Kemal Dervis azt állítja, mindig is haza akart térni Törökországba. Az 52 esztendős közgazdász jómódú nyugdíjas éveket képzelt el magának a Világbanknál Washingtonban eltöltött hosszú karrierje után. A hazatérés mindezek ellenére mégis váratlanul érte, és persze szó sem volt nyugdíjba vonulásról. Februárban sürgős telefonhívást kapott régi jó barátjától, Bülent Ecevit miniszterelnöktől: egy politikai válság odáig fajult, hogy következményeként összeomlott a líra. Dervis a következő géppel már repült is Ankarába. Néhány nappal később pedig Ecevit kinevezte gazdasági miniszterré.
BEÉRETT A GYÜMÖLCS. Olyan nagy volt a baj, amilyenre Törökországban évtizedek óta nem volt példa. Az ország bankjai dollármilliárdokat vettek föl hitelbe, hogy azután mindezeket az összegeket lírára váltva a török kormány által kibocsátott, magas hozamú kincstárjegyekbe fektessék. A stratégia működött is – egészen a líra leértékeléséig, annak következtében ugyanis a bankok képtelenné váltak a dollárhitelek visszafizetésére. A nemzeti valuta alig néhány nap alatt 40 százalékot vesztett az értékéből, a bankközi kamatlábak elszabadultak, s rövid időn belül a 7000 százalékot is meghaladták, miközben a török bankok többsége technikailag fizetésképtelenné vált.
Dervis – aki bízvást számíthatott kétségbevonhatatlan nemzetközi tekintélyére – munkához látott. Mindössze néhány hét alatt úgy megpuhította a csöppet sem barátságos honatyákat, hogy azok gyors egymásutánban elfogadtak 15 törvényt, többek között a földgáz és a cukor árának felszabadítását, továbbá a bankszektor átfogó reformjáról szólót. Egyidejűleg Dervis megdolgozta a nemzetközi intézmények felsővezetéséhez tartozó barátait is, olyannyira, hogy utóbbiak kieszközöltek a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) egy újabb, 8 milliárd dolláros segélycsomagot, miután a szervezet 1999-ben már megszavazott 11 milliárdot Törökországnak.
Öt hónap elteltével Dervis programja immár kezdi meghozni a gyümölcseit. A líra stabilizálódott, még akkor is, ha jelenleg 1,3 millió ér belőle 1 dollárt. A májusban még 16 százalékos havi infláció júliusban már a 3 százalékot sem érte el. Dervis azt reméli, hogy az ország folyó fizetési mérlege, amely tavaly 10 milliárd dolláros hiánnyal zárt, az idén 5 milliárd dolláros többletet mutat majd. A hirtelen olcsóvá vált török exportcikkek iránt ugyanis – a személyautóktól a szőnyegekig – a globális gazdasági megtorpanás ellenére egyre nő a kereslet.
POLITIKAMENTESÍTÉS. Egyelőre senki sem beszél győzelemről, a legkevésbé maga Dervis. “Vajon valóban csatlakozhatunk a gazdaságilag jól irányított országok klubjához? Ez egy olyan csata, amit nem csupán rövid távon kell megnyernünk” – figyelmeztet. A török gazdaság előreláthatólag 5,5 százalékkal zsugorodik össze ebben az évben. Az ország valutatartalékai kétségbeejtően alacsonyak, a kötvénypiac haldoklik. Jóllehet, éppen a hárompárti kormánykoalíció belső civakodása vezetett a februári krízishez, változatlanul ez a koalíció irányítja az országot, s csak találgatni lehet, tagjai mennyire is támogatják valójában a fájdalmas gazdasági reformokat.
A helyzet bizonytalan, a feltörekvő piacok közül – Argentínát leszámítva – a legtöbb kockázatot rejti magában. Mindazonáltal Dervis figyelemre méltó haladást ért el a talán legfontosabb területen: a bankszektorban. Mivel Törökországban egy sor bankengedélyt adtak ki politikai szívességekért cserébe, az országban szinte egymást érték az olyan pénzintézetek, amelyek nem voltak többek az államadóssággal spekuláló kockázatitőke-alapoknál. Az állami tulajdonú bankok pedig mindeközben gátlástalanul öntötték a pénzt a politikusok által favorizált különböző projektekbe. “Teljesen nyilvánvaló volt, hogy a bankszektor a gazdaság legsebezhetőbb pontja” – mutat rá Rusdu Saracoglu, a török központi bank volt kormányzója. Ennek ellenére soha senki sem tett komolyabb kísérletet arra, hogy megreformálja, alapvetően azért, mert ennek a káosznak éppen a politikusok voltak talán a legnagyobb haszonélvezői.
