Magyarországot 350 évi fennállása után a tatárok ez évben megsemmisítették – ezt írta le a Bajor Krónika névtelen szerzetese, még 1242-ben! Szinte egy mai hírügynökség tudósítói frissességével. Igaz, ebben a tudósításban kihallani vélek némi ujjongást, örömét annak a fráternak, akinek az elődei átélhettek egy-két ősmagyar portyát, lángoló nyilakkal, csáklyával csapolt miseboros hordókkal. Végre a tatárok megmutatták a magyaroknak, mi a magyarok Istene!
Csupán egyetlen hiba csúszott e tömör mondatba: a tatárok! Így is maradt, azt mondjuk még ma is, hogy tatárjárás, pedig ezek a tatárok mongolok voltak. A tatárjárás tulajdonképpen mongoljárás volt. Minek következtében a magyar embert ma is, ha Mongolföldre keveredik, kivételes szeretettel fogadják. Úgy látszik, ez már így van a volt hódítókkal. Törökországban is szeretnek bennünket. Mert nálunk jól érzik magukat a hódítók. És maradnak. Hol 50, hol 150 évig. Persze ideiglenesen.
A magyar manapság Mongolföldre leghamarabb a Márvány utcában jut el. Mennek is a jó magyarok, sereglenek, mint a tatárok. Pardon: mongolok. A Mongol Étterem több mint népszerű. Alig lehet bejutni, harcolni kell érte. Ez benne a mongol, mondta mosolyogva az étteremfőnök, itt az ételért is harcolni kell, amikor kisütik. (A humorista Halmainak volt erre egy története: amikor egy szép nőt környékezett, a nő kényesen kijelentette, hogy az nem úgy van, őérte harcolni kell. Mire Halmai: “Harcolni? Akkor baszsza meg magát a Szkander bég!”) Mi nem bíztuk a Szkander bégre, hanem sikerült asztalt szereznünk. Itt elmagyarázták a Nagy Zabálás nevű társasjáték szabályait. A beugró egységesen 3290 forint, ezért pohár bor vagy sör jár, leves, végül édesség, valamint meg kell rakni egy tányért a kiállított tárlókból, melyekben ilyenek találhatók: fűszeres csirkeszárny, fokhagymás libamellfilé, chilis tarja, pácolt gomba, kapron tengeri halfilé, currys pulykamell, kumiszban érlelt pulykamell, pácolt muflon és így tovább. Összeraksz, amennyit akarsz, a tányérod odaadod a nyitott tűzlapoknál működő szakácsok egyikének, az bemondja sorszámodat, a katyvaszod serceg és sistereg, meg is forgatják. Közben letaposnak és nem hallod, amikor bemondják a számodat, egy másik harcos el akarja vinni, de te nem hagyod, mert jó tatár, illetve mongol, illetve Szkander bég vagy.
A pácolt muflon sült gombával, salátával, nagyon finom. Mondom a főnöknek, a muflon hegyi állat, hol van Mongóliában hegy? Sehol feleli, és elismétli, hogy itt az elkészítés módja és a harc az ételért a mongol. (De azért van itt kumiszban érlelt hús is.) Ekkor jön a meglepetés, asztalhoz hozzák az afrikai harcsát! Ez igen! Ez az est eseménye. Hasonlíthatatlan finomságú hal, még sosem ettem ilyet, omlik is meg rágni is kell, ami azért jó, mert így kénytelen kibontakozni komplikált ízvilága. Utána a sült kecskesajt áfonyásan és fokhagymával töltött szilvával a legrafináltabban élvezetes orvtámadásnak számít. A bor (fehér vagy vörös) egyféle, de elfogadható, borínyencek ne ide jöjjenek. A sütés körüli rumli inkább szórakoztató, mint bosszantó. Excellenciás urak se ide jöjjenek. Közben arra gondoltam, hogy a szolidan fix ár milyen biztonság például egy üzleti vacsoránál: a vendéglátót nem érhetik meglepetések, tudja mit fizet, a vendégeknek pedig tetszik a hecc. (A heccről is volna egy történetem, Hunyadi Sándortól, de nem mondom el…)
