Körvonalazódni látszik a nizzai csúcstalálkozó után az Európai Unió újabb bővítésének menetrendje#<#: a legfelkészültebb jelöltek, így Magyarország három-négy év múlva a közösség tagjává válhatnak. A tárgyalások témái között vannak olyan problémás területek, ahol az EU szemléletét mi magyarok is elfogadjuk. Vannak azonban olyanok, amelyekben szemléleti különbség is van a magyar és az uniós vélemény között. AGGODALMAK. Vegyük például a mezőgazdaságot. Az unió egyes tagországaiban a termelők érdekvédelmi szervezetei és a politikusok egy része aggódik amiatt, hogy az olcsóbban termelő közép- és kelet-európai államok termékei elárasztják majd a piacot. Sokan aggódnak amiatt is, hogy Magyarország agrárkereskedelmi mérlege – ráadásul a kereskedelmi mérleg egészével egyetemben – pozitív az unióval szemben. A többlet azonban évek óta csökkenő, s jelenleg alig haladja meg az 1 milliárd dollárt. S mivel a teljes magyar agrárkivitel 72 százaléka már ma is vámmentesen érkezik az EU-ba, az egységes piachoz történő csatlakozás ebben nem hoz számottevő változást. A mérleget ugyanakkor egyre inkább egyensúlyba látszik billenteni az unió mezőgazdasági termelőinek, illetve kereskedőinek exportoffenzívája. Az elmúlt években megkétszereződött az általuk nálunk értékesített mezőgazdasági termékek és élelmiszerek értéke.
A magyar termelők számára az export értelemszerűen akkor lehet prioritás, ha termékeiket magasabb áron tudják értékesíteni Párizsban, Berlinben vagy Rómában, mint Budapesten. Tény, hogy az élelmiszerek eladási árában jelenleg jelentős különbség van az uniós átlag és a magyar árszint között, mert az a folyamat, amely számos területen (autók, üzemanyag, tartós fogyasztási cikkek) már kiegyenlítette a keleti és nyugati árak közötti különbségeket, a mezőgazdaságot még nem érte el. Ez így van még akkor is, ha a beindult növekedés ki is váltott bizonyos keresletet, és így alig egy esztendő alatt 30 százalékkal emelkedtek az agrárárak.
Mezőgazdaságunk legjelentősebb problémája az, hogy alacsony a teljesítménye és tőkehiányos. A piaci szabályok azt diktálják, hogy a modernizáció tőkeerős befektetők bevonásával menjen végbe, vagyis a szabad tőkeáramlást itt is bátorítani kell. Ennek a földtulajdonlásra is igaznak kell lennie egy átmeneti szakasz után.
A másik sarkalatos pont a személyek szabad áramlása. Gyakran összekeveredik a munkavállalással kapcsolatos, valamint a szociális indíttatású migráció, holott két alapvetően különböző jelenségről van szó. Azt soha egyetlen felelős politikus sem állította, hogy a csatlakozásra legfelkészültebb tagjelöltek felől gazdasági menekültek áradatától kellene tartani. Az ő félelmeik a munkavállalókkal kapcsolatosak. Az alapvető kérdés az, van-e a tagjelölt országokban olyan munkaerő, amely alkalmas és hajlandó munkavállalásra az EU jelenlegi tagországaiban. Ebből a szempontból a munkaképes lakosság nálunk három csoportra osztható: az elsőbe tartoznak azok a magasan képzett fiatal szakemberek és tudományos kutatók, akinek tudásáért az egész világon versenyeznek a vállalatok és a kormányok. Ilyen jól képzett, hatékony szakember sok van Magyarországon és az „agyelszívás” már régóta működik, komoly távozási csábításnak vannak kitéve. A második csoportba azok a munkavállalók tartoznak, akinek szaktudása megfelelne a követelményeknek, de akik mégsem versenyképesek, elsősorban azért, mert nem beszélnek idegen nyelveket. Hosszabb távon bizonyára megváltozik majd az ő mobilitásuk is, de addigra a hazánk és a mai uniós tagállamok közötti gazdasági és társadalmi különbségek is csökkenni fognak, ami csillapítja majd az elvándorlási kedvet. És végül a harmadik csoportot azok alkotják, akinek szakmai tudása nem megfelelő szintű, vagy akik el sem tudják képzelni, hogy Magyarországon kívül is munkához juthatnának. Ez a kör meglehetősen széles, beleértve a köztisztviselők és a közalkalmazottak tömegeit is. Ez az oka az úgynevezett strukturális munkanélküliségnek.
A másik alapvető kérdés az, hogy egyáltalán mi a valós oka a migrációnak. Ilyen lehet a magyar és az uniós bérszint közötti érezhető különbség. A hazai politikai és gazdasági elit tudatában van annak, hogy a sikeres csatlakozás csak a reálbérek jelentős emelése mellett mehet végbe. Minderre az 1996 óta tartó expanzió, a gazdaság évi 4-5 százalékos növekedése és a termelékenység folyamatos javulása lehetőséget is biztosít.
KÖZÖS GOND. A közép- és kelet-európai államok munkanélküliségi szintje komoly kiváltó oka lehetne a migrációnak, azonban ezen a téren sincs ok aggodalomra, hiszen a mutatók egyetlen tagjelölt országban sem magasabbak az uniós átlagnál. A fővárosban és az új ipari központokban pedig munka- erőhiány van. S végül a különböző felmérések azt mutatják, hogy a magyar munkaerő még az országon belül sem tekinthető mobilnak. A kereslet és a kínálat egyensúlyát figyelembe véve kizárható, hogy magyar munkavállalók tömegei árasszák el a jelenlegi tagállamok munkaerőpiacát. Az igazi probléma egészen más. Gondot a képzett munka-erő elszívása, a magyar munkaerőpiac védelme és a Magyarország felé az unión kívülről áramló szociális menekültek kezelése jelent majd. De ez már közös gondunk lesz 2004-től.
