Mind meghatározóbbá válik egy látványeleme ama kampánynak, amelyet átfogó adócsökkentési programja elfogadtatása érdekében George W. Bush folytat. Afféle vizuális segédeszközként a színpadon egy hatalmas visszaigénylési csekk látható az elnök mellett. Ezt Bush mindenhová magával cipeli, hogy így adjon drámai nyomatékot annak az elkötelezettségének, amely szerint a következő tíz évben 1600 milliárd dollárral akarja lejjebb faragni az adóterheket. Ajánlatos jól odafigyelni erre a túlméretezett csekkre. Amennyiben a Fehér Ház nem kellően óvatos, akkor az elmúlt két évtized legjelentősebb adómérséklése a következő néhány hónapban könnyen óriássá dagadhat.
LICITVESZÉLY. Fennáll tehát a veszély, hogy kirobban egy adócsökkentési “ki ígér többet” háború, ami már önmagában is jelzi, milyen messzire jutott a vita azóta, hogy Busht elnökké választották. Alig több mint egy hónappal ezelőtt a hozzáértők még jobbára kételkedtek abban, vajon az új elnökben van-e elég erő ahhoz, hogy keresztülvigyen egy széles körű adócsökkentést. Azóta viszont az erőviszonyok drámaian átrendeződtek – Bush javára. A gazdaság megtorpanása, az immár 5700 milliárd dolláros szövetségi szintű költségvetési többletet ígérő új bevételi előrejelzések, valamint Alan Greenspan Fed-elnök jóváhagyó állásfoglalása együttesen szinte bizonyossá teszik a nagyarányú adócsökkentést. Mindaddig, amíg Bush nem makacsolja meg magát túlságosan a végső részleteket illetően, nem sok kétség fér hozzá, hogy ő nyeri meg az adóvitát.
Az viszont egyelőre megjósolhatatlan, mi lesz a sorsa annak a fiskális szigornak, amelyet a nemzet az elmúlt rövid időszakban megtapasztalt. Bush tanácsadói nem hiába aggódnak amiatt, hogy az elnök – a republikánusok jobbszárnyáról és az amerikai vállalati elitből verbuválódó – szövetségesei az egyéni adóterhek lefaragását célul kitűző programot egy olyan költséges adócsökkentési óriásmasszává gyúrják, amely kimondottan egyes befolyásos érdekcsoportok javát szolgálja. Az elnök az üzleti élet megzabolázása érdekében határozott retorikai offenzívát indított, azzal a céllal, hogy a vita az ő javaslataira összpontosítson. Azok között ugyanis olyan elképzelések szerepelnek, mint a házassági illeték és az ingatlanadó mérséklése, továbbá a gyermekek után járó adóhitel megkétszerezése. Utóbbi így elérhetné az 1000 dollárt, miközben számos egyéb egyéni adókedvezmény is társulna hozzá.
CSILLAPÍTÁS. Az elnök éppen ezért intette a barátait és az üzleti életből kikerülő jóakaróit, hogy tartsák kordában az étvágyukat mindaddig, amíg a Kongresszus törvénybe nem iktat egy, a kampányban ígért 1600 milliárd dolláros nagyságrendhez közeli adómérséklési csomagot. A kezdő vállalkozások azonban pénzszűkében vannak. A Fehér Ház is szeretné felgyorsítani az adócsökkentés folyamatát, mégpedig úgy, hogy annak egyes elemeit visszamenőleges hatállyal 2001. január elsejétől érvénybe léptetné. Ez az elképzelés tíz év alatt mintegy 250 milliárd dollárral fejelné meg a program költségeit. Greenspan és más közgazdászok kételyeiknek adtak hangot arra vonatkozóan, vajon egy “orrnehéz” adócsökkentési csomag képes-e ellensúlyozni a gazdaság ciklