Köztudomású, hogy a gyémánt a legkeményebb természetes anyag#<#; ez a szénmódosulat pokoli hőmérsékleten és óriási nyomáson keletkezik. Nagyjából ugyanilyen viszonyokra van szükség a gyémánthoz hasonló tulajdonságú mesterséges anyagok előállításához is, így ezek a szuperkemény anyagok rendkívül drágák. Amerikai vegyészek azonban most új módszerrel, jóval barátságosabb körülmények között a gyémántnál is keményebb kerámiát gyártottak. A szilícium-karbid nevű vegyületet Edison kutatócsoportja állította elő először, és mivel ez a kerámia az átlagos acélnál húszszor-harmincszor keményebb, azóta is ezzel kísérleteznek azok, akik gyémántszerű anyagot akarnak létrehozni. A philadelphiai Drexel University vegyészei is a szilícium-karbidból indultak ki, majd mindössze 1000 Celsius fokon és alacsony nyomáson a gyémántnál is keményebb kristályokat képeztek belőle. Ezek alig nagyobbak, mint a milliméter ezredrésze, ezért alkalmasak arra, hogy bizonyos tárgyak felületén vékony réteget alakítsanak ki belőlük. Mivel az új anyagnak számos egyéb kedvező tulajdonsága is van – magas olvadáspont, kitűnő hővezetés, mechanikai és kémiai ellenálló képesség – fémmegmunkáló szerszámok, forgácsoló és csiszolóeszközök, vagy autóalkatrészek készíthetők belőle. A Drexel University vegyészei jelenleg fékpofák bevonatolására tesztelik a kerámiát. Korábban ilyen célú alkalmazás elképzelhetetlen lett volna a gyémántkeménységű anyagok drágasága miatt. És mivel a kristályok kitűnő szigetelők is, a mikroelektronikában szigetelő, maszkoló és passziváló rétegként is számításba jöhetnek.
- 09:37 Nincs okoskészüléke, mégis digitális tranzakciókkal lopták meg a nyugdíjas mérnököt
- 09:35 Frakkot, Gombóc Artúrt és Mézgáékat is életre keltette a mesterséges intelligencia
- 09:30 Mint aki belépett a Kardashian-klánba: alig ismerni rá az új stílusban mutatkozó Demi Moore-ra
- 09:07 „Itt mindenki elpusztul, az biztos” – hatalmas illegális gumitelepről forgatott Magyar Péter Nagykölkeden
- 08:37 Nincs mit szépíteni: Emily Ratajkowski lefotózta a meztelen fenekét és kiposztolta 30 millió követőjének
- 08:28 Pataky Attila az anyósát féltette „a migránslepte” Malmőben: Azt akarod, hogy megerőszakoljanak? 10-20 fekete elszórakozik veled
- 08:13 Munkásokat és tengerészeket öltek halomra a szovjetek
- 08:10 A szentté avatott II. János Pál pápa újabb ereklyéje került Székesfehérvárra
- 07:28 Akár 18 fok is lehet március első napján
- 07:23 Újra a lejtőn: megint letartóztatták Shia LaBeouföt
- 07:05 Az elérés nem minden – Orbán csúcsra járatott digitális szabadságharcának egyelőre nem sikerült legyűrnie Magyar Pétert
- 07:04 Még mindig nem telt meg élettel az iszkaszentgyörgyi kastély, amit egy Curtis-klipforgatás miatt vettek el a finn bérlőtől
- 06:20 Egy éve ilyenkor: bilincsben vitték el a katolikus iskola tanárát
- 06:12 Meghalt Ali Hamenei, Irán legfőbb vezetője; a válság miatt több mint 4000 magyar rekedt a Közel-Keleten
- 05:45 Kvíz: mennyire figyeled, hogy mit néz a gyereked?
- 21:07 Wolf Kati: Engem soha nem láthattak párttribünön tapsikolni, nem kívánok ilyen csapatba tartozni
- 04:10 Ezért nem volt régen válogatós, finnyás gyerek
- 20:43 Ötös lottó: ezek voltak az eheti nyerőszámok
- 05:45 Kvíz: mennyire figyeled, hogy mit néz a gyereked?
- 08:13 Munkásokat és tengerészeket öltek halomra a szovjetek
- 03:33 Elek Gábor a 11 gólos vereség után: Sajnos ezek is mi vagyunk
- 07:04 Még mindig nem telt meg élettel az iszkaszentgyörgyi kastély, amit egy Curtis-klipforgatás miatt vettek el a finn bérlőtől
- 20:19 Menczer Tamás elismerte, „háttérbe szorult” a miniszteri biztosi munkája, amiért havi 1,5 milliót kap
- 18:43 Miért költöznek németek Oroszországba?
- 19:37 Lázár minisztériuma figyelmeztetést adott ki: Óvatosan a Budapest–Belgrád-vasútvonal mellett, járnak a vonatok
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
