Általános jelenség a tudomány története során, hogy a laborokban elért eredmények évtizedek elteltével szűrődnek át a gyakorlatba. A konkrét ipari célok érdekében végzett kutatómunka mindig az úgynevezett alapkutatásra épül, amelynek hasznát a felfedezés pillanatban legfeljebb sejteni lehet. Ilyesmi történt a budapesti Cyclolab Kft. kutatóival: 29 évvel ezelőtt egy természetes eredetű vegyületcsoporttal, a ciklodextrinekkel kezdtek foglalkozni, és az akkor még jóformán ismeretlen anyagra alapozva mára évenként 10 ezer tonnát is meghaladó, folyamatosan növekvő felhasználói igény alakult ki. Aki tehát nem hallott még a ciklodextrinekről, jobb, ha megjegyzi a nevet: e vegyületek az élelmiszerektől a kozmetikumokon át a gyógyszerekig számtalan termék nélkülözhetetlen alapanyagai.
KÜLFÖLDIEKNEK. A Cyclolab tudást, technológiát és saját fejlesztésű termékeket ad el, ügyfelei pedig csaknem kizárólag külföldi cégek. A ciklodextrinek története a XIX. század végén kezdődött, amikor 1891-ben egy francia vegyész, Villiers megfigyelte, hogy a krumpli rothadásakor az összeesett masszából időnként kristályos anyag válik ki. Az ismeretlen anyagot leszűrte, kristályosította, s azt feltételezte róla, hogy az a növények sejtfalát alkotó jól ismert cellulóz – nem az volt. Nem sokkal később egy bécsi mikrobiológus, Schardinger jött rá, hogy a fehér, kristálycukorszerű édeskés anyag valójában a keményítő addig ismeretlen származéka, és az is kiderült, hogy a furcsa anyagot a burgonyát megrothasztó Bacillus macerans nevű mikroba állítja elő. Ez a baktérium olyan enzimet termel, amely a hosszú, sok ezer cukormolekulából álló keményítőmolekulákat kisebb egységekre hasítja, így egy gyűrű alakú vegyület, a ciklodextrin jön létre, amely számos egyedülálló tulajdonsággal rendelkezik.
Kozmetikáznak A koleszterin vízben oldhatatlan, de hajlandó belebújni a ciklodextringyűrű víztaszító üregébe; ezt használták ki a belga Corman tejipari cég kutatói, amikor koleszterinmentes vajat kezdtek gyártani. Az ereket károsító vegyület kivonását maguk megoldották, s csak akkor fordultak a Cyclolabhoz, amikor telepeiken már tonnás dombokban állt a koleszterint tartalmazó fehér por. A Cyclolab ezt követően kidolgozott egy eljárást, amellyel kivonta a vegyületet a gyűrűkből és így újra használhatóvá tette a ciklodextrint.
Az élelmiszeriparon kívül a gyógyszeripar a ciklodextrinek másik legjelentősebb piaca. Szívinfarktus esetén a károsodás vizsgálatára radioaktív vegyületet fecskendeznek a vénába; az oldhatatlan anyagot ciklodextrinbe kell zárni. Ezt a munkát a Cyclolab egy amerikai gyártó számára végzi. Hosszú távú szerződéssel a zsebében, a biztonságos termelés érdekében a cég az idén 40 milliós befektetéssel steril laboratóriumot épített fel.
Jóval kevesebbe került és inkább szakértelmet igényelt a Novartis megrendelésének teljesítése: a svájci cég új szemcseppjének hatóanyaga vízben oldhatatlan, magától értetődött tehát, hogy a molekulát a gyártók ciklodextrinbe csomagolták. A hatóságok azonban egészen addig nem engedélyezték a szert, amíg be nem bizonyították, hogy a ciklodextrin nem szívódik fel a szembe. Ennek igazolására csak a Cyclolab volt képes: a Hamburgban felnevelt rhesus majmok szeméből vett folyadék kapillárisokban érkezett Budapestre, és Szejtli Józsefék kimutatták, hogy a felszívódás a megengedett határérték alatt marad. Szintén nem szívódik fel az a Cyclolab fejlesztette ciklodextrin, amely az Estée Lauder barnítókrémét bűzteleníti: azt a rettentően szagos anyagot köti meg a gyűrűkkel, amely egyébként nélkülözhetetlen a bőr melaninképzéséhez, vagyis a barnuláshoz. Egy másik kozmetikai ipari megrendelő, egy brazil sampongyártó részére a cég ciklodextrinbe csomagolt szilikonolajat szállít, ettől lesz fényes a sampont használók haja.
