Gazdaság

Makrotrendek

A gazdaság összteljesítménye 2000-ben 5,2 százalékkal nőtt#<# - pontosította a Központi Statisztikai Hivatal a korábbi, 0,1 százalékponttal nagyobb GDP-bővülésről szóló közlést. Az egyes ágazatok helyzete eltérő. A mezőgazdaság hozzáadottérték-termelése például 3,5 százalékkal visszaesett, miután a negyedik negyedév 8,3 százalékkal gyengébben sikerült 1999 utolsó három hónapjánál (lásd a grafikont). Az ipar ugyanakkor 9,2 százalékkal növelte GDP-termelését az elmúlt esztendőben. Makrotrendek 1Több hónap erőteljes passzívuma után februárban javult a fizetési mérleg. A Magyar Nemzeti Bank előzetes adata szerint mindössze 58 millió euró hiány keletkezett, szemben a januári 237, illetve a 2000. februári 157 millió euróval. A javulás az import mérséklődő többletének köszönhető: februárban az áruforgalmi hiány 110 millió euró lett, lényegesen kisebb az előző havi 338 milliónál, illetve az egy évvel korábbi 190 milliónál. A februári javulás ellenére az első kéthavi fizetésimérleg-hiány több mint 60 millió euróval romlott a tavalyihoz képest, és elérte 295 millió eurót – ezen belül az áruforgalom deficitje 448 millió euró volt.

Februárban viszonylag nagymértékű, 264 millió eurónyi működő tőke áramlott be az országba, ugyanakkor a portfóliótőke-befektetéseknél kismértékű kivonás történt. A külföldi befektetők a jelek szerint lényegesen jobban kedvelik az államkötvényeket, hiszen e papírokból a külföldi kézen levő mennyiség 69,8 milliárd forinttal megugrott februárban. Így nem csoda, hogy a jegybanki tartalékok félmilliárddal, 12,1 milliárd euróra duzzadtak a hónap folyamán.

Mivel az év első hónapjában – elsősorban a Mol Rt. szlovákiai bevásárlása folytán – 313 millió euró külföldi tőkebefektetést is végrehajtottak a magyar cégek, az év első két hónapjában az adósságot nem okozó tőkebeáramlás egyenlege mindössze 105 millió euró, ez a kéthavi fizetésimérleg-hiány alig több mint harmadát teszi ki. A külföld már jó egy éve nemcsak tulajdonosi részesedések szerzésével, hanem állampapírok vásárlásával finanszírozza a folyó fizetési mérleg deficitjét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik