Gazdaság

Heti portfólió – Konzervatív sapkában

Heti portfólió – Konzervatív sapkában 1Az elmúlt fél évben egyértelművé vált a befektetők vélekedése a magyar tőkepiacról#<#, hiszen míg a részvények vergődtek, az állampapírok elfogadható hozamot produkáltak. E heti ajánlatunk összeállítója, Szabó Zsombor szerint a közeljövőben is hasonló tendencia érvényesül. A Quaestor Értékpapír Rt. elemzője éppen ezért konzervatív portfóliót állított össze, amelyben jelentősebb részt képviselnek az állampapírok. Ezen belül is kiemelkedő szerephez jutnak a rövid futamidejű diszkontkincstárjegyek, melyek egyelőre jó hozammal kecsegtetnek, ám a külföldiek számára nemrég megnyílt vásárlási lehetőséggel, a kereslet várható emelkedésével a jövedelmezőség apadása vetíthető előre. A forint erősödése és az infláció remélt csökkenése indokolja a 3 éves államkötvény vásárlását. Ami pedig a hazai részvénypiac kilátásait illeti, nem szabad elfeledkezni Amerika és Európa hatásáról. A gazdasági növekedés mérséklődése folyamatosan érezteti hatását a vállalati profitokban és a tőzsdék gyenge teljesítményében, ami nagyon rosszul érinti a magyar börzét. A nyár közepén szokásos portfólió-átrendeződésekből néhány részvény profitálhat. Heti portfólió – Konzervatív sapkában 2A szakember mindenekelőtt a 4 ezer forintos szinten álló Mol-papírok mellett teszi le a voksát, amelyek a gázüzletág értékesítésével meglehetősen vonzó vásárlási célponttá válhatnának. A Matáv beválogatása mellett alulértékeltsége szól: jelenlegi árfolyamán kifejezetten alulárazottnak tekinthető európai társaihoz képest, még akkor is, ha a telekom-papírok megítélése sokat gyengült. A versengő gyógyszeripari papírok között kinyíló árfolyamolló most az Egisnek kedvez, ám alacsony likviditása miatt csak kis súllyal emelte a portfólióba Szabó Zsombor. Az OTP kiválasztását a rendkívül jó fundamentumok mellett a Szlovákiában várható akvizíció kedvező távlati hatása indokolja. A kockázatosabb részvények közül a könyvértéke harmadán forgó Prímagáz került az ajánlatba, ám egy nagyobb árugrás esetén érdemes azonnal realizálni a hozamot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik