Gazdaság

Golubeff Róbert

Egyszer minden lejtmenet véget ér - állítja Golubeff Róbert, az Intel Magyarország üzletfejlesztési igazgatója. Az üzletember a hét végén megtalálható lesz a Pepsi Szigeten.

Az Intel nemrégiben jelentette be második negyedéves eredményeit, s azok a várakozásoknak megfelelően alacsonyaknak bizonyultak. Magyarázható-e ez a PC-piac szűkülésével?

Golubeff Róbert 1– A PC-piacot illetően nem szűkülésről, hanem megtorpanásról beszélnék. Ennek több oka is van, például az, hogy a cégek két évvel ezelőtt a dátumváltáskor “letudták” ez irányú beruházásaikat, így csak a hároméves amortizációt követően, jövőre várhatók újra nagyobb tételű számítógép-vásárlások. Szerintem a korábbi eladási trend jövőre visszazökken, úgyhogy semmi ok az aggodalomra. A piac is így gondolja, hiszen az eredmények bejelentése nem befolyásolta a részvények árát. Az Intel ráadásul a piac többi szereplőjéhez képest jól áll.

– Nagyobb elbocsátásokra tényleg nem került sor az Intelnél, kivéve azt a múlt heti lépést, amikor az írországi gyárban 200 munkatársat kértek fel “önkéntes távozásra”.

– Azt gondolom, hogy ennek a 200 főnek nincs jelentősége az írországi több ezer fős létszámhoz képest, ráadásul nagyon humánus módon intézik a cégnél az ilyen lépéseket. Más területeken pedig létszámbővülésről adhatok számot. Az Intelt nem rázta meg különösebben a technológiai lejtmenet: ez nagyrészt annak köszönhető, hogy egy nagyon jól szervezett vállalatról van szó, s kurrens termékeket gyártunk.

– Az Intel most kötött megállapodást a Commerce One-nal, az elektronikus piacterek egyik fő szállítójával. Milyen szempontok szerint fektetnek be az internetes világba?

– Ez a megállapodás az Intel Online Services termékeire vonatkozik, s nem mást nyújt, mint kiváló piacot e termékek számára. Egyébként pedig az Intel Capital révén nagyon sok helyre szállunk be befektető kockázatkezelőként.

– Például az Index.hu tartalomszolgáltatóba, amelynek mostanában nem megy túl jól. Vannak-e terveik az indexes részesedést illetően, avagy kivárnak?

– Hosszú távon természetesen az a szempont a befektetéseknél, hogy nyereséggel szálljunk ki egy vállalkozásból. Ugyanakkor olyan szűk keresztmetszeteket keresünk, ahol valami gátat szab az iparág fejlődésének. Az Intel (egyébként az esetek többségében kisebbségi részesedést nyújtó) tőkebefektetése lendít ezeken az üzleteken, s ez az Index esetében is így van, még akkor is, ha Ön szerint ez a vállalkozás most éppen nincs felszálló ágban. A recesszióról egy dolgot lehet biztosan tudni: előbb-utóbb vége lesz.

– Felszálló ágban van viszont a Microsoft, annak ellenére, hogy a Windows XP operációs rendszert a versenytársak, illetve jogvédő csoportok nagyon támadják. Mit szól ehhez a viszályhoz?

– Adatvédelemmel kapcsolatos megmozdulások a múltban is történtek, s ezek általában megegyezéssel zárulnak. Üdvözlöm a Windows XP-t, mert kiaknázza az új Intel-processzorok tudását.

– Kanyarodjunk az adatvédelemről az állampolgári jogok védelmére. Mit szól a magyar státustörvényre adott román válaszhoz?

– A román válasz nem egyértelmű, így nehezen tudnék rá bármit mondani. Azt viszont tudom, hogy Európa számos pontján ennél nagyobb kedvezményeket is kapnak a nem országhatáron belül élő honfitársak. Biztos vagyok benne, hogy a román és a magyar kormány meg fog egyezni, méghozzá az Európai Uniónak megfelelő módon.

– Itthon közben kis híján másfajta állampolgári jogokon esett csorba a Pepsi Sziget melegrendezvényei kapcsán. Hogyan látja ezeket a közéleti megnyilvánulásokat?

– Úgy, hogy nem történt semmi. A kiinduló helyzet az volt, hogy lesznek meleg-rendezvények, s az ügy végén is ide jutottunk. Azt egyébként pozitívnak tartom, hogy beszélünk a témáról.

– Ön kimegy a Szigetre?

– Mindenképpen, de még a 12 éves lányomat is viszem. Szeretem a Sziget-fílinget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik