Van valami titokzatos képtelenség abban, ahogy Buda, közelebbről a Lágymányos kellős közepén egyszer csak ott csillog az ember előtt egy sással övezett igazi tó. #<#(A Városligeti tó lehet szép, de nem természeti esemény, műtó mivolta nyilvánvaló.) A Feneketlen tó nagyon mély, mondják, ha nem is feneketlen, állítólag a rómaiak a téglaégetéshez itt bányászták az anyagot, ebből keletkezett, azaz tulajdonképpen bányató. Sáson kívül hal is van benne. A Bartók Béla úton dübörög a forgalom, és pár méterre rokonszenves csendes őrültek gubbasztanak horgászbotokkal a stégeken, állítólag nem is eredménytelenül. A vízfrissítő szökőkút a tó közepén szép és hangulatos, különösen este, kivilágítva, s nemcsak a tó vizét frissíti, hanem a levegőt is. Az egész környezet gyönyörű. A nagy park, egyik oldalán a ciszterek barokk temploma és az impozáns gimnáziumi épület (volt "József Attila"), este hatalmasan-sárgán kivilágítva, a park másik végén a Flamenco Park Hotel (egykori Sport Szálló). Odébb, teraszával a tóra támaszkodik a Hemingway nevű, színvonalasnak látszó lokalitás. És ott van a szabadtéri Park Színpad, nem mint gyönyörűség, de ott van, nem biztos, hogy mindenkor örömére a környék lakóinak, habár ők ingyen élvezhetik, amihez egyébként 4 ezer forint a beugró. Szakonyi Károlyékkal - néhány éve lágymányosiak ők is - beültünk a Flamencóba.
A szálloda nagyon szép, megérdemelten négycsillagos, levetkőzte igyekvően modernkedő szocreál előéletét. Nagyvonalú, impozáns, ízléses a foyer, az ember abszolút Európában érzi magát. Mellesleg egy kiállítás képei láthatók most éppen, ami önmagában is dicséretes, más kérdés, mennyire tetszenek. A különböző éttermek, spanyol elnevezésű helyiségek mind a foyer-ból nyílnak: Columbus, Barcelona, Granada, Sevilla, Toledo. Mi a Boleróban ettünk. Itt a festmények is tetszettek.
Kerek asztalnál ültünk (csupa kerek asztal van itt), nekem pedig, néhányszor elmondtam már, ez az egyik gyengém. Igazi diskurálós asztal, márpedig mi Szakonyiékkal nagyon szeretünk diskurálni. A pincéri fogadtatás kifogástalan, mindvégig az is maradt. A hatalmas display tányérok (amit tálalás előtt leszednek) – szépek, Kókay Krisztina szignálású Alföldi Porcelán. Ezt szeretem, stílus van benne. Mint ahogy stílus van abban is, hogy a bőséges borkínálatban találtunk (és ittunk) egy házi bort, illetve a ház borát, badacsonyi olaszrizlinget, a Nemesgulács-Rizapuszta Pincészetből. Egyszerű, egészséges borocska. Tetszett, hogy “Dinnyefesztivál” volt, sárgadinnyés étkek, elsősorban ardeni (majdnem pármai) sonkával, pörkölt dióval! A rostonsült juhsajt balzsamecet öntettel maradandó íz. A kacsamájjal töltött csirkemell tepertős túrós csuszával, paprikás mártásban megtocsogtatva jól kifundált kompozíció. Más világ a mézes-szójás kacsamell burgonyalepényen (lengyel placky), mandulás szőlővel (a kacsa így – kacsamáj-kacsamell – teljes körű foglalkoztatást nyert: közgazdászok álma!). A fokhagymás harcsaderék kapros káposztával fogásnál az a helyzet állt elő, hogy a kapros káposzta elsöpört mindent, s tán ezért a harcsa kissé sápadt hatást keltett, szerintem vagy több fokhagyma jár neki, vagy valami egyéb fűszertöbblet. Túrógombóc, grillázs parfé: mindkettő semmi különös, de korrekt. Jó volt itt diskurálni Szakonyiékkal a kerek asztalnál, barátom még egy új könyvét is dedikálta nekem. De ezzel se tudta elrontani az estémet.
