A világháló oldalainak háromnegyede angol nyelvű, miközben a világ népességének alig 5,4 százalékának ez az anyanyelve.#<# Ha ehhez még hozzávesszük azt a 7 százalékot, amelyik kiválóan beszéli az angolt második nyelvként, még úgy is csak a populáció egy nyolcadát kapjuk, amely elenyésző a fenti 75 százalékhoz képest. Az IDC piackutató cég szerint az európai és az ázsiai web-használat és elektronikus kereskedelem fejlődése az elkövetkező két-három évben legalább kétszer, de inkább ötször akkora lesz, mint az Egyesült Államokban, ahol az angolul netezők többsége lakik. A GlobalSight amerikai tanácsadó cég szerint 2003-ra az internetezők alig egyharmada beszéli majd az angol nyelvet. Ez pedig azt jelenti, hogy csökken az angol nyelvű oldalak aránya, hiszen a szörfölők az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokat sokkal szívesebben veszik igénybe saját nyelvükön. Az ilyen tartalmak fejlesztése ugyanakkor lehetetlen kormányzati szerepvállalás nélkül, illetve annak hiányában, hogy a befektető kockázati tőkések ezt fontos szempontnak tartanák. A hazai multinacionális vállalatoknak is szembe kell nézniük azzal, hogy ha online akarnak kereskedni, akkor azt magyarul kell tenniük. A Sony példája azt mutatja, hogy jó stratégiával ez nem túl munka- és költségigényes feladat. Az elektronikai szórakoztatócikkeket gyártó cég 14 nyelven működtet weboldalt (köztük magyarul is), s külön céget hozott létre annak érdekében, hogy az internetes és telefonos ügyfélkapcsolataikat fejlessze. A Broadbase leányvállalat tapasztalata az, hogy az adott nyelvű felületek megteremtése nem igényel túl nagy költséget, de meglepő módon az ügyfelekkel való kapcsolattartás sem. A házon belül készült számítások szerint ugyanis a kérdések 80 százaléka olyan kézenfekvő, hogy 20 sematikus válasszal megválaszolható, tehát az egyszeri költséggel járó automatizálás nagyon nagy hatékonyságot eredményez.
- 14:37 Ókovács Szilveszter a 16 év után itthon koncertező Schiff Andrásról: Elégtételt venni jött-e, vagy elnézést kérni?
- 14:30 Vaklárma: Úgy tűnt, világháborús bombák kerültek elő a Dunából, de csak egy régi szemetes volt
- 14:15 Almási Kitti a zenés tehetségkutatókról: Nem lehet valami etikai határt bevezetni? Egy szint alá nem menni?
- 13:59 Magyarország szívét foglalták el a törökök
- 13:23 Lannert Judit: Megszűnik a pedagógusképzés a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen
- 13:22 Eszméletét veszítette, hordágyon vitték le a pályáról a magyar válogatott védőt
- 13:01 „Magunk alól húztuk ki a vizet” – újra mozgó homokdűnék jelenhetnek meg a Kiskunságban
- 12:56 Megtalálták az Ozorán eltűnt fiatal férfi holttestét
- 12:47 Huth Gergely: Orbán Viktor Kötcsén programot hirdet, október 23-án megmutatjuk, hogy mi vagyunk többen
- 12:44 Vindics-Tóth egyéni rekordot futott, Karsai is megvédte bajnoki címét
- 12:18 Meghalt Vajda István szinkron- és hangjátékrendező
- 11:58 Tibeti árvíz, fagyirobot, Dolly Parton a hét képein
- 11:43 Oroszország és Ukrajna drónokkal ostromolja egymást, de elkerülték a fővárosokat az amerikai küldöttek látogatása alatt
- 11:06 Ez a férfi bement a fóti Aldiba, majd fizetés nélkül kihozott 160 tábla csokit
- 11:00 Mányoki Attila: Itt ha elmerengsz valamin, visszafordíthatatlan következményei lehetnek
- 07:01 „A vízpart nyugalmát emlegetik, de a többség gigászi pontyokkal akar fotózkodni” – ökológiai katasztrófát okoznak a horgászok?
- 21:54 „Eljön a valódi elszámoltatás, és ezek ott fognak állni a tiszta magyar szívű emberek ítélőszéke előtt" – ilyen volt a kormányellenes tüntetés a Kossuth téren
- 09:19 Videó: tíz nap után mentettek ki egy nőt a nepáli villámáradás romjai alól
- 07:37 Halálos vonatgázolás történt Sülysápon
- 12:47 Huth Gergely: Orbán Viktor Kötcsén programot hirdet, október 23-án megmutatjuk, hogy mi vagyunk többen
- 11:00 Mányoki Attila: Itt ha elmerengsz valamin, visszafordíthatatlan következményei lehetnek
- 10:20 „Könnyedén elűzi a szorongást a góljaival” – Varga Barnabás duplázott, az AEK gálázott
- 10:53 Éjjel fülsiketítő szirénára ébredt, kiküldték a szállodából a magyar női kosárválogatottat
- 09:29 Egy kis keletnémet tartományon a világ szeme: indul a szavazás Szász-Anhaltban
- 07:09 „Attól nagyon-nagyon féltem” – az akkugyáraktól való félelmében fenyegetett kommentben robbantással a debreceni férfi, akit az otthonában fogtak el a rendőrök
