A lépfene lázában él a világ mostanában, Ön mennyire érzékeli a mindennapokban ezt a fenyegetést?
– Miközben én is osztom azt a véleményt, hogy Magyarország nincs közvetlen veszélyben, azt el kell ismernem, hogy a szeptember 11-én történtek, s annak következményei az élet minden területére behatoltak. Egy tengerentúli ismerősömmel rendszeresen levelezek, tőle tudom, hogy amióta Amerika háborút indított, az emberek megpróbáltak lelkileg felkészülni a terroristák válaszára. Azok azonban mégis elérték céljukat, sikerült félelmet kelteniük az emberekben.
– Az Amerikát ért támadás óta a recessziót is gyakran emlegetik. Valóban visszaesik a gazdaság?
– Ha sokat mondogatjuk, hogy recesszió van, akkor valóban maguk a gazdasági szereplők hívják életre, illetve erősítik a recessziót, például azzal, hogy visszafogják beruházásaikat. Magyarország gazdasági kilátásait ugyanakkor mind földrajzi, mind pedig stabil politikai helyzetünknél fogva optimistán látom. Önmagában az, hogy a növekedés a 4-5 százalékos szintről 2-3 százalékra mérséklődik, még nem jelent valódi gazdasági recessziót.
– Érezhetően visszaesett viszont a légitársaságok forgalma. A Malév is milliárdokba kerül az adófizetőknek. Érdemes költeni ennyit a cégre?
– Az ember sokszor beleesik abba a hibába, hogy egy veszteséges vállalkozást az ésszerűség határán túl is finanszíroz, mondván “ha már annyi pénzt belefektettem, nem hagyom veszni”. Itt ilyen típusú hibás gondolatmenetről lehet szó, s sajnos hasonló folyamatokra utalnak jelek más állami óriáscégeknél is.
– Ha már a támogatásoknál tartunk, Ön szerint van létjogosultsága a több országban bejelentett állami gazdaságélénkítő csomagoknak?
– Véleményem szerint bizonyos területeken szükség van az állami beavatkozásra. Ilyen például az infrastruktúra fejlesztése, vagy az oktatás és a tudomány támogatása. Ezekre a hosszú távú projektekre igenis szükség van. Erre jó példaként szolgálnak a XIX. század utolsó évtizedeiben zajlott fejlesztések. Összességében ezért a Széchenyi-terv koncepcióját, s a bejelentett kiterjesztését is jónak tatom, megvan ugyanakkor a veszélye annak, hogy e nagyberuházásokból preferált régiók és kedvezményezett csoportok részesednek, s ezzel tovább mélyíthetik a társadalmi rétegek közti szakadékot.
– Hasonló kritika érte a lakástámogatások koncepcióját is, ám a másik oldalról az építőipar teljesítménye – a friss adatok szerint – kiemelkedő. Ön szerint ez egyedül a lakásépítéseknek köszönhető?
– A növekedés főleg ezen a területen következett be, hiszen amíg a kilencvenes évek eleje az irodaépítési láz jegyében telt, az évtized vége felé pedig a bevásárlóközpontok építése jött divatba, addig az utóbbi években leginkább a lakásépítések lendítik előre a szektort. Az emberek felhalmozódott megtakarításai, továbbá a piacon feltűnt, itthon eddig nem is ismert rövid és hosszú távú finanszírozási formák beindították az építkezési lázat. A széles, rosszul fizetett alkalmazotti réteg, vagy a pályakezdők számára azonban valóban nehezen elérhetők a hitelek, hiszen sokaknak ma is napi megélhetési gondjaik vannak. Egészséges bérlakáskínálat hiányában ráadásul nálunk szinte mindenki csak saját tulajdonú lakásban érzi biztonságban magát.
– Az ingatlanszakmában egyébként hogyan élték meg a világban zajló változásokat, nagyobb biztonságot igényelnek azóta az ügyfelek?
– A nagy amerikai és nyugat-európai cégközpontokban gyakran szóba került az elmúlt hetekben, hogy a szükséges terület mellett tartalék irodaterületeket béreljenek a vállalatok, továbbá érzékelhető volt az is, hogy a nagyobb cégek jobban odafigyelnek székházuk elhelyezkedésére.
