Gazdaság

Veszteségek a Dunaferr-társaságoknál – Mentőöv: stadionépítés

Fontos szerephez jut a Dunaferr történetében a cég építési acélszerkezeteket gyártó leányvállalata, a DAV Rt., amelynek értékesítéséről ellentmondó információk keringenek.

Faragó Csaba, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. elnök-vezérigazgatója, egyben az állami tulajdonú Dunaferr Rt. igazgatóságának elnöke kitart korábbi álláspontja mellett: az acélipari társaságnál nem terveznek privatizációt. Ám Keller László, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese múlt héten, Faragó költségvetési bizottsági meghallgatásán fölvetette: a Dunaferr igazgatósága már hozott egy olyan határozatot – 34/2001 (VIII. 21.) számmal -, amely szerint a Dunaferr és az ennek tulajdonában lévő érdekeltség eladja az építkezéseknél fölhasznált acélszerkezeteket gyártó Dunaferr Acélipari Vállalkozási (DAV) Rt.-ben birtokolt részvényeket. Faragó Csaba erre így válaszolt: csupán egy előterjesztésről van szó, amelyben “vizsgálták a lehetőségeket”.

Veszteségek a Dunaferr-társaságoknál – Mentőöv: stadionépítés 1TETEMES VESZTESÉGEK. A Dunaferr-vállalatcsoport tetemes veszteségek elé néz, a tervezett 3 milliárddal szemben 7,7 milliárd forint ráfizetés várható. A két tucatnyi fiókcég közül például a Dunaferr Acélművek Kft. 2,6 milliárd helyett 4,5 milliárd, a Dunaferr-DBK Kokszoló Kft. 0,5 milliárd helyett 2,1 milliárd, a Dunaferr Lemezalakító Kft. 0,3 milliárd helyett 1,2 milliárd forint veszteségnek néz elébe – értesültünk. Ha kisebb nagyságrenddel is, de ebbe a sorba tartozik az épület fémszerkezetek gyártásával foglalkozó DAV Rt. is, amely az első nyolc hónapban 135 milliós veszteséget produkált, ellentétben az 1999-es mérlegben kimutatott 64 milliós, illetve a tavalyi 15 milliós nyereséggel. Érdeklődésünkre Kiss Árpád, a DAV cégvezetője – egyben egyik részvényese – a BorsodChem és a TVK elmaradó megrendeléseivel magyarázta az idei rossz üzletmenetet. Cáfolta ugyanakkor, hogy a Dunaferr eladta volna a DAV-ban birtokolt részesedését.

Cáfol Tusják János, a Dunaferr Rt. vállalkozási vezérigazgató-helyettese is, aki egyébként szintén részvényeket birtokol a DAV-ban. Tusják – Faragó Csabához hasonlóan – állítja: nem hoztak határozatot az elidegenítésről, csupán a veszteséges vállalatok helyzetének rendezését, többek közt privatizálásuk lehetőségét vizsgálták.

Veszteségek a Dunaferr-társaságoknál – Mentőöv: stadionépítés 2Ezzel szemben úgy értesültünk: az augusztusi igazgatósági határozat még az eladási árfolyamra is kitért: a célul kitűzött kurzus a DAV saját tőkéje és jegyzett tőkéje első félévi arányának, 1,55-nak felelt volna meg. Ugyanakkor a DAV cégbírósági irataiban semmi nyoma nincs a tulajdonosváltozásnak, a Dunaferr Rt. változatlanul 28, egyszemélyes társasága, a METAB Kft. további 21 százalékot birtokol a 40 millió forint jegyzett tőkéjű cégben (lásd táblázatunkat).

Változatlan Dunaferr-részesedésről nyilatkozott kérdésünkre Tóth László, a Dunaferr Rt. vezérigazgatója is. A Dunaferr néhány társasága szerinte a piaci recesszió miatt nehéz helyzetbe került, és a cégnél a további veszteségek, a vagyonvesztés elkerülése érdekében igyekeznek meghozni döntéseiket. A DAV vesztesége az idén meghaladhatja akár a saját tőke nagyságát is – vetítette előre a vezérigazgató. Leszögezte: a Dunaferr alapvetően nem társaságok létrehozásában, megszüntetésében, elidegenítésében gondolkodik, hanem abban, hogy szervezetét a mindenkori piaci igényekhez igazítsa.

APRÓ ELLENTMONDÁS. Dunaújvárosban egyébként most kezdték meg a labdarúgó stadion rekonstrukcióját, az alapkőletétel ceremóniáját éppen a múlt héten, Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter jelenlétében rendezték meg. “A stadiont a Dunaferr Rt. – mint tulajdonos és beruházó – fogja megépíteni. A különböző építési feladatokra pályázatokat írunk ki, amelyekre – értelemszerűen – a DAV Rt. is jelentkezhet” – szögezte le faxüzenetében Tóth László vezérigazgató.

A DAV a futballstadion generálkivitelezője – tudtuk meg Csonka Gábortól, az építkezésben lebonyolítóként közreműködő, az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) két cége által birtokolt Stadion-Invest Rt. vezérigazgatójától. Mivel ez esetben az építtető a Dunaferr, nincs szükség közbeszerzési eljárás lebonyolítása – tette hozzá Csonka. Ennyiben a fölállás különbözik a stadionprogram többi 37 projektjétől.

A két közlés között feszül némi ellentmondás. A Dunaferr szerint még csak most lesz pályáztatás, a Stadion-Invest szerint már meg is van a “befutó” generálkivitelező: a DAV. A Dunaferr, mint megrendelő megteheti, hogy jövedelmet szivattyúz át a DAV megsegítésére. De miért rejti ezt véka alá?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik