Szlovénia viszonylag békés és Horvátország sok vért követelő elszakadása után a Szlobodan Milosevics soviniszta diktatúrája alatt nyögő maradék Jugoszlávia először elveszítette Boszniát, majd Koszovót. Boszniában egy általános (de elsősorban a mohamedánokat sújtó) förtelmes vérfürdő után a NATO “gránátosai” is beavatkoztak. Formálisan egységes, valójában egy szerb és egy horvát-mohamedán részre oszló “államféle” született, amelyet csak az amerikai, brit és francia szektor felett parancsnokoló nemzetközi békeerők (SFOR) tartanak össze.
Koszovóban két, vérfürdővel párosult “etnikai tisztogatás” zajlott le. Az elsőt a Milosevics-rezsim indította a tartomány 90 százalékos albán többsége ellen. Az amerikaiak légiháborúval válaszoltak és Milosevics vereségét az albánok (gyakorlatilag a koszovói albán gerillák) etnikai tisztogatása, a maradék szerb lakosság elűzése követte.
HUMANITÁRIUS INTERVENCIÓ. Ez a katasztrófasorozat a Balkán északi részén zajlott le és két fontos jellemzője volt. Az első: a NATO számára Szerbia volt a fő ellenfél. A második: a NATO-beavatkozás és az amerikai bombázás ellenére a folyamat valójában nem érintett elsőrendű amerikai stratégiai érdekeket. Ezt tükrözte egyébként, hogy Bill Clinton sem stratégiai, hanem emberjogi okokkal indokolta a beavatkozást. Ez volt az első “humanitárius intervenció”. A vezérkar, élén Colin Powell tábornokkal (aki ma a Bush-kormányzat külügyminisztere) éppen stratégiai indokok híján ellenezte a beavatkozást.
Március első napjai fantasztikus fordulatot hoztak. Kiderült, hogy Milosevics bukása (mire ezek a sorok megjelennek, a volt diktátor talán már egy belgrádi börtön lakójává válik) és egy demokratizáló szerb rezsim megszületése nem oltja el a balkáni tűzfészek parazsát.
A fordulat Orwell tollára méltó abszurditását mindenekelőtt az jellemzi, hogy Washington – miután a koszovói albánok védelmében bombákat zúdított Szerbiára – most az “új” Szerbia oldalára kényszerülve a koszovói albánok ellen fordult.
Nemcsak az ellenfél cserélődött fel, hanem a stratégiai helyzet is. A balkáni forrpont délre költözött. Márpedig (északkal ellentétben) a Balkán déli fele már elsőrendű amerikai érdekszférának tekinthető. A választóvonal: Macedónia. Ez a kis és gyenge állam nyugaton Albániával, északon a jogilag szerb tartománynak minősülő, de valójában albán gerillák kezén levő Koszovóval, keleten Bulgáriával, délen pedig Görögországgal határos. Görögországgal kezdődik a NATO létfontosságú déli szárnya, amely azután Törökországon keresztül már a Közel-Kelet határáig, tehát a világ legfontosabb olajvidékéig vezeti a NATO (és így Washington) katonai hatalmát.
Ezért Macedóniába már a krízis kezdeti, északi szakaszában érkeztek amerikai tengerészgyalogosok. Nem holmi “humanitárius” okokból, hanem azért, mert a Pentagon stratégái Macedóniát tekintették “az utolsó tűzfalnak”, amely megakadályozhatja hogy az Észak-Balkánt elborító konfliktusok átterjedjenek délre, a valóban életbevágó amerikai érdekek szférájába.
Március elején ezt a választófalat érte az albán gerillák támadása. Február végén már támadták a Szerbia délnyugati sarkában, a Koszovó és Macedónia közötti háromszögben lévő, egyébként albánok lakta területet. Március elején azután átlépték a macedón határt. Egyelőre alig néhány falut foglaltak el, de a NATO nyomban megmozdult a “tűzfal” védelmében. Macedóniában részleges mozgósítást rendeltek el. George Robertson NATO-főtitkár különmegbízottat küldött a macedón-koszovói határ mögött évek óta állomásozó amerikai logisztikai egységekhez. A Macedóniában végrehajtott mozgósítás egyben azt jelentette, hogy Görögország (és riválisa, az éppen súlyos politikai és gazdasági válságban vergődő Törökország) is cselekvésre kényszerül.
ragályos krízis. A Dél-Balkán krízise ragályos. Északon is ürügyet találhatnak a korábbi szereplők a megmozdulásra. A nemzetközi ellenőrzés kényszere alatt mesterséges egységbe szorított boszniai állam horvát része, Hercegovina máris kikiáltotta autonómiáját és ezzel kényes helyzetbe hozta Horvátországot. A zágrábi kormány gyötrelmes választásra kényszerült: ha támogatja a boszniai horvátokat, elbúcsúzhat európai integrációs törekvéseitől. Ha elítéli őket, akkor kiteheti magát annak, hogy a nagyon is élő horvát sovinizmus árulónak tekinti.
Forró tavasszal érkezett a Balkánra a március.
