Szombaton reggel, amikor a magyar küldöttséget szállító repülőgép a svédországi Göteborg felé vette az irányt, az uniós barométer még felhős időt ígért. Nem sokkal a felszállás után azonban hirtelen emelkedetté vált a hangulat a fedélzeten. A “kémek” olyan fejleményt jelentettek a helyszínről, amitől mindenki jobb kedvre derült.
A jó hírt Martonyi János magyar külügyminiszter néhány órával később – már Göteborgban – úgy kommentálta, hogy “mától megvan az uniós csatlakozás és a felvételi tárgyalások időrendje”. Előző este még semmi jel nem mutatott arra, hogy az Európai Unió (EU) svéd elnökséget lezáró göteborgi csúcstalálkozója ilyen happy enddel végződik majd a tagjelöltek számára. Valószínűleg örökre titok marad, hogy Göran Persson svéd kormányfőnek mivel sikerült egy éjszaka alatt kimozdítania a sarkából a merev francia és német álláspontot, és meggyőzni a két ország vezetőit arról, hogy – a tagságra pályázó államok régi kívánságát teljesítve – világos időrendet jelöljenek meg a csatlakozásra.
ELSŐ ÍZBEN. Az unió állam- és kormányfői a svéd városban első ízben mondták ki, hogy a felkészült tagjelöltek 2002 végéig befejezhetik a felvételi tárgyalásokat. Bár az Európai Bizottság által kidolgozott tárgyalási útiterv már kilátásba helyezte ezt, az unió vezetőinek nevében kiadott dokumentumban először szerepel ez a lehetőség. A tizenötök a hat hónappal ezelőtt Nizzában elfogadott formulát megfejelve azt is célul tűzték ki, hogy a mostani jelöltek 2004-ben teljes jogú tagként vegyenek részt az európai parlamenti választásokon. A francia tengerparton az unió jelenlegi tagjai még csak “reményüket fejezték ki” arra, hogy az érintett országok képviselői indulhatnak a következő euro választásokon, homályban hagyva azt a részletet, hogy a voksolás időpontjában már teljes jogú tagok lesznek-e.
Ha a két “ígéretet” egymás mellé tesszük, a legjobban teljesítő államok – köztük Magyarország – számára valóban kirajzolódik egy csatlakozási menetrend, ami a tárgyalások 2002 végi lezárásától a legkésőbb 2004 első félévében való belépésig terjed (az európai parlamenti választások 2004 nyarán lesznek). Mindez azt is feltételezi, hogy az EU-tagállamoknak körülbelül egy év állna a rendelkezésükre a csatlakozási szerződések ratifikálására. Az unió vezetői által hosszas vita után elfogadott szöveg ugyan nem ér fel jogi kötelezettségvállalással, de – mint arra egyes tagjelölt országok diplomatái rámutatnak – politikailag kötni fogja az EU-t, innen már nehéz lenne visszatáncolni.
A tagjelöltek által boldogan lobogtatott nyilatkozat az unió gyakorlatától nem idegen módon olyan szóhasználattal él, amely a céldátumokat amúgy ellenző tagországok számára is lehetőséget ad arra, hogy a saját szájuk íze szerint értelmezzék azt. A német kancellár és a francia köztársasági elnök sietett is leszögezni, hogy nem kötelezettségről, csupán lehetőségről van szó. Az előző nap a bővítési menetrend pontosítása ellen még legvehemensebben érvelő Berlin és Párizs pálfordulásában megfigyelők szerint az is közrejátszott, hogy az unió két kulcsállama nem vállalta annak ódiumát, hogy a nemzetközi média pellengérre állítsa őket a jövendőbeli tagokkal szemben tanúsított szűkkeblűségük miatt.
VIKING MÓDRA. A göteborgi áttörésben olyan, előre be nem kalkulált tényező is szerepet játszott, mint a nizzai szerződésről tartott, s balul elsült írországi népszavazás, ami arra indította a tizenötöket, hogy újfent hitet tegyenek a bővítés mellett. Göran Persson, a céljaiért a vikingek szívósságával küzdő svéd miniszterelnök elismerte, hogy legalább ilyen fontos adu volt a kezében a felvételi tárgyalásokon egyes tagjelöltek által elért figyelemre méltó előrehaladás. A magyar diplomácia kétszeresen is hasznot húzott a svéd sikeréhségből: a svédek megkönnyítették a személyek és a tőke szabad áramlásáról szóló tárgyalási fejezetek gyors és számunkra kedvező lezárását, ami érvet adott Stockholm kezébe a kétkedő uniós partnerek meggyőzéséhez. Göteborgban nem egy tagország hozzáállásában az a megfontolás tükröződött, hogy az unió a tárgyalások végét megjelölő időponttal aránytalanul nagy terhet vállalna magára, miközben csökkenne a tagjelöltekre nehezedő nyomás, hogy töretlen lendülettel folytassák a tagságra való felkészülést. A gyakorlat ennek akár még az ellenkezőjét is igazolhatja. Elméletileg ugyanis majdnem mindegyik tagjelölt előtt nyitva az út, hogy 2002 végéig célba érjen. Az EU úgy adott meg pontosabb időhorizontot a bővítésre, hogy közben nem mutatott rá tagjelöltekre. Ezzel a megoldással elérheti, hogy a legnagyobb, de sok szempontból a leggyengébb láncszemnek számító Lengyelországot nagyobb erőfeszítésekre sarkallja. Senki nem garantálhatja, hogy politikai szempontok nem játszanak majd szerepet a bővítés első körének megvalósításában. A mostani döntés arra azonban jó lehet, hogy a tárgyalási folyamat ne húzódjon majd el politikai megfontolások miatt. Ez mindenképpen jó hír Magyarország számára.
