Immár második alkalommal csökkentette az idén a kitermelhető olaj mennyiségét a Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC).#<# Az együttes napi kibocsátási plafon januári 1,5 millió barreles viszszafogás után a hét végén - április 1-jei hatállyal - újabb 1 millió barrellel szorították le a közös kvótát a kartell illetékes miniszterei. A mostani döntése nyomán napi 24,2 millió barrelre megy vissza az OPEC olajkitermelése - már amennyiben a tagországok tartják magukat a bécsi megállapodáshoz. Megfigyelők szerint ugyanis erősen kétséges, hogy fegyelmezettek lesznek-e az OPEC-be tömörült olajkitermelő országok. A kvóta lejjebb vitelének ugyanis az a célja, hogy 25 dollár körül stabilizálják a csökkenésnek indult világpiaci árat. Csakhogy a kitermelés visszafogását már eleve bekalkulálták az árba a piacok. A termelés alacsonyabb szintre való beállítása így nem ellensúlyozza majd a második negyedévben szokásosan bekövetkező szezonális keresletcsökkenést. Ezért a kvóta megnyirbálása feltehetően nem vezet majd az OPEC által remélt árnövekedéshez, így azután jó néhány tagország megszegi majd a megállapodást. Ráadásul jelentős olajkitermelő országok – amelyek nem tagjai az OPEC-nek – most nem voltak hajlandóak hasonló önmérsékletet garantálni. Egyelőre az olaj ára – legalábbis Európában – a 25 dolláros szint körül mozog, s vannak olyan prognózisok is, misze-rint már a második negyedévben újra növekedésnek indulhat a “fekete arany” ára. Ha ez bekövetkezik, vagy a jelenlegi szinten marad az olajár, akkor a kartell nem csökkenti tovább a kvótát júniusban. Arról azonban nem szólnak a hírek, hogy mit tesz a bécsi székhelyű szervezet, ha terveivel ellentétesen alakul a piac. Márpedig azt, hogy világgazdaság lassulását a közeljövőben sikerüljön megfordítani, csak olcsóbb olaj mellett lehet elképzelni.
- 13:26 Szentkirályi Alexandra: Vitézy Dávidra is nemet mond majd a Fidesz
- 13:19 Dyson OnTrac: ezen a fülesen még dolgozni kell
- 13:15 Nyolcan meghaltak egy ukrajnai kórház elleni orosz támadásban
- 13:13 Kilenc órányi repülés után ugyanott landolt a gép, ahonnan elindult
- 12:52 A fűtési szezonra elegendő mennyiségű gáz van a hazai tárolókban
- 12:47 Magyar Péter arról kérdezte Orbán Viktort, van-e közös üzletük Putyinnal strómanokon keresztül
- 12:34 Szörnyű titokra jöttek rá a szomszédok, akik egy nő eltűnése miatt aggódtak
- 12:25 A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség nem hagyja annyiban Jannik Sinner ügyét
- 12:06 Truman Capote minden volt, csak szent nem
- 11:58 Egyre több a baleset, torlódás az utakon
- 11:51 A XVI. kerület fideszes polgármestere saját ügyeletet szervez október 1-jétől
- 11:46 Közlekedési balesetben elhunyt Szuna Roland, korábbi válogatott jégkorongozó
- 11:39 Az iparűzési adóról nincs kormányzati döntés
- 11:26 „Megöllek” – ordította egy játékvezető meccs közben
- 11:15 Alig ítéltek el két festményrongáló aktivistát, újra levesben úsztak Van Gogh napraforgói Londonban
- 07:55 ENSZ BT: Szijjártó Péter elárulta, mi a valódi diplomácia
- 10:40 „Nem hiába nincs senkid” – Mészáros Bendéék csúnyán összerúgták a port Béres Anett-tel az Ázsia Expresszben
- 09:54 Sajnálatos kapcsolódási pont van Maggie Smith és Michael Gambon halála között
- 11:58 Egyre több a baleset, torlódás az utakon
- 10:08 Tizenöt év után jött rá egy kaliforniai férfi, hogy ő fizeti a szomszédja villanyszámláját is
- 07:26 Ázsia Expressz: Till Attila és Stohl András búcsúztak a versenytől
- 11:51 A XVI. kerület fideszes polgármestere saját ügyeletet szervez október 1-jétől
- 06:53 Lenyelhetik-e a hivatalos katolikusok a földalattiakat Kínában?
- 12:34 Szörnyű titokra jöttek rá a szomszédok, akik egy nő eltűnése miatt aggódtak
- 21:21 Majka: Engem nem érdekel, hogy hívják a miniszterelnököt vagy milyen pártot képvisel, ha valami nem tetszik, akkor én azt szóvá teszem