Ha a dízelolajat vízzel elegyítik, az üzemanyag hatékonyabban ég el. #<#Ezt a kedvező jelenséget régóta ismerik vegyészek és mérnökök egyaránt, ipari méretekben kihasználniuk azonban egészen mostanáig nem sikerült. Egy amerikai cég, a Lubrizol nemrég megoldotta a feladatot: speciális emulgeátor adagolásával a dízelolajat 10-20 térfogat-százaléknyi vízzel képesek elegyíteni. A víz megváltoztatja a robbanómotorban lezajló égési folyamatot és tisztább, környezetbarát kipufogógáz keletkezik. A PuriNOX-nak elkeresztelt víztartalmú üzemanyagot clevelandi városi autóbuszokban és tesztpályákon már sikeresen kipróbálták, többek között az elmúlt télen, rendkívüli hidegben is. A kísérletek során kiderült, hogy a PuriNOX kitűnően állja a szélsőséges időjárási körülményeket, egyáltalán nem károsítja a motort, a belekevert víznek köszönhetően pedig átlagosan 55 százalékkal csökkenti az égéstermék koromtartalmát, s 32 százalékkal a nitrogén-oxidokét. A Lubrizol készítménye ráadásul semmivel sem kerül többe, mint a hagyományos dízel, sőt, a hatékonyabb égésnek köszönhetően 10 százalékkal mérsékli a járművek üzemanyagigényét is. A Lubrizol jelenleg Kaliforniában, Nagy Britanniában és Olaszországban próbálja piacra dobni új termékét.
- 10:58 „Ez a törvény nálam: kibírni, túlélni, megoldani” – meglátogattuk Zóját, a 72 éves látóasszonyt
- 10:53 Political Capital: A Fidesz nagy bajban lehet Pest 5-ben
- 10:46 Nagy bejelentés Szegeden: magyar válogatott kézist csábított haza a klub
- 10:28 Tisza-videó: súlyos tüneteiről számolt be a debreceni akkugyár dolgozója
- 10:17 A dekázás is ment neki: Sydney Sweeney egy portugál bajnokin csillogtatta meg futballtudását
- 10:12 Ha változtatni akarsz, így azonosíthatod, melyik ponton érdemes és mi húz közben vissza
- 10:05 Kvíz: ezek a magyar filmfordítások 10 év börtönt érdemelnének – mindegyikkel találkoztál már?
- 10:04 Interjút adott a meleg szexbotrányba keveredett Bese atya, de több lett a kérdés, mint a válasz
- 10:00 Vízilabdában te vagy a császár? Teszteld, mennyit tudsz a pólós aranycsapatról!
- 09:51 Orbán Viktor dupla bevetésre indult - videó
- 09:47 Uszik meglepőt húzott, kiderült, kivel és mikor bokszol legközelebb
- 09:44 Martin Short öngyilkosságba menekülő lánya mellett egy búcsúlevelet találtak
- 09:11 Közleményt adott ki a nehéz helyzetben lévő NB I-es kézicsapat, a szezon hátralévő részét érinti
- 09:01 24/7: Már lépni sem bírnak az ukránok, akik mindenünket elveszik
- 09:00 Jeszenszky Géza és Jeszenszky Zsolt a választási hazugságokról
- 18:29 Amanda Seyfried művégbélnyílással forgatta le új filmje meztelen jelenetét
- 21:26 Megtévesztő kampány miatt eltiltották Vajda Zoltánt a plakátjai és szórólapjai használatától
- 06:57 Orbán Viktor: Az ukránok mindenre képesek
- 06:01 140 ezer követőt veszített az influenszer, miután kiderült, hogy néz ki valójában, de valami nagyon nem stimmel a történetében
- 08:31 Török Gábor: A Fidesz célja, hogy a fenyegetettség érzése eljusson a választókig, és mindent meg is fog tenni ezért
- 09:00 Jeszenszky Géza és Jeszenszky Zsolt a választási hazugságokról
- 04:10 Így végezték ki Imrédy magyar miniszterelnököt
- 21:51 Távcsővel kémleli parancsnoka arcát az atomerőműhöz kirendelt honvéd a megyei lapok új AI-grafikáján
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 23:09 Bezuhant a csereajtón egy magyar jégkorongozó, mentők segítettek rajta
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