A példák mutatják, hogy a keményítőből készített kapszulácskák felhasználási lehetőségei szinte határtalanok; a potenciális alkalmazások sorát talán a környezetvédelem zárja. A Cyclolab az idén az MTA Központi Kémiai Kutatóközponttal, a Budapesti Műszakai Egyetemmel, az MTA Talajtani Kutatóintézetével, valamint a Terrasol és a Megaterra nevű cégekkel alkotott konzorciuma a Széchenyi-tervben 260 millió forintos támogatást nyert el; az együttműködés célja a talajok méregtelenítése, természetesen ciklodextrinekkel.
“Legfontosabb ezek közül, hogy a henger alakú molekula külső felülete vízoldékony, míg a belső víztaszító” – magyarázza Szejtli József, a Cyclolab Kft. ügyvezetője. Így az egész anyag képes vízben oldódni, ám a molekulák közepén van egy belső, apoláros, vízoldhatatlan üreg. Vagyis egyfajta molekuláris kapszulával állunk szemben, amelybe számtalan vízben oldhatatlan anyagot becsomagolhatunk. Ilyenek lehetnek például “téglaporszerű” gyógyszerhatóanyagok, és tulajdonképp minden egyéb olyan vízzel nem elegyedő molekula, amely belefér a ciklodextrin központi üregébe.
Ma már jól tudják a vegyészek, hogy a keményítő hasítását és a ciklodextrinek előállítását nemcsak a Bacillus macerans, hanem számos más mikroba enzimjei is képesek elvégezni. Sőt újabban genetikailag módosított enzimeket használnak erre. A tisztított és génsebészettel feljavított enzimeknek köszönhetően a ciklodextrinek ipari méretű előállítása már nem probléma, erre számos gyártó szakosodott. A különböző anyagok becsomagolása azonban már nem ilyen egyszerű: ehhez nagy szakértelemmel rendelkező kutatókra van szükség.
Szejtli József vegyészmérnök évtizedek óta foglalkozik keményítőkémiával. Norvégiában a hatvanas években a tengeri algák sejtfalait alkotó vegyületeket kutatta, később a Berlini Tudományos Akadémia Táplálkozástudományi Kutató Intézetében dolgozott, majd Kubában, a Havannai Egyetemen. Közel tízéves vándorút után, 1971-ben tért haza. Ekkor a Chinoinban kapott munkát, ahol – mint mondja, “óriási szerencséjére” – a gyártól tizenhárom kilométerre lévő rózsadombi laboratórium vezetésével bízták meg. Mivel a kutató tudományos eredményei magukért beszéltek, többé-kevésbé szabad kezet kapott: itt továbbra is kedvenc témáját, a poliszacharid kémiát gyakorolta. “Inkább megtűrtek, mint támogattak – emlékszik vissza -, a budai labor azonban lassanként így is a ciklodextrin-kutatás világszerte elismert szellemi műhelyévé vált.”
ELSŐKÉNT. A nyolcvanas évek végén Szejtli rábeszélte a Chinoint, kezdjék meg a ciklodextrin ipari méretű előállítását. A hazai gyógyszeróriás a világon elsőként megvalósította a vegyület gyártását, ám akkoriban még nem jelentkezett felhasználói igény az addig ismeretlen termékre. “Olyan megoldást találtunk, amire még nem létezett probléma” – jellemzi az akkori helyzetet Szejtli József. Ráadásul a Chinoin csillagászati árat kért el a ciklodextrinért, amely valójában rendkívül olcsó: a kilónkénti fél dolláros keményítőből készül, egyszerű enzimek használatával. A gyártást ezért hamarosan felfüggesztették. Azóta azonban változtak az idők: a molekuláris kapszulák iránti kereslet robbanásszerűen növekedett. Míg 1980-ban a világ össztermelése mindössze körülbelül 10 kilogramm volt, kilónkénti több ezer dolláros árral, mára ez meghaladja a 10 ezer tonnát, és egy kiló alig 5 dollárba kerül. Az igazi üzlet persze nem a háromféle alap ciklodextrin, hanem az azokból készülő származékok gyártása és értékesítése.
