Gazdaság

Bognár Gyula

Üzletet, sok-sok korsó habzó sört lát a budapesti olimpia megszervezésében Bognár Gyula, a Borsodi Sörgyár Rt. vezérigazgatója. Azt azonban borsodiként nem hiszi, hogy szükség lenne külföldi munkáskezekre.

Kávékortyolgatás helyett, talán stílusosabb lett volna kriglivel a kézben beszélgetni. Azért is, mert a sport és a sörreklámok már szinte elválaszthatatlanok. Hogyan fogadta az olimpia ötletét?

Bognár Gyula 1– Őszintén bízom benne. Minden nagy rendezvény tolja az ország “szekerét”, javítja imázsát, s mi, magyarok nem is vagyunk rossz szervezők. Már az olimpiai előkészítés is sok új munkahelyet teremthet, s lökést adhat az idegenforgalomnak. Üzletet is látok benne, nőhet a sörfogyasztás.

– Új munkahelyeket teremtene az olimpia, de Orbán Viktor szerint itthon annyira kevés már a dolgos kéz, hogy külföldről kell toborozni a munkaerőt. Egyetért vele?

– Borsodiként, ahol az országban talán a legnagyobb a munkanélküliség, e kérdést másképpen látom. Még mindig van munkaerő-tartalék a nagyvállalatokban, ha egy kicsit javítják a termelékenységüket. Szerintem inkább a munkaerő mobilitását kellene javítani, mert mi valahogy nehezebben mozdulunk. Emlékszem arra a próbálkozásra, amikor egy autóbusznyi munkást vittek Győrbe, de egy hétnél tovább csupán egyetlen ember maradt, az is hazajött további két nap múlva.

– Borsodban azonban vannak jól működő cégek, például a BorsodChem, amelynek többségét a Gazprom közeli Szibur szerezte meg. Örül az oroszok “visszatérésének”?

– Nem értem ezt a szembenállást a külföldi befektetőkkel, még ha azok oroszok is. A rendszerváltáskor a kapitalizmust választottuk. Ha valami eladó és azt valaki megvásárolja, az “magánügy”, el kell fogadni. Akartuk a változást, ha pedig a változás “vadhajtásaival” találkozunk, akkor finnyáskodunk, felháborodunk, és az oroszok visszatéréséről beszélünk.

– Ha már a változást szóba hozta, mit szól Demszky Gábor távozásáról az SZDSZ éléről?

– Ez is mutatja, hogy egy fenékkel nem lehet két lovat megülni. Már amikor főpolgármesterként elfogadta a pártelnökséget, látszott, hogy túlvállalta magát. A választások előtt kevesebb mint egy évvel egy csökkenő népszerűségű párt újjászervezése és az “ország negyedét kitevő” főváros irányítása külön-külön is teljes embert kíván. Kérdés, hogy Kuncze Gábor visszatérése jó döntés lesz-e, mert ő már az előző választásokon sem szerepelt valami fényesen.

– Apropó leszereplés. Váratlanul érte a Szabadi Béla ex-államtitkár elleni eljárás?

– A fák nem nőnek az égig. Azt azonban nem tudom eldönteni, mennyi lehet az ő, illetve mennyi a főnöke felelőssége, és hogy mennyire politikai az ügy. A választási rendszer hibáit is mutatja, hogy a körzeti képviselőt még valamennyire ismerik a választók, de az országos listáról bekerülteket már nem. Mindenesetre, ha csak a fele igaz annak, amit róla írtak az újságok, akkor is nagy baj van a kisgazdáknál és az agrárirányításban.

– Az agrártárcának most a BSE miatt is fáj a feje. Mit szól ahhoz, hogy már Csehországban és Szlovákiában is találtak beteg marhát?

– Egy kicsit talán “túllihegik” az újságok ezeket az állatbetegségeket. Még nem egyértelműen bizonyított, hogy a BSE az emberekre is veszélyes. Ez utóbbi a Borsodi Sörnek is okozott némi nehézséget, mert az importált árpát, komlót csak szigorított vizsgálat után engedték be az országba. Most a BSE-eset miatt ismét szigorításra számíthatunk, ami több időt és költséget jelent.

– Ha már a pénznél tartunk, örül az erős forintnak?

– Nekünk nagyon jól jött, mert keveset exportálunk, de sok alapanyagot vásárolunk külföldről. Remélem hamarosan az energia és a benzin árában is érezhető lesz a felértékelődés. Ha kisebbek a költségek, nem kell árat emelni, ami szintén jótékonyan hat a másfél éve szépen emelkedő sörfogyasztásra. Ehhez hozzáadódik az is, hogy a keményebb forint több eurót is jelent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik