az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. – állítja a kormány, nyilván azzal is összefüggésben, hogy Orbán Viktor a „privatizációt” mint kifejezést egyszer és mindenkorra törölni akarja a kormány szótárából.#<# A szervezet átalakítását már a korábbi kormány is tervbe vette. A kisgazdák pedig úgy tűzték választási zászlajukra az ÁPV Rt. megszüntetését, mint amely cselekedettel az ősgonoszt irtanák ki. A tömeges privatizáció kétségkívül véget ért, s bár 1999-ben még jelentős bevételekre tett szert a szervezet, ezek főként a korábban megkezdett magánosítások utolsó üteméből folytak be. Végső soron persze nyugodtan tovább lehetne működtetni az ÁPV Rt.-t, akár a jelenlegi formájában is. Hiszen a mainál kedvezőbb tőkepiaci feltételek között akár százmilliárdos bevételekre is szert lehetne tenni. Annál is inkább, mert az újdonsült pénzügyminiszter New Yorkban, egy befektetői konferencián – jelentések szerint – a még nem magántulajdonban lévő közművagyon privatizációját helyezte kilátásba. Ennek fényében nem teljesen érthető, miért éppen most szánta el magát a kormány az átalakításra. Tavaly ősszel még minden bizonnyal fenn akarta tartani a status quót, hiszen nagyon ambiciózus elvárást fogalmazott meg az ÁPV Rt.-vel szemben: a holdingnak 180,5 milliárd forintot kellett volna befizetnie a költségvetésnek, sőt ha komolyan vesszük a törvényeket, akkor ez a kötelezettség mind a mai napig fennáll. Hogy ez az elvárás teljesíthetetlen, azt az ÁPV Rt. most távozott elnök-vezérigazgatója, Gansperger Gyula már régóta mondja. Kézenfekvőnek tűnik a feltételezés: ez okozhatta azt a feszültséget, amely végül is a szakításhoz vezetett. Nem ez az első eset, amikor a miniszterelnök köréhez sorolt üzleti „nagyágyúk” valamelyike meglepetésszerűen feláll. Csák János – aki különben Gansperger Gyula barátja – szintén félbehagyta a Mol Rt.-nél megkezdett munkát. Sok hasonlóság van a két menedzser távozása között: mindkettejük kinevezését szkeptikusan fogadták, politikai végrehajtóként könyvelték el őket, majd távozásukkor általános volt a sajnálkozás – legalábbis az üzleti körökben. Mindketten – noha kétségtelenül erősen kötődnek a jelenlegi kormány meghatározó erejéhez – azt próbálták elérni, hogy az általuk vezetett cégek üzleti alapra kerüljenek. Meddő vállalkozás…
- 17:52 A Csillag Születik győztesei elárulták, mit terveznek a 24 millió forintos fődíjjal
- 17:34 Elgázolt egy embert a vonat Füzesabonynál
- 17:12 Chris Rea pályafutása képekben
- 17:10 Az M3-astól a Hősök teréig – így nézett ki a kamionosok tüntetése
- 16:18 ByeAlex üzent a Csillag Születik versenyzőinek: Számíthatnak rám
- 16:10 Visszatérhetnek az orosz kézilabdacsapatok, a szövetség a magyarokkal és a spanyolokkal is tárgyalt
- 16:09 Meghalt Chris Rea
- 16:06 Ilyen az élet az utcában, ahol 13 ezer forint a házak négyzetméterára
- 16:02 Az Amnesty panasszal fordult az EU-hoz a betelepülést furcsa feltételekhez kötő önkormányzati rendeletek miatt
- 15:51 Népszerű gyümölcsöt hívott vissza a SPAR
- 15:38 Itt az első előzetes Christopher Nolan Odüsszeiájához
- 15:35 Katolikus filozófiatörténész a kampányoló papokról: A kereszténységtől idegen a hazug propagandák terjesztése
- 15:33 Magyar Péter idén is mond újévi beszédet
- 15:29 500 forintos pilot bérlettel újul meg a Bubi
- 15:26 „Verda átadva!” – Molnár Áron közös fotót posztolt a fiatallal, akinek odaajándékozta az autóját
- 17:10 Az M3-astól a Hősök teréig – így nézett ki a kamionosok tüntetése
- 11:35 Gaskó Balázs az alkoholizmusáról és köztévés időszakáról beszélt: Egyszer új főszerkesztő jött, előtte sminkes volt, én meg alig tudtam valakivel szakmáról beszélni
- 12:51 „Bocsika az angol miatt” – karácsonyi dalos kvízben szerepelt Rubint Réka, VV Merci, PSG Ogli és két Gáspár lány is
- 10:43 Lázár: Milyen szerencse, hogy a magyar bírók csak a Tiszának nyalnak
- 15:09 Van, ahol több 10 centi hó is várható karácsonykor
- 16:06 Ilyen az élet az utcában, ahol 13 ezer forint a házak négyzetméterára
- 09:05 Felrobbantottak egy orosz tábornokot Moszkvában
- 06:31 Meghalt James Ransone
- 09:56 A MÁV cáfolja Hadházy értesülését, miszerint a kelebiai kínai „szupervasúton” biztosító berendezés nélkül indul majd a forgalom
- 09:26 44 millió forintnyi ajándékot osztogatott el a főnök az alkalmazottai között
