új területre is kiterjedt: a győzelemre esélyes pártok az interneten is megpróbálnak egymásra ígérni.#<# Néhány héttel azután, hogy Orbán Viktor (www.orban.hu) önálló weboldallal állt a nyilvánosság elé, kihívója, Medgyessy Péter (www. medgyessy.hu) is honlapot nyitott. Ez utóbbit azonban nem szabad összetéveszteni a szocialista párt havi lapjával, a Honlappal. Már csak azért sem, mert a medgyessy.hu címen a világháló magyar szekciójában szokatlanul mozgalmas, kifejezetten modern oldallal találkozunk. A hagyományos módszerekkel elkészített pártkiadvány viszont a régmúltat idézi. Ez a kettőség mindkét nagy magyar párt választási stratégiájában tetten érhető. Igyekeznek egyrészt elérni a fiatal, a technika új vívmányaira fogékony választókat, másrészt nem szeretnék azt a látszatot kelteni, hogy eltávolodnának a konzervatívabb, vagy a körülményeik miatt az internet világát még nem ismerő rétegektől. A kormány – miközben óriási felhajtás közepette az ezeréves múltba réved – jelentős projekteket indított el: ott volt például a családi PC-program, amelynek megismétlését ígérik, de megemlíthető az elektronikus közbeszerzés rendszerének napokban kezdődő kialakítása, vagy a kormányzati portál tendere, amelyre a múlt hét közepén beérkeztek az ajánlatok. Természetesen lehet kivetnivalót találni ezen projektek mindegyikében, miként azok a vélemények is jogosak, hogy a számítógépek vámját és áfáját nyugodtan csökkenteni lehetne, követve az úgynevezett Szingapúri Egyezmény aláíró államait. Ennek ellenére örvendetes, hogy Rogán Antaltól Stumpf Istvánig egyre több kormánypárti politikus foglalkozik a kérdéssel, néha persze egymással sem egyeztetve. Az ellenzéki szocialisták a Fideszhez hasonlóan igyekeznek magukat az e-világ hazai protagonistájának szerepében láttatni. Az MSZP-be ma már az interneten keresztül is be lehet lépni – ami ugyan nagyon szellemes megoldás, kényelmes is, ám ettől vélhetően még nem nő meg a tagság, tekintve, hogy Magyarországon európai mércével mérve is nagyon kevesen férnek hozzá az internethez. Valószínűleg ezen nem sokat változtat, ha – mint azt Mandúr László, a szocialisták információs szakértője és a Tízek Társaságának tagja kilátásba helyezte – „a Medgyessy-kormány csatlakozik a Szingapúri Egyezményhez”, hiszen akkor sem tud majd minden család PC-t vásárolni. Mindennek ellenére előre mutató, hogy a választások egyik vitatémájává az információs társadalom vált. Remélhetőleg az érdeklődés homlokterében marad 2002 májusa után is.
- 22:36 Kós Hubert lenyomta Szoboszlai Dominikot, a Fradi két díjat is besöpört
- 21:53 Megvonhatják a lengyel jobboldal korábbi miniszterének állami fizetését, mert Budapestre menekült
- 21:43 Tűz ütött ki a Papp László Budapest Sportarénában
- 21:01 A nap legfontosabb hírei – 2026. január 12.
- 20:57 Kazinczy dédunokája a nyelv helyett az építészet, ükunokája pedig az acélgyártás világát változtatta meg
- 20:52 Moszkvában arról elmélkedtek, hogy az örmények ellen is katonai hadművelet kellene indítani
- 20:09 A mexikói elnöknő szerint Trump Mexikóban is indítani akar hadműveleteket
- 20:03 Kylie Jenner is puszilkodott volna Timothée Chalamet kolléganőjével, de utóbbi elfordította a fejét
- 20:00 Három állandó lakosa van ennek a távoli brit szigetnek, ahol több állást is hirdetnek
- 19:53 A 444.hu újságírója nyerte el a Transparency-Soma díjat
- 19:32 Szlovák államfő Magyar Péter Beneš-dekrétum ügyében írt leveléről: Sértés számomra
- 19:24 Sofia Richie elárulta születendő babája nemét
- 19:04 „Már nincs idő az újrabrandelésre” – elemzők a Fidesz-kongresszus tanulságairól
- 18:57 A ChatGPT miatt érvénytelenítették egy holland pár házasságát
- 18:57 Tóth Alex: miért nem a Lazio a jó döntés?
- 18:52 Halálra fagyott egy kutyaházban tartott kutya Csillaghegyen
- 15:01 Kocsiba tuszkoltak egy fiatalt, majd arra kényszerítették, hogy vegyen fel hitelt
- 19:04 „Már nincs idő az újrabrandelésre” – elemzők a Fidesz-kongresszus tanulságairól
- 12:35 Gulyás szerint nem lehet levédetni a jelszavukat
- 12:40 Megszökött egy gyerek a kórházból, a Népszínház utcában feküdt a hóban, amikor rátaláltak
- 11:11 Nyert egy Golden Globe-ot, mégis Snoop Dogg tette négy szóval teljessé Stephen Graham életét
- 13:37 Rosszul lett és árokba borult egy postás az elektromos biciklijével
- 18:13 Ötéves gyerekkel a hátsó ülésen ellopott egy Audit két kamasz
- 18:39 A Tisza webshopjában már kaphatók a Fidesztől elhappolt szlogennel feliratozott termékek
- 13:29 „Ez szégyenletes és botrányos!” – rettentő dühös az ETO egykori klasszis kézilabdázója
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
