Midőn a kilencvenes évek elején a magyar itársulási szerződést tárgyalták, az akkor már a közösségi ügyek iránt fogékony gazdasági szereplők érdekeit nem, vagy csak ad hoc alapon vették figyelembe.#<# A hazai vállalatok azt érzékelték: a gazdaságdiplomácia nem képes arra, hogy a gazdaság szegmenseinek partikuláris érdekeit figyelembe vegye, illetve pontos és releváns információkkal lássa el az érintetteket. E felismerések vezettek oda, hogy az eltelt több mint fél évtizedben számos kísérlet történt már üzleti, szakmai és érdekképviseleti szintű brüsszeli iroda létrehozására és működtetésére, de ezek a kezdeményezések az esetek többségében nem hozták meg a várt eredményeket. Ezen intézmények magyarországi megbízóinak hamar rá kellett döbbenniük, hogy a hatékony uniós érdekképviselethez sok esetben hiányoznak a pénzügyi, infrastrukturális és személyi feltételek, illetve nem azt kapják a kinti szervezetektől, amit várnak. De mi ennek az oka?
KORLÁTOZOTT LEHETŐSÉGEK. Az, hogy Magyarország még nem tagja az uniónak, alapvetően meghatározza a brüsszeli lobbizás feltételrendszerét. A magyar üzleti érdekek kijáróival ugyan többnyire segítőkészen bánnak az unió intézményeiben, illetve az európai érdekképviseleti szervezeteknél, de egy ponton túl már nem juthatnak hozzá fontos információkhoz, nem nyílnak meg előttük bizonyos ajtók. Ezzel a “hendikeppel” mindenféleképpen számolni kell a csatlakozás időpontjáig.
A pénzügyi feltételeket sem szabad alábecsülni. Egy brüsszeli iroda fenntartása, az ott (legálisan) dolgozók bérköltsége, a reprezentációs kiadások és számos egyéb költség együttesen jelentős tétel egy-egy cég, szakmai vagy érdekképviseleti szervezet költségvetésében. Ráadásul bevétellel gyakorlatilag nem lehet számolni, miközben egy képviselet létrehozása mindenféleképpen hosszú távra (5-10 évre) szóló stratégiai döntés.
Az uniós lobbistának rendkívül összetett, speciális tudást és képességeket igénylő munkát kell végeznie. Egyrészt nagyon jól kell ismernie az általa képviselt cég vagy szakmai szövetség tevékenységét, tisztában kell lennie a magyarországi üzleti és jogszabályi környezettel, s nem utolsósorban közvetlen kapcsolatban kell lennie a küldő szervezet felső vezetésével. Emellett nagyon jól kell ismerni az unió döntéshozatalának folyamatát és szereplőit. Ki kell építenie egy működőképes hálózatot, amely nem pusztán névjegykártyák cseréjén alapul. A lobbistának kiválóan kell beszélnie minimum két nyelven – angolul és franciául-, továbbá jó adag diplomáciai érzékre is szüksége van.
Az eddigi kezdeményezések többsége azért vallott kudarcot, mert életre hívói nem gondolták végig a cég hosszabb távú működési feltételeit, s nem megfelelően felkészült szakembereket alkalmaztak. Sajnos még mindig sok esetben presztízsszempontok vezérlik a döntéseket (ez történt Kecskemét városának képviselete esetében), ami előbb-utóbb megbosszulja magát. Önmagában egy brüsszeli képviselet léte nem elegendő a hatékony érdekérvényesítéshez, ehhez nagyon megalapozott magyarországi háttérre van szükség, olyanra, amely a hazai kormányzati szervekkel, hatóságokkal folyamatosan tartja a kapcsolatot. Az említett nehézségek és eddigi vegyes tapasztalatok ellenére mégis van értelme a brüsszeli jelenlétnek, amit bizonyít, hogy néhány tagjelölt állam – elsősorban Csehország és Lengyelország – számos nagyvállalata és szakmai szervezete már több éve képviselteti magát Brüszszelben. Túl a csatlakozási tárgyalásokon, amelyek folyamatába már nem nagyon lehet beavatkozni, a tanulást és tapasztalatszerzést már most el kellene kezdeni. Nem lehet várni a csatlakozásig, s csak akkor, “élesben” tanulni ki a szakmát. Már csak azért sem, mert minden készülő uniós irányelv vagy rendelet legkésőbb a csatlakozás időpontjában, de a jogharmonizáció következtében már azt megelőzően is beépül majd a magyar jogrendszerbe. Minthogy egyes hazai iparágaknak, cégeknek vagy különleges státust élvező vállalatoknak (például a Molnak, az MVM-nek vagy a Dunaferrnek) a tevékenységét nyilvánvalóan befolyásolják a készülő uniós jogszabályok, nem lehet az érdekérvényesítést és a folyamatos tájékozódást megspórolni. És ez nem történhet ad hoc alapon, néhány napos brüsszeli kiutazással.
ÁLLAMI TÁMOGATÁS. Nyilvánvalóan csak azoknak a cégeknek érdemes a brüsszeli jelenléttel foglalkozniuk, amelyek mögött nincs külföldi szakmai tulajdonos, s képesek az említett feltételeket biztosítani. Rajtuk kívül a munkaadói, munkavállalói, illetve szakmai szervezetek és szövetségek közvetlen jelenléte lenne rendkívül hasznos, de ezek esetében sajnos a pénzügyi feltételek hiánya miatt ritkán jöhet szóba a brüsszeli képviselet. Ezért lenne megfontolandó, ha a gazdasági szerepük és súlyok miatt legfontosabb szervezetek esetében a kormány anyagilag és szakmailag is segítené brüsszeli képviseleti irodák létrehozását, hiszen ez a jelenlét segítheti, illetve kiegészítheti a kormány gazdaságdiplomáciai tevékenységét. Jobb lenne nem utólag rájönni, hogy a sikeres uniós csatlakozás és tagság nemcsak a diplomáciai tárgyalásoktól, hanem az érdekkijárók, lobbisták kevésbé látványos tevékenységétől is függ.
