Ha egy műanyag kettétörik, akkor az már összeragasztva sem lesz a régi: az anyag szerkezében olyan változások mennek végbe, amelyek legfeljebb a teljes gyártási procedúra megismétlésével orvosolhatók.#<# A University of Illinois vegyészei azonban most olyan anyagot állítottak elő, amely sérülése esetén önjavításra képes; ez a tulajdonság egyelőre egyedülálló a mesterséges vegyületek között. Az új plasztik úgynevezett kompozit anyag, azaz több összetevőből áll. Porózus szerkezetű, a benne lévő apró lyukacsokat pedig miniatűr kapszulák töltik ki. Az öngyógyítást az teszi lehetővé, hogy a kapszulák belseje speciális vegyületet tartalmaz, ez sérülés esetén kiszabadulva a már meglevő szerkezethez hasonló struktúrává szilárdul, vagyis újraképezi a műanyagot. A töréstesztek és egyéb anyagvizsgálatok során kiderült, hogy az új kompozit eredeti erősségének háromnegyedére regenerálódik, ez pedig jóval meghaladja a ragasztással, vagy hegesztéssel elérhető mértéket. Az önregeneráció olyan tulajdonság, amely ma még jóformán ismeretlen az anyagtudományban; az amerikai kutatók szerint a felfedezés hatalmas jelentőségű technológiai alkalmazásokkal kecsegtet. Egy ilyen anyag a műholdak vagy egyéb űreszközök, és általában minden, intenzív kopásnak kitett felület borítására alkalmas, de nem elképzelhetetlen, hogy mesterséges bőrt is lehetne készíteni belőle.
- 15:43 Egyre kacifántosabb Presser Gábor 53 év késéssel megkapott LGT-s aranylemezének története
- 15:36 Balogh Levente lánya, Szimóna úgy érzi, szülei nem tanították meg bánni a pénzzel
- 15:21 Kapitány István: A kormány sorozatos hibái lefele tartó spirálba taszították az országot
- 15:02 Tojásokkal és zsömlékkel díszített vár állít emléket Dalí zsenijének
- 14:51 Háfra Noémi október óta nem játszott, klubja helyzetjelentést adott most róla
- 14:37 Január 30-án vesznek végső búcsút Dudás Mikitől
- 14:30 Republikánus házelnök: Trump az erő pozíciójából törekszik a békére, és néha elragadtatja magát
- 14:25 Egyelőre nem szabtak ki halálbüntetést az iráni tiltakozások miatt
- 14:24 Muri Enikő: Nem tudok komolyan venni egy olyan embert, akit úgy hívnak, hogy Magyar Péter
- 14:10 Őrült hajrá: kicsúszás az utolsó kanyarban, Eb-bronzérmes a magyar gyorskorcsolya váltó
- 13:59 „Ezt nem lehet összekeverni a home office-ból levezényelt húslevesfőzéssel”
- 13:44 Rettegésben élnek a kelet-indiaiak egy agresszív elefánt miatt
- 13:32 Több mint 700 millió forintot fizettek tavaly az utasoknak a 20 percet meghaladó késésekért
- 12:59 „Botox-kezelést kaptam, magabiztosabbá váltam” – szépségideál és társadalmi elvárások Dél-Koreában
- 12:30 Palánkba csapódott és agyrázkódást szenvedett a magyar gyorskoris az Eb-n
- 08:48 Grönland: Rendkívüli ülésre hívják össze vasárnapra az EU nagyköveteit
- 10:37 Szijjártó megfenyegette az EU-s nagyköveteket
- 06:34 Nyolc ember veszett oda az osztrák Alpokban
- 13:59 „Ezt nem lehet összekeverni a home office-ból levezényelt húslevesfőzéssel”
- 09:29 Az Orbán-szülőknek hegedült Mága Zoltán
- 10:42 Cápatámadás a Sydney-i Operaház közelében: kritikus állapotban egy tinédzser
- 11:01 Rántott hús, sült krumpli, sütemény: veszélyes betegségeket kockáztat, aki így eszik
- 10:36 Leállt a vasút a záhonyi fővonalon
- 14:37 Január 30-án vesznek végső búcsút Dudás Mikitől
- 14:24 Muri Enikő: Nem tudok komolyan venni egy olyan embert, akit úgy hívnak, hogy Magyar Péter
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
