Aki vezetett már éjszaka, tudja, hogy a szembe jövő autó elvakíthatja és viszont#<#; ezen a problémán hivatott segíteni a tompított fényszóró, annak használatakor azonban jelentősen csökken a látótávolság. Hamarosan eljön azonban az idő, amikor egyáltalán nem lesz fényszóró az autókon, mégis mindent lát majd a sofőr - állítják a brit a Thales Optronics nevű cég mérnökei. A járműipari fejlesztéseket végző vállalkozás új, infraérzékelésen alapuló rendszerét egy Jaguaron már sikeresen tesztelték, s a szisztéma már az anyavállalat, a Ford autógyár figyelmét is felkeltette. A világ vezető autógyártója, a General Motors bizonyos Cadillac modelljeiben – extraként – már létezik egy, az éjszakai vezetést könnyebbé tévő rendszer: ebben egy hőkamera által közvetített kép a műszerfalon elhelyezett monitorra kerül. Ez a kamera a környezeténél melegebb tárgyakat veszi észre (működő motort, tehát autót, de akár a gyalogosokat is), ám használata mégsem vált népszerűvé, mert a vezetőnek egyszerre kell figyelnie a képernyőt és az utat. A Thales Optronics megoldása ezzel szemben egy pár infravetőt, és speciális szemüveget használ. Az infravetőből eredő, emberi szem számára láthatatlan sugárzást a tárgyak visszaverik, és ez az, amit egy speciális kamera érzékel. Az így közvetített kép egy videó-szemüvegben látható – ez a vadászpilótákéhoz hasonlatos sisakkal kerül a sofőr fejére. A közúti balesetek megelőzésével foglalkozó brit társaság, a Rospa üdvözli a kezdeményezést, ám a rendszer engedélyezése előtt további tesztek elvégzését sürgeti, amelyben a sisakos vezetők viselkedését tanulmányoznák. A szakértők attól tartanak ugyanis, hogy az infrasisak csak még gyorsabb száguldásra ingerli majd az autósokat.
- 08:34 Hatalmas tűzvész pusztít Kaliforniában, tízezreket evakuáltak
- 08:34 Busz ütközött autókkal az Üllői úton
- 08:29 Megszakadt Fucsovics nagy sorozata: 2017 óta először marad le egy Grand Slam-tornáról
- 08:19 Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás - Reggeli pakk
- 08:17 Nagy Feró a koráról: Azért zavarja a lelkivilágomat, hogy jövőre nyolcvan leszek
- 08:15 Földindulás a francia fociban: Deschamps bejelentette, mikor távozik a válogatott éléről
- 08:01 Kincsvadászok: Tilla még a licit előtt ráült egy eladásra szánt székre, ami beszakadt alatta
- 07:50 Iványi Gábor elutasítja a vallásüldözést
- 07:39 Szégyen a Rogánra kivetett szankció az amerikai nagykövet állítólagos utóda szerint
- 07:25 Az iskola bejáratánál élesztettek újra egy 16 éves diáklányt Szarvason
- 07:15 Indián tarka őzgidát lőttek Fejérben
- 07:03 Babát vár Szabó Ádám felesége
- 06:52 A kígyóisten templomában járt Orbán Viktor
- 06:47 Telex: Megígért év végi prémium maradt el a vízügyeseknél
- 06:46 Házasság első látásra: Marica, Orsiék és Szabiék végső döntéseivel fejeződött be a műsor
- 07:39 Szégyen a Rogánra kivetett szankció az amerikai nagykövet állítólagos utóda szerint
- 20:16 Barátságos meccsen verekedtek össze a kézilabdázók
- 19:06 Népirtásban segédkező szudániakkal került egy szankciós listára Rogán
- 18:08 Horváth Éva azt mondja, elkapott egy nagyon durva fertőzést, ezért nem kezdhette még meg a balesete utáni rehabilitációját
- 06:52 A kígyóisten templomában járt Orbán Viktor
- 17:07 Varga Judit havi 2,1 milliót kap a Miskolci Egyetem akadémiájától, az elvárások pedig elég lazák
- 07:03 Babát vár Szabó Ádám felesége
- 06:22 Komoly fennakadás volt kedden az Országos Mentőszolgálat mentésirányítási rendszerében
- 07:25 Az iskola bejáratánál élesztettek újra egy 16 éves diáklányt Szarvason
- 19:43 Rogán ügyét is tárgyalni fogja a Nemzetbiztonsági Bizottság
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!