Nem kell jóstehetség ahhoz, hogy előre lássuk: hamarosan aranyáron mérik a húst az öreg kontinensen.
Minden rosszban szokott lenni valami jó is. Sok bizonytalanság, sertéspiaci válság, árapály után végre biztos keresletre, drágulásra számíthatnak az unióba szállító élőállat- és húsexportőrök – gondolhatnánk. De tévedünk.
A húsipari cégeknél ugyanis válságstábok alakultak a várható gazdasági következmények elhárítására. Igaz, nem most, hanem még januárban (pedig akkor “csak” a BSE pusztított Nyugat-Európában, ami éppenséggel segíthette volna a sertéshúsexportot). A cégek a mai napig képtelenek tervezni, mert az akkor még Torgyán-vezette szaktárca nem hirdette meg az éves támogatási rendszert. Az alkalmi lehetőséget a hazai gazdák helyett inkább csak a horvátok, a szerbek, az olaszok használták ki, akik – a drága hús helyett – nagy számban importálták az olcsó, hizlalni való malacot. A szakmában tudják, ez rosszat jelent: nem lesz elég hízó nyárra, amikor pedig szárnyalni szokott az export, no meg “házhoz” jönnek a turisták.
Ha el is kerüli a járvány Magyarországot, félő, ahelyett, hogy a hazai cégek rekordmennyiségű húst és élőállatot szállíthatnának a nyugat-európai országokba, elképzelhető, hogy éppenséggel szűkében lesznek a nyersanyagnak. Így a húságazat nem tud majd többet értékesíteni, legfeljebb árbevételben tud majd a magasabb árak miatt 15-20 százalékkal jobb exporteredményt elérni.
Jelenleg azonban egymás után zárják le a határt a horvát, a szerb, az olasz, a spanyol hatóságok. Várhatóan előbb-utóbb a többi nyugati ország is így cselekszik majd, ami többhetes, több hónapos zárlatot jelenthet. Ez pedig a vágóhidak végzete. Ez idő alatt ugyanis vagy szüneteltetik a feldolgozást (és a felvásárlást), így végképp elveszítve, csődbe taszítva a beszállító gazdákat, vagy tovább működnek.
A késlekedő szabályozás miatt úgy tűnik, az idén sem tudnak élni a hazai húsipari cégek a járványok miatt kínálkozó piaci lehetőséggel. Éppen úgy, miként az évekkel ezelőtt, a német sertéspestis idején sem sikerült.
