uralja-e a Postabank körüli huzavonát? A legutóbbi fejlemények láttán most tovább törhetjük a fejünket.#<# A kormányváltást követően, miután Princz Gábor elvesztette politikai támogatóit, a legegyszerűbb megoldás az lett volna, ha a kormányzat rögvest eladta volna a Postabank üzemét – csekély ellenszolgáltatás ellenében – például az OTP-nek. Nem ezt tette, s döntése mögött volt is koncepció. Eszerint a Postabank konszolidációját és reorganizációját követően privatizálták volna a hitelintézetet. Ha következetesen végigviszik az eredeti elképzelést, és a privatizációs törvény betűje szerint járnak el, azaz versenytárgyalást írnak ki a bankra, akkor minden bizonnyal többet is kaphattak volna érte, mint amennyit a piacszerzésben már nem minden áron érdekelt – ráadásul eleve a nyertes pozíciójából tárgyaló – legnagyobb hazai bank ajánlott meg. Érdeklődő akadt volna több is, vélhetőleg azonban a vételár ezek bevonása esetén sem haladta volna meg a konszolidációra fordított mintegy 150 milliárd forint egyharmadát. Ami pedig politikai szempontból nem volt vállalható. Az is egy életképes koncepció lehetne, amit a Magyar Posta szorgalmaz: hogy tudniillik neki kellene adni a Postabankot. Az állam apportálhatná a banki jogosítványokat az állami tulajdonú Postába, amely így már nem egyszerűen pénzforgalmat lebonyolító zsíróként működne, hanem folyószámlavezetésre és forrásgyűjtésre is kapna jogosítványokat. Mindkét koncepció végpontja a magánosítás. Úgy tűnik azonban, hogy kormányzati körökben most azon csoportok kerekedtek felül, amelyek fülében nem cseng jól ez a kifejezés. Ezért egy harmadik koncepció körvonalazódik: a Magyar Fejlesztési Bankból, a Postabank maradékából, valamint a Földhitel- és Jelzálogbankból olyan állami pénzügyi holdingot kívánnak létrehozni meghatározó kormányzati tényezők, amely alkalmas volna az állami források szétosztására. Emlékezzünk: hivatalba lépése után Orbán Viktor éppen ennek az állami pénzintézetnek a vízióját fogalmazta meg. Hiba volna tehát koncepciótlanságot látni a Postabank hányattatása mögött. Nagyon is világos elképzelések megvalósulásának vagyunk tanúi, legfeljebb a taktikai lépések elhomályosítják a tényleges stratégiát. Ám nem mindenki tapogatódzik a homályban – az igazi stratégák egy percre sem tévesztették szem elől a lényeget: az állami bukszát.
- 17:52 A Csillag Születik győztesei elárulták, mit terveznek a 24 millió forintos fődíjjal
- 17:34 Elgázolt egy embert a vonat Füzesabonynál
- 17:12 Chris Rea pályafutása képekben
- 17:10 Az M3-astól a Hősök teréig – így nézett ki a kamionosok tüntetése
- 16:18 ByeAlex üzent a Csillag Születik versenyzőinek: Számíthatnak rám
- 16:10 Visszatérhetnek az orosz kézilabdacsapatok, a szövetség a magyarokkal és a spanyolokkal is tárgyalt
- 16:09 Meghalt Chris Rea
- 16:06 Ilyen az élet az utcában, ahol 13 ezer forint a házak négyzetméterára
- 16:02 Az Amnesty panasszal fordult az EU-hoz a betelepülést furcsa feltételekhez kötő önkormányzati rendeletek miatt
- 15:51 Népszerű gyümölcsöt hívott vissza a SPAR
- 15:38 Itt az első előzetes Christopher Nolan Odüsszeiájához
- 15:35 Katolikus filozófiatörténész a kampányoló papokról: A kereszténységtől idegen a hazug propagandák terjesztése
- 15:33 Magyar Péter idén is mond újévi beszédet
- 15:29 500 forintos pilot bérlettel újul meg a Bubi
- 15:26 „Verda átadva!” – Molnár Áron közös fotót posztolt a fiatallal, akinek odaajándékozta az autóját
- 17:10 Az M3-astól a Hősök teréig – így nézett ki a kamionosok tüntetése
- 11:35 Gaskó Balázs az alkoholizmusáról és köztévés időszakáról beszélt: Egyszer új főszerkesztő jött, előtte sminkes volt, én meg alig tudtam valakivel szakmáról beszélni
- 12:51 „Bocsika az angol miatt” – karácsonyi dalos kvízben szerepelt Rubint Réka, VV Merci, PSG Ogli és két Gáspár lány is
- 10:43 Lázár: Milyen szerencse, hogy a magyar bírók csak a Tiszának nyalnak
- 15:09 Van, ahol több 10 centi hó is várható karácsonykor
- 16:06 Ilyen az élet az utcában, ahol 13 ezer forint a házak négyzetméterára
- 09:05 Felrobbantottak egy orosz tábornokot Moszkvában
- 06:31 Meghalt James Ransone
- 09:56 A MÁV cáfolja Hadházy értesülését, miszerint a kelebiai kínai „szupervasúton” biztosító berendezés nélkül indul majd a forgalom
- 09:26 44 millió forintnyi ajándékot osztogatott el a főnök az alkalmazottai között
