felvásárlási ajánlata sikeres lesz – és ezt a piacon mindenki biztosra veszi -, akkor az Arago Rt. lesz 2000 eleje óta a 13. vagy 14. cég, amelyet kivezetnek a tőzsdéről.#<# A sorszámot azért nem lehet még pontosan megjelölni, mert párhuzamosan több "kivezetés" is előkészítés alatt áll. A másfél évvel ezelőtti 67-ről mára 57-re csökkent a tőzsdén jegyzett részvények száma, miközben mindössze egyetlen új bevezetés történt: a Graphisofté. A hullámot talán az 1997-ben tőzsdén keresztül kibocsátott BÁV kivezetése indította el, a Bizományi többségi pakettjét 1999-ben éppen az Aragótól „szerezte meg” az MFB hosszas tárgyalások, s nem utolsósorban egy, az Aragónál tartott adóellenőrzést követően. Az MFB felvásárolta és kivezette a tőzsdén forgó Konzumbankot is. Privatizációhoz kötődő tőzsdei bevezetésre a jelenlegi kormányzati ciklusban összesen egyszer került sor, még 1999 februárjában az Antenna Hungária részvényeinek esetében. A kivezetések talán a Cofinecet leszámítva mindeddig alacsony forgalmú részvényeket érintettek. A tőzsde forgalmának visszaesésével azonban egyre több cég sorolódhat át az illikvid kategóriába. A tőzsde jelenlegi átlagos napi 3 milliárd forint körüli forgalma dollárban számítva az egytizedét sem éri el az 1997-1998-as értéknek. Úgy tűnik, a tőzsde átláthatóbbá tételére hivatott, sokak által várt új értékpapírtörvény e folyamatot nem hogy lassítaná, hanem éppen felgyorsítja: július 18-a, az új törvény hatályba lépése előtt több nyilvános ajánlattételi kérelem is érkezett a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF). Mindeközben új bevezetésekről továbbra sincs szó. A jelenség elsősorban azért aggasztó, mert azt mutatja, hogy ezen cégek fő tulajdonosai nem látnak arra lehetőséget, hogy a tőzsdén keresztül vonjanak be tőkét vállalataikba. A tőkeszerzés e módjának csak akkor lenne ugyanis szempontjukból értelme, ha az jóval a cégek eszközértéke (azaz az egy részvényre jutó saját tőke) fölötti árfolyamon valósulna meg. Az érem másik oldala: részvényt venni is csak akkor érdemes, ha jelentős osztalékhozamban vagy árfolyamnyereségben bízunk. De a BUX 2000 tavasza óta folyamatosan csökken, jelenlegi 6500 pont körüli értékét először már 1997 nyarán érte el. A jelenlegi árfolyamokat dollárra számítva kiderül, hogy a BUX értéke 1998 őszén, az orosz válság mélypontján sem volt sokkal alacsonyabb. Miközben a GDP folyamatosan 5 százalékot meghaladó mértékben bővül, a tőzsdei cégektől az elemzők az idei első félévre vegyes eredményeket várnak. (Azt, hogy a Mol a gázüzletág miatt veszteséges lesz, minden elemző biztosra veszi.) Sokan gondolják úgy, hogy a magyar tőzsde már sohasem fog feltámadni, pedig kevés olyan fejlett ország van, ahol a demokratikus berendezkedés és a piacgazdaság mellett ne működne hatékony tőkepiac is. Ezek többnyire egymást feltételezik.
- 22:36 Kós Hubert lenyomta Szoboszlai Dominikot, a Fradi két díjat is besöpört
- 21:53 Megvonhatják a lengyel jobboldal korábbi miniszterének állami fizetését, mert Budapestre menekült
- 21:43 Tűz ütött ki a Papp László Budapest Sportarénában
- 21:01 A nap legfontosabb hírei – 2026. január 12.
- 20:57 Kazinczy dédunokája a nyelv helyett az építészet, ükunokája pedig az acélgyártás világát változtatta meg
- 20:52 Moszkvában arról elmélkedtek, hogy az örmények ellen is katonai hadművelet kellene indítani
- 20:09 A mexikói elnöknő szerint Trump Mexikóban is indítani akar hadműveleteket
- 20:03 Kylie Jenner is puszilkodott volna Timothée Chalamet kolléganőjével, de utóbbi elfordította a fejét
- 20:00 Három állandó lakosa van ennek a távoli brit szigetnek, ahol több állást is hirdetnek
- 19:53 A 444.hu újságírója nyerte el a Transparency-Soma díjat
- 19:32 Szlovák államfő Magyar Péter Beneš-dekrétum ügyében írt leveléről: Sértés számomra
- 19:24 Sofia Richie elárulta születendő babája nemét
- 19:04 „Már nincs idő az újrabrandelésre” – elemzők a Fidesz-kongresszus tanulságairól
- 18:57 A ChatGPT miatt érvénytelenítették egy holland pár házasságát
- 18:57 Tóth Alex: miért nem a Lazio a jó döntés?
- 15:11 Bár Gulyás szerint nem lehet levédetni egy szlogent, a Fidesz korábban mégis megtette
- 15:01 Kocsiba tuszkoltak egy fiatalt, majd arra kényszerítették, hogy vegyen fel hitelt
- 12:40 Megszökött egy gyerek a kórházból, a Népszínház utcában feküdt a hóban, amikor rátaláltak
- 10:43 Sírva kiabálva kért segítséget egy felpofozott kisfiú, akit fogdostak és szexre akartak kényszeríteni a játszótéren
- 18:52 Halálra fagyott egy kutyaházban tartott kutya Csillaghegyen
- 19:04 „Már nincs idő az újrabrandelésre” – elemzők a Fidesz-kongresszus tanulságairól
- 13:37 Rosszul lett és árokba borult egy postás az elektromos biciklijével
- 21:43 Tűz ütött ki a Papp László Budapest Sportarénában
- 13:29 „Ez szégyenletes és botrányos!” – rettentő dühös az ETO egykori klasszis kézilabdázója
- 11:28 Pánikba esett és a Bükkben ragadt éjszakára egy turista, miután a 116-ot hívta a segélyhívó helyett
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
