Nem tartja meglepőnek, hogy otthagyja a banki pályát a közigazgatásért?
– Magam is meglepődtem a felkérésen. Az a terület azonban, amelynek a vezetésére felkértek, nagyon érdekel, így vonzónak találtam. Persze nem kifejezetten anyagilag
– A hét végén a dabasi időközi választásokon a jogosultak mindössze 28 százaléka ment el szavazni. Ön szerint lehet-e ebből azt a következtetést levonni, hogy a választópolgárok elfordultak a politikától?
– Ha emlékeim nem csalnak, az időközi választások első fordulói általában érvénytelenek voltak. Ezzel együtt a hét végi sikertelenségnek valamennyi politikai párt számára intő jelként kell szolgálnia. Még mindig nagyon sokan vannak a bizonytalanak, akik egyik párt mellett sem tették le a voksukat. Pedig csak úgy lehet hiteles az országgyűlés, egy-egy önkormányzat, ha valóban a többségét képviseli a választásra jogosultak véleményének.
– Szintén a hét végén a Csendes-óceánban landolt mindaz, ami a Mir-űrállomásból megmaradt. Elképzelhetőnek tartja, hogy sikerül egy nemzetközi egyezményben rendezni az űrszemét elhelyezésének problémáját?
– Azért bízom ebben, mert már a Mir esetében sem lehetett pontosan tudni, hogy ez “a kő kit, hol talál meg”. Remélem, a jövőbeli megállapodások arra fognak kitérni, miként lehet elkerülni azt, hogy a funkciójukat vesztett űrberendezések visszatérésükkel veszélyeztessék a Földet.
– A Földet rövid távon jobban fenyegeti a gazdasági recesszió réme. Véleménye szerint magával rántja-e Amerika lassuló gazdasága Európát?
– Nem tartom magamat jósnak – ha az volnék, valószínűleg valamely elemző intézetnél dolgoznék -, remélem azonban, hogy Európát kevésbé fogja sújtani a recesszió, mint Amerikát. Másrészről persze nyilvánvaló, hogy az öreg kontinens nem függetlenítheti magát a világgazdasági trendektől. A mostani recesszió azonban elsősorban lélektani okokra vezethető vissza: az e-business és az Új Gazdaság kapcsán mindent elárasztó lelkesedés hirtelen visszájára fordult. Ahogy a látványos szárnyalásnak nem láttam a reálgazdasági alapjait, úgy a kijózanodás után a jelenlegi depressziót sem tartom indokoltnak. Idő kell, amíg a kedélyek lenyugszanak, s például a telekom ágazatban kialakulnak a reális, egyensúlyi árfolyamok. Legfeljebb kisebbek lesznek a jövedelmek, mint korábban: azokat eddig is inkább a remény, mint a valóság termelte ki.
– Véleménye szerint miképpen lehet összevonni az állami tulajdonú pénzintézeteket?
– Ezekre nincs örökérvényű recept. A kérdés az, van-e annyi tennivalója az Eximbanknak, a Mehibnek, ami teljesen önálló létet indokol. Például a Magyar Fejlesztési Banknak is feladata az exportbővítés elősegítése. Mindenképpen érdemes és értelmes megvizsgálni a párhuzamosságok megszüntetését, a szinergiákat. Azt, hogy lehet-e hatékonyabban működtetni az intézményeket. Ugyanilyen alapon lehet megvizsgálni a Postabank mostanában sokat vitatott ügyét is: számos nemzetközi példa akad a posta és a takarékpénztár jó együttműködésére, miként a régmúltban Magyarországon is ez volt a gyakorlat.
– Mennyire tartja reálisnak az új jegybankelnök fölvetését, miszerint Magyarországon 4-5 éven belül eltűnik a devizaadósság?
– Örülnék, ha így lenne. Szeretném azonban pontosabban megérteni azt a folyamatot, amelynek eredményeképpen mindez bekövetkezik. Az államadósság egyébként – túl a privatizációs bevételeken és a működőtőke-beáramláson – azért is csökken, mert a forint iránti kereslet megnőtt. Mindenki a forint felértékelődésére számít, így a forintban denominált papírok iránti kereslet minden bizonnyal erősödni fog. A devizaadósság ilyen formában is “elolvadhat”.
