Csupán néhány hete, hogy a jegybank kiszélesítette a forint árfolyamának ingadozási sávját. Hogy mit is hoz ez a döntés, majd kiderül#<#, ám az sem kizárt: a bankárok, a brókerek, a tőzsdejátékosok figyelmét ráirányítja Tarafás Imre A monetáris politika a nagy válságtól az ingatag pénzpiacokig című tömör, világos, jó stílusú könyvére. Ez a színvonalas tanulmány megkönnyíti az eligazodást a pénz szövevényes világában, egyszersmind megkönnyíti a tudós közgazdászok okos tanácsainak és a kormányok gyakran kevésbé bölcs pénzügyi politikájának megértését.
ISKOLÁK VITÁJA. Az illusztris pénzügyi szakértő munkájában tárgyalt számos témából e rövid írásban csupán néhányat emelhetünk ki. Elnézést érte! Kezdjük a monetáris közgazdaságtan két fő áramlatának, a keynesiánusoknak és a monetaristáknak a kis és nagy államok gazdaságpolitikájára is kiható vitájával. Keynes nem utolsósorban a magas szintű (teljes) foglalkoztatottság érdekében a gazdaságpolitika keretében az önálló pénzpolitikának tulajdonított különös fontosságot, előtérbe helyezve az állam jelentékeny gazdasági szerepét. A hatvanas évek közepétől viszont kibontakozott a Milton Friedman nevével fémjelzett “monetáris ellenforradalom”, amely “fellép a közgazdasági elmélet gyakran keynesi forradalomnak nevezett fordulata ellen, és eközben a Keynes előtti, neoklasszikus elmélethez tér vissza”. Friedman szerint “fel kell hagyni nemcsak a teljes foglalkoztatottság politikájával, de az anticiklikus törekvésekkel is”. E fejtegetéseket követően vonja le a szerző azt a figyelmet érdemlő következtetést, hogy a monetáris politika gyakorlati alakítói között leginkább valamiféle “eklektikus konszenzus uralkodik”. Az uralkodó álláspont szerint a monetáris politika azzal járulhat hozzá a gazdasági növekedéshez és a magas szintű foglalkoztatottsághoz, ha mindenekelőtt árstabilitásra törekszik. A legfeljebb 1-2 százalékos inflációt “eltűrő” hiteles pénzügyi politika egyébiránt kellő biztonságot nyújt(hat) a gazdasági alanyok – vállalkozók, munkavállalók, fogyasztók, befektetők – gazdasági döntéseihez.
Az üdvözítő elmélet(ek) körül dúlhatnak izgalmas viták, de a nagy kérdés mégiscsak az: viszontagságos korunkban mi is jellemzi a világ pénzpiacait? Az utóbbi évtizedekben született számos találmány alapjában átformálta a világgazdaságot és benne a pénzpiacokat is. A számítástechnika, az informatika, a távközlés rohamos fejlődése, valamint a származékos pénzügyi eszközök tömeges megjelenése kiterjesztette a bankok tevékenységét. A pénztőke mobilitásának eredményeképpen a világ devizapiacainak forgalma 1998-ban már napi 1500 milliárd dollárt tett ki. A pénztőkének ezt a példátlan méretű mozgékonyságát – sőt, a spekulatív nemzetközi tőkemozgásokat is – az uralkodó álláspont hívei hasznosnak tartották. Indok: ily módon teremthető meg a tőke legjövedelmezőbb allokációja, s ezáltal lehet a kormányokat ésszerű gazdaságpolitikára késztetni. Nos, nem szorul különösebb bizonyításra, hogy ezt a lelkesítő felfogást alapjaiban rendítette meg az 1994/1995. évi mexikói válság, majd az 1997. évi délkelet-ázsiai pénzügyi-gazdasági összeomlás. A folytatás az 1998-as orosz és az 1999-es brazil valutaválság volt.
STABILABB ALAP. Ezzel eljutottunk szerzőnk talán legérdekesebb fejtegetéseihez: a természetüknél fogva instabil pénzügyi piacok elemzéséhez. Igaz ugyanis – hangsúlyozza a szerző -, hogy a globális pénzügyi rendszer ingatag, de a bizonytalanságért nem a manapság sokat emlegetett dereguláció és liberalizáció a felelős. S a legfontosabb: most már van rá módunk és lehetőségünk, sőt eszközeink is, hogy elkerüljük az igazi nagy katasztrófát. A mai világgazdaság ugyanis jóval stabilabb, mint volt az 1929. évi nagy válság idején, továbbá az állam – és a független jegybank – is (csaknem) mindenütt képes és alkalmas a hatékony beavatkozásra.
E derűs optimizmus üdvözlendő, mégis ajánlatos elgondolkodnunk Tarafás Imre kulcsfontosságú megállapításán: a kockázat, a bizonytalanság, a változékonyság, a kiszámíthatatlanság a piacgazdaság természetében gyökerezik. Hát amennyiben ez így van, tudomásul kell ugyan vennünk, de szeretni nem muszáj.
