Újabb mozitermekkel bővült a fővárosi igényeket amúgy is bő ötven százalékkal meghaladó multiplex-piac: a szeptemberben megnyíló Mammut 2-ben a Budapest Film vetítőhelyeivel immár több mint 90 ilyen típusú terem várja a mozirajongókat. A fővárosban egyébként éppen a fenti cég indította útjára 1996-ban az első multiplexet: ez volt az átalakított hattermes Corvin. A „műfaj” lendülete azóta is tart, a tempót – szakértők szerint – már jó ideje nem a kereslet diktálja. Tény, hogy a nemzetközi tőke érdeklődése a magyarországi multiplexek építése iránt viszonylag későn ébredt fel, jószerivel csak akkor, amikor 1997-ben megjelentek az első biztató adatok a Corvin és a már szintén üzemelő Duna Plaza-Hollywood forgalmáról. Azóta viszont nincs megállás. Egy vidéki többtermes multiplex mozi építése például „potom” 5 millió dollárból kijön – igaz, a befektetők ezen a területen eleve csak hosszú távú megtérülésben bízhatnak, minthogy a termeket nem eladják, hanem a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően bérbe adják. Mindazonáltal a kapacitásfelesleg már most is érződik, hiszen több, elsősorban peremkerületi multiplex olyan rossz látogatottsági adatokat volt kénytelen elkönyvelni, amelyek nem egy esetben a mozi bezárásához vezettek. Szakértők szerint ebben az is szerepet játszik, hogy az európainál kétharmadával alacsonyabb magyarországi jegyárak nehezítik a multiplexek üzemeltetői számára a megtérülést. Míg korábban ezt ellensúlyozta az európai átlagnál magasabb hazai nézőszám, ha ez csökken – márpedig ez a helyzet -, akkor a közeljövőben további multiplexek is csődbe mehetnek. Bajba kerülhetnek a vidéki üzemeltetők is, különösen a 100 ezer lakosnál kisebb helységekben, ahová a nemzetközi tapasztalatok szerint sem volt gazdaságos többtermes mozigigászokat telepíteni. A befektetők azonban nem hátrálnak: nemrégiben jelentkezett egy csoport, amely Budaörsön szeretné felépíteni a maga multiplex-moziját.
- 11:21 Félúton járnak a Hold felé, megjöttek az első fotók az Orion űrhajósaitól
- 11:09 Mi közük Maradonához a dunaújvárosi körzet képviselőjelöltjeinek?
- 11:01 Doppingoláson kapták, négyéves eltiltással sújtották az Eb-bronzérmes magyar sportolót
- 10:31 Magyar Péter: Orbán Gáspár a magyar politikai-gazdasági elit előtt arról beszélt, mik a tervei az oktatással, honvédelemmel, magyar futballal kapcsolatban
- 10:08 Fának csapódott egy autó, hárman meghaltak a Kiskunfélegyháza közelében történt balesetben
- 10:05 Érezte a horgász, hogy különleges hal akadt a horogra, de az igazi meglepetés csak ezután jött
- 10:01 Szigorítanának a nyelvészek a családnév-változtatásoknál
- 09:50 444: MP-s információkat küldtek egymásnak az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai
- 09:45 Udvaros Dorottya: Feldúl az a vizuális mérgezés, amit a Fidesz a plakátjaival művel
- 09:36 Ezer vágás és két halott lány Ukrajnában, tomboló örkényuralom Magyarországon
- 09:30 „Most is csodálattal nézlek” – Gáspár Bea üzent a rákbeteg Rubint Rékának
- 08:54 Kele János: A csehek és a bosnyákok kijutottak a vébére, mi megint nem. Miért?
- 08:40 Lengyel Tamás: A közéletből el kéne tűnnie az olyan uszító embereknek, mint Kövér László, Kocsis Máté, Orbán Viktor vagy Németh Balázs
- 08:24 Várkonyi Zoltán dublőreként hatalmasat bukott a lovával egy filmforgatáson, de így is magyar öttusa legendája lett
- 08:19 Ezért élesztették fel az olimpiát
- 08:40 Lengyel Tamás: A közéletből el kéne tűnnie az olyan uszító embereknek, mint Kövér László, Kocsis Máté, Orbán Viktor vagy Németh Balázs
- 21:26 Hamburgert, szalonnát, vajat etet a gyerekeivel, hogy felkészüljenek a világháborúra
- 10:08 Fának csapódott egy autó, hárman meghaltak a Kiskunfélegyháza közelében történt balesetben
- 22:06 Több száz gyanús regisztráció a roma nemzetiségi választói névjegyzékben
- 09:50 444: MP-s információkat küldtek egymásnak az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai
- 10:31 Magyar Péter: Orbán Gáspár a magyar politikai-gazdasági elit előtt arról beszélt, mik a tervei az oktatással, honvédelemmel, magyar futballal kapcsolatban
- 09:30 „Most is csodálattal nézlek” – Gáspár Bea üzent a rákbeteg Rubint Rékának
- 09:36 Ezer vágás és két halott lány Ukrajnában, tomboló örkényuralom Magyarországon
- 08:54 Kele János: A csehek és a bosnyákok kijutottak a vébére, mi megint nem. Miért?
- 20:17 Nem a saját, hanem egy AI-fotóval kampányolt – de állítja, ő van rajta
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
