Vese, szív, kar, láb – betegség vagy baleset esetén ezek a szerveink és végtagjaink többé-kevésbé pótolhatók#<#, vannak azonban testrészeink, amelyek működése olyan sokrétű, hogy mindeddig nem sikerült mesterséges utánzattal, vagy protézissel helyettesíteni azokat. Ilyen például a tüdő is; e szerv működése, valamint a sejtek között zajló gázcsere annyira bonyolult, hogy légzőszervet még senkinek sem sikerült mesterséges úton előállítani - legalább is mostanáig. A University of Pittsburg sebészei ugyanis olyan készülékkel kísérleteznek, amely tehenekbe ültetve állítólag tüdőként működik. A mesterséges tüdő egy katéterből és a hozzá kapcsolódó csaknem ezer féligáteresztő membránnal borított csövecskéből áll. A lélegeztetés során egy, a “beteg” testén kívül elhelyezett pumpa tiszta oxigént nyom a katéterbe. A pumpa ereje azonban nem elegendő ahhoz, hogy az éltető gázt a membránokon is átpréselje, úgyhogy itt már egy, a testbe ültetett ballon segíti a megfelelő nyomásviszonyok kialakítását. A szén-dioxid ugyanekkor ellenkező irányba távozik a membránokon keresztül. Az emlősök, madarak és hüllők tüdejében a membránnak léghólyagocskák felelnek meg, amelyet vékony hámsejtek alkotnak, s kapillárisok szőnek át, ezeken keresztül zajlik a gázcsere. E léghólyagok együttes felülete az emberi tüdőben nagyjából egy teniszpályányi területet tesz ki, ám a pittsburgi műtüdőben az összfelület alig nagyobb, mint egy magazin egyik oldala. Az amerikai sebészek szerint azonban már ez a néhány tenyérnyi légző felület is sokat segíthet a tüdő megbetegedéseiben szenvedőkön. A vizsgálatok szerint egyébként a megfelelően üzemeltetett készülék az egészséges tüdő munkájának akár felét is képes ellátni.
- 07:44 Trump: Az orosz elnök találkozni akar velem
- 07:35 Ezekben a bútoráruházakban lehet már SZÉP Kártyával fizetni
- 07:27 Mátrai Erőmű: körkörös védelem az MVM körül
- 07:23 Gyermeket vár a magyar női kézilabda-válogatott kapusa
- 07:23 Elraboltak egy nyolc gyermekes asszonyt
- 07:15 Négyévszakos lett a horgászat, télen is foghatunk gigapontyokat
- 07:02 Égzengés és havazás is lehet az ország egyes területein
- 07:00 Három napig feküdt egy étterem vécéjében a brit nő, mire rátaláltak a holttestére
- 07:00 „Ez volt a meccsek meccse, immár ez az évszázad mérkőzése” - Az 1966-os magyar–brazil focimeccs
- 06:44 „Mintha atombombát dobtak volna ezekre a területekre” – tízre emelkedett a Los Angeles-i tűzvész halálos áldozatainak a száma
- 06:43 Frontális baleset Jászjákóhalmánál, hárman meghaltak
- 06:37 Kaliforniai tűzvész: Meghan és Harry elszállásolták maguknál a katasztrófában érintett barátaikat
- 06:21 Öngyilkos lett egy férfi a Szent Imre kórház kápolnájában
- 06:17 Milo Ventimiglia és 9 hónapos várandós felesége háza is porig égett a kaliforniai tűzvészben
- 06:15 Idén is megválasztják az év vadvirágát, csak másként
- 21:10 Fordulat: maradhatnak a Fülöp-szigeteki vendégmunkások
- 20:02 Délután eltiltották a teljes kezdőt, este mégis meccset nyert a Mosonmagyaróvár
- 18:09 Megbüntették Sebestyén Balázst Thaiföldön: „Vannak dolgok, amik sehol nem változnak”
- 06:37 Kaliforniai tűzvész: Meghan és Harry elszállásolták maguknál a katasztrófában érintett barátaikat
- 20:29 Omertà és bántalmazás: kidőltek a legszebb sport szekrényéből az elrejtett csontvázak
- 18:44 Pénzelvonás miatt távozik 31 ember a Budapest Brandtől, köztük a vezérigazgató
- 06:17 Milo Ventimiglia és 9 hónapos várandós felesége háza is porig égett a kaliforniai tűzvészben
- 16:55 Uniós vétóval fenyeget Fico, ha nem lesz megoldás a gáztranzitra
- 16:02 Megkéselte az osztálytársát egy nyolcadikos diák Romániában
- 15:34 „Ez úgy néz ki, mint egy terrorista akció” – írta Vajna Tímea a Los Angeles környéki tüzeket jelző térképhez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!