A francia Sanofi 1991-ben megvásárolta a Chinoint; az üzlet nyélbeütéskor Szejtli József éppen Londonban tartózkodott egy tudományos előadáson. Hazarendelték, hogy ismertesse kutatásait a vevőkkel, ám a meghallgatásra várva egyszerűen nem került sorra; az új tulajdonos, mit sem tudva az elért eredményekről, felszámolta a labort, a kutatók pedig az utcára kerültek. Szejtli Józsefnek azonban ismét szerencséje volt: éppen ekkor némi tőkéhez jutott. Egy tudományos bizottság abban az évben neki ítélte a francia Moët-Henessy-díjat, és ez a kitüntetés 100 ezer frank pénzjutalommal járt. Szejtli, a labor 17 munkatársával együtt, jórészt ebből alapította meg a Cyclolab Kft-t. “Ezután autóba ültem, bejártam Európát, gyógyszergyáraknak ajánlottam magunkat, és szerződésekkel a zsebemben tértem haza” – mesél a kezdetekről az ügyvezető.
A cégnek ma 56 alkalmazottja van, tavalyi árbevétele meghaladta a 300 millió forintot. Üzleti tervük az idén 400 millió forintos forgalomról szól. Szejtli József és a többi 16 tulajdonos filozófiája, hogy a nehezen megszerzett profitot fejlesztésre költik. Ennek köszönhetően műszerparkjuk értéke százmillió forint. Az idén, szintén százmilliós befektetéssel, megvásároltak és felújítottak egy régi gyárépületet. Itt – mivel ügyfeleik szinte kizárólag Nyugat-Európából, Japánból és az Egyesült Államokból kerülnek ki – az összes nemzetközi minőségi előírásnak megfelelő laboratóriumokat építettek fel. Egy hazai megrendelőjük májusban nem mindennapi körülmények között jelentkezett. “Vidéki cég keresett meg minket. Boszszankodva említették, hogy ciklodextrin-problémájuk megoldása érdekében az Egyesült Államokba utaztak szakmai segítségért. Ott világosították fel őket, hogy néhány ezer kilométert megspórolhattak volna, mert a téma legavatottabb szakértői Budapesten találhatók” – meséli Szente Lajos, Cyclolab műszaki igazgatója. A társaságnak így – a legnagyobb vegyipari gyógyszercégeket kivéve – nemcsak itthon, de külföldön sem akad igazi konkurense. A szakterületen jelenlévő konzultáns cégek – például a Cyclodextrin Technology and Development Inc. (CTD) – előbb-utóbb szintén náluk kötnek ki.
IPARI TITKOK. Az ügyvezető sajnálkozik, hogy számos tudományos eredményüket nem publikálhatják, mert azok ipari titkot képeznek; ennek ellenére ügyfeleik jórészt a szakirodalomban böngészve jutnak el hozzájuk. Nincsen nehéz dolguk: a ciklodextrinekkel kapcsolatos alapvető könyveket Szejtli József írta vagy szerkesztette, és a Cyclolab adja ki a témára szakosodott Cyclodextrin News című nemzetközi tudományos folyóiratot is. Az ismertség okán a cég iránt számos befektető és vásárló érdeklődött már. A vezetőség azonban úgy véli, hatékonyabb a kutatómunka, ha továbbra is függetlenek maradnak. Az ügyvezető egyébként már csak azért sem kötelezné el cégét, mert sok tudományos eredményükről ők maguk sem tudják, mire lehet majd azokat használni; tapasztalati azt mutatják, hogy az ő szakterületükön lehetetlen előre tervezni.
