Magyarország 2004-es EU-csatlakozását feltételezve legkorábban 2006-ban kerülhetünk be a Gazdasági és Monetáris Unióba (EMU).#<# A magyar gazdaságpolitika számára a monetáris és fiskális feltételek teljesítéséhez minimálisan öt év áll rendelkezésre.
Az EMU alapításakor különösen két kritérium teljesítését tették vizsgálat tárgyává. Az egyik a megengedhető éves infláció, a másik a maximális éves költségvetési deficit volt. A hosszú lejáratú kamatokra és az államadósságra vonatkozó elvárás kisebb hangsúlyt kapott.
A magyar makrogazdasági adatok alapján feltételezhető, hogy az euró-zónához való csatlakozásunk szempontjából az igazán nagy kihívásnak az éves infláció mértékének radikális csökkentése bizonyul majd. Hiszen az éves inflációs rátának 3 százalék körüli, sőt inkább az alatti szintre kell majd süllyednie. A kérdés tehát az, vajon öt év alatt mérsékelhető-e erre a szintre a jelenlegi 10 százalék körüli inflációs ráta.
VESZÉLYFAKTOROK. A magyar gazdaság inflációs hajlama néhány tényező alapján középtávon feltehetően magasabb inflációs szinteket indokol, mint ami az EMU-csatlakozáshoz szükséges lenne. Négy inflációt növelő faktort érdemes külön is megemlíteni. Ezek a következők:
(1) A közép-európai országok bruttó bérszínvonalával – ez Csehországban 411, Lengyelországban 582, Szlovéniában 925 euró havonta – összevetve a magyar mutató (367 euró) viszonylag alacsonynak számít. Feltételezhető tehát, hogy az elkövetkezendő néhány évben jelentősebb béremelkedés következik be. Makrogazdasági szempontból ez azért is problematikus, mert 1999 óta Magyarországon a bérek növekedése meghaladja a termelékenységét.
(2) A magyar agrárárak további növekedése várható középtávon, ez az időtáv összefüggésbe hozható a földárakban előrevetített dinamikus emelkedéssel.
(3) A világpiaci energiaárak magas szinten állandósulni látszanak, ugyanakkor bizonytalan, hogy az euró tartósan erősödik-e a dollárhoz képest.
(4) A hatóságilag befolyásolható árak számos területén az elmúlt másfél évben a kormányzat lefojtotta az inflációt, ami később megbosszulhatja magát.
Monetáris instabilitást az euró-zóna nem fog importálni pusztán csak azért, hogy az addigra taggá váló közép-európai országok minél gyorsabban bekerüljenek az egységes valutaövezetbe. Különösen azért nem, mert az inflációs ráták jelenleg még az euró-zónán belül is inkább divergálnak, mint konvergálnak. Néhány, az átlagosnál magasabb gazdasági növekedést elérő EMU-tagország inflációs szintje jócskán meghaladja az Európai Központi Bank (ECB) által meghatározott referenciaértéket.
A közép-európai országok gazdasági fejlődésének sajátosságaiból kiindulva, magyar monetáris szakértők felvetették, hogy külön inflációs referenciaértéket kellene megállapítani a térség országai számára. Figyelembe véve az EMU belső fejlődésének sajátosságait, erre reális lehetőség nincs. Sőt, egy ilyen felvetés még olyan negatív következménnyel is járhat, hogy az eredeti konvergencia-kritériumokhoz képest további elvárásokat fogalmaznak meg annak feltételéül, hogy az új uniós tagok az euró-zóna részévé válhassanak.
A kormány és a jegybank egyaránt drasztikusan csökkenő inflációs trendet prognosztizál. Ezek a prognózisok ez idáig nem váltak valóra. Feltételezhető, hogy csak fokozatosan lehet a 3 százalék alatti szintet elérni. Így az inflációcsökkentés oldaláról az tűnik valószínűnek, hogy az EMU-csatlakozás több mint öt esztendő múlva következik be, miközben a cégek versenyképessége az egységes belső piacon gyors EMU-csatlakozást igényelne az árfolyamkockázat mielőbbi megszűnése érdekében.
A gondokat csak fokozza, hogy miközben a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyítva a magyar költségvetés éves hiánya ma még ugyan nem tér el jelentősebben a 3 százalékos referenciaértéktől, erre mutató jelek azonban már látszanak. A kétéves költségvetés önmagában bizonyos veszélyt hordoz. Hiszen költségvetési forrásból kell finanszírozni egyrészt a közületi szektorban megígért jelentős (13,4 százalékos) béremelést, másként a beruházások ugyancsak megígért dinamikus növekedését is. A kormány tervei alapján 2002-ben a költségvetési hiány a GDP százalékában 3,2 százalék lesz. Külső szakértők szerint a vállalt feladatok tükrében ez az érték akár 3,6 százalék is lehet.
ÁRFOLYAMRIZIKÓ. A forint ingadozási sávjának plusz-mínusz 15 százalékra történt kiszélesítése az MNB elvárásai alapján 10-12 százalékos tartós felértékelődéshez vezet. Ez tendenciájában antiinflációs hatású ugyan, de amíg kialakul ez a trend, az árfolyamkockázat is megnő, hiszen számítani kell az árfolyam megnövekvő volatilitására.
A globalizációs kihívások miatt némi ingadozással ugyan, de az euró-zónában és azon kívül is az alacsony infláció és a fokozatosan szufficitessé váló éves költségvetés kialakulása a jellemző, és a középtávú tendencia is ez. Aligha kétséges, hogy Magyarországnak is ezt az utat kell járnia.