Legalábbis amíg Dervis fel nem bukkant a színen. Alig néhány nappal azután ugyanis, hogy hivatalba lépett, máris menesztette az állami tulajdonú bankok élén álló politikai kinevezetteket, s a helyükre elismert, profi bankárokat ültetett. Majd 45 milliárd dollárnyi új hitelt elköltve feltőkésítette azokat az állami és magánbankokat, amelyeket hatósági felügyelet alá vontak. Egyúttal felszámoltatta az állami tulajdonú Emlak Bankot, amelyet a politikusok korábban csak arra használtak, hogy pénzt pumpáljanak a különböző lakásépítési projektekbe. “Ezzel elvágta a politikusokhoz vezető köldökzsinórt” – fogalmaz Mustafa Koc, Dervis egyik csodálója, a magánkézben lévő török ipari vállalatcsoportok egyik legjelentősebbike, a Koc Holding igazgatója.
“Az állami bankok politikamentesítése mindazonáltal nem lesz könnyű” – állapítja meg Vural Akasik, akire Dervis a Ziraatbank, Törökország legnagyobb bankja vezetését bízta. (Amikor Akasik megpróbálta csökkenteni az 1300 bankfiókból álló hálózatot és korlátozni az olcsó hitelekhez való hozzájutást, Törökország szegény keleti körzeteiben a gazdák megszállták a Ziraat fiókjait. Ankarában pedig a bankalkalmazottak támadtak Akasikra egy tiltakozó demonstráció során. A jómódú – Dervis hívására már a nyugdíjból visszatérő – egykori befektetési bankárt ma mindenhová fegyveres testőrök kísérik.) Akasik továbbra is bombázza a kormányt, hogy adjon engedélyt a fiókbezárásokra. “Amikor nekiláttam a munkának, azt hittem, teljes körű politikai támogatottsággal rendelkezem. E nélkül nem tudom teljesíteni a feladatomat” – foglalja össze a helyzetet.
ZSÁKMÁNYRA LESNEK. A magánbankok közben ugyancsak megismerkedhettek azzal, milyen kíméletlen következményekkel jár Dervis gondoskodása. Azokat a bankokat, amelyek nem képesek megfelelni az új tőkekövetelményeknek, állami felügyelet alá veszik és eladják annak, aki a legtöbbet ajánlja értük. “Igen kedvező üzenet a piacnak, hogy ezeket a bankokat kiárusítják. Ez ugyanis azt jelenti, hogy ismét működni fognak, mozgásban tartva a gazdaságot” – hangsúlyozza Engin Akcakoca, a Dervis által az állami bankfelügyelet élére kinevezett pénzügyi szakember.
Mi sem mutatja jobban a Dervis reformjait kísérő élénk figyelmet, mint az, hogy a külföldi bankok máris zsákmány után kutatnak. A brit HSBC Holdings például megveszi a Demirbankot, amelyet a banki hatóságok a múlt év végén vontak állami felügyelet alá. Az olasz Banca Intesa arról tárgyal, hogy többségi részesedést szerez a Garanti Bankban, Törökország negyedik legnagyobb pénzintézetében. A BNP-Paribas ugyanezt szeretné elérni a közepes méretűnek számító Finansbank esetében. Akcakoca prognózisa szerint a külföldi bankok a mai 2 százalék helyett néhány éven belül a török betétállomány egynegyedét tartják majd a kezükben.
Dervis és a külföldi bankfelvásárlók abban reménykednek, hogy a miniszter által végrehajtott változtatások érvényben maradnak akkor is, ha új kormány kerül hatalomra Ankarában – a piac viszont egyelőre kivár. “Senki sem húzna hasznot abból, ha megbuktatná Dervis gazdasági programját” – mondja egy Ankarában állomásozó vezető nyugati diplomata. A miniszter azonban csak akkor győzhet, ha sikerül erről meggyőznie Törökország rövidlátó politikusait.
