, s átcsapott a legrosszabb nyilvános magatartás iránti elnézésbe. A turistákat kirabolták, az ott élőket megtámadták. A város 1975-ben fizetésképtelenné vált, s egy nap a Daily News című napilap a következő szalagcímmel jelent meg: “Ford elnök üzeni a városnak: Állj le!”
A FÉNYKOR. S New York, mint mindig, ismét magára talált. Pénzügyi és üzleti vezetők összefogtak az adósság átütemezése céljából. Az utcákat megint biztonságossá tették. Lefaragták a jóléti kiadásokat. A bevándorlás új hulláma felélesztette a kisvállalkozási szektort. New York a vidéki Amerikához fordult, a Disneyre bízva a Times Square rendbe tételét és a turizmus fellendítését. A globális gazdaság szárnyalt, a New York-i tanácsadók, könyvvizsgálók, tervezők, jogászok és befektetési bankárok multinacionális vállalatoknak dolgoztak. S ami a legfontosabb: a részvénytőzsde húsz éves emelkedésbe kezdett, és a Wall Streeten tombolt a boom.
Problémák persze maradtak. Aki New Yorkban akart élni és üzletelni, annak rendkívül magas költségekkel kellett számolnia. A vállalatokra és alkalmazottaikra nyomás nehezedett, hogy az olcsóbb külvárosokba települjenek. A szegényebb városrészeket elhanyagolták. Az állami iskolák helyzete nem javult, s a hidak és alagutak felújítására felvett tetemes hitelek miatt óriásira duzzadt a város adósságállománya.
Mindazonáltal a kilencvenes években a New Yorkban élők többsége úgy érezte, nagyszerű időszak részese. A város emelkedőben volt és domináns helyzetbe került a globális színpadon. Tőkepiacai meghatározták a világot, üdvösen hatva a növekedésre, a foglalkoztatásra és a prosperitásra. Az új elektronikus média és a Silicon Alley (Szilícium út) csapatostul vonzotta az új dotcom cégeket. A vállalatok vezérigazgatói egymással versengtek, hogy helyet kapjanak a legjobb múzeumok, a balett- és operatársulatok vezetésében, pénzügyileg segítve ezzel a művészeti élet fellendülését.
Mindennek nagy része mára megkérdőjeleződött. New Yorknak ki kell aknáznia erősségeit, hogy túlélje a krízist és megint virágozzék. Bár a világ egyik legnagyobb kikötőjével rendelkezik, a legtöbbet mégis mindig pénzpiacainak köszönhette, amelyeket a New York-iak időről időre újjáteremtettek. A kezdet: 1792-ben a Wall Street egyik platánja alatt összegyűlt két tucat bróker és spekuláns, hogy az ország első szövetségi adósságának finanszírozásáról tárgyaljanak. Megállapodtak, hogy formailag is rögzítik az értékpapírok adásvétele után fizetendő standard minimális jutalékok rendszerét. Ez volt a részvénytőzsde, New York Stock Exchange (NYSE) kezdete. A piac – nem utolsó ízben – amerikai állampapírokat adott el brit és más európai befektetőknek.
ÁLMOK ÉS AMBÍCIÓK. Két évszázaddal később a Wall Streeten keresetté váltak a matematikusok és a fizikusok, hogy az értékpapírokat derivatíváikra bontsák le. A pénzügyek differenciálása, átalakítása és áramvonalasítása a korábbinál sokkal nagyobb hatékonyságot eredményezett. Az adósságinstrumentumok adható-vehető értékpapírokká történő átváltoztatása lehetővé tette, hogy ne csak belföldön, hanem a határokon túl is értékesítsék azokat, ami a kockázat szóródásával és ennélfogva mérséklődésével járt. A kilencvenes évekre New York tőkepiacai lettek a legnagyobbak és legszofisztikáltabbak a világon. A város az egész ország számára érvényes értékpapír-kereskedelmi kultúrát teremtett, s a szárnyaló részvényárfolyamok nagyban hozzájárultak a prosperitáshoz Amerikában, s azon kívül is: Európában és Ázsiában.
Nem véletlen, hogy New Yorknak a felhőkarcoló vált a szimbólumává. A város lényege éppen az, hogy a világ minden tájáról ide érkezett emberek álmai és ambíciói az egekbe törnek. New York az egyetlen amerikai metropolisz, amelyet eleve sűrűnek és tömöttnek szántak. Egy 710 méter hosszú védőfal mögött – amelyről azután a Wall Street a nevét kapta – a hollandok egy miniatűr Amszterdamot hoztak létre, kifejezetten azzal a céllal, hogy a szűk helyen a sokféle nemzetiség intenzív, hatékony és kreatív érintkezésre kényszerüljön.
A felhőkarcolók révén még több ember zsúfolódhatott össze New Yorkban. Az első az 1913-ra elkészült Woolworth torony volt, amelyben 14 ezren fértek el: “egy városnyi lakosság”, ahogyan S. Parker Cadman írta róla A kereskedelem katedrálisa című, 1917-es könyvében. Cadman annak az emberi szellemnek a megnyilvánulását látta az épületben, amely fizikailag összehoz egymás számára idegen személyeket, csökkentve ezáltal “a háború és a vérontás kockázatát”. Aki a felhők között él, sok veszélyt vállal, és túlságosan nagyravágyónak is tűnhet. New York éppen ilyen. Szeptember 11-e után azonban az emberek rájöttek, hogy már önmagában ez az életmód is nagyon sebezhetővé teszi őket. E. B. White-nak van egy figyelemre méltóan aktuális esszéje 1949-ből, amelyben megállapítja: “Történetében először a város elpusztíthatóvá vált. Egyetlen repülőraj gyorsan véget vethet a szigetálomnak, lerombolhatja a tornyokat és a hidakat, milliók tömegsírjaivá változtathatja a metróállomásokat.”
FÉLELEM ÉS REMÉNY. A szeptemberi merényletek mély félelmeket ültettek el a New York-iak szívében. A várost a függetlenségi háború óta nem érte ekkora támadás. Sok vállalat azt fontolgatja, hogy New Jerseybe és Connecticutba költözik. Évekbe fog telni, mire a pénzügyi negyed közlekedése helyreáll. A gazdasági visszaesés miatt megcsappannak a város adóbevételei. Az utcák megint veszélyessé válhatnak.
Vagy nem. Története során New York újra és újra talpra tudott állni. A médiaipar óriásai és a befektetési bankok a mostani sötét időszakban is az ég felé építkeznek, összekötve sorsukat és a városét a New York által oly jól ismert globális kultúra áramával. New York az kell hogy maradjon a jövőben is, aminek Walt Whitman nevezte egykor: a világ városa.
A World Trade Center tragédiája New Yorkot hazajuttatta Amerikába, s Amerikát New Yorkba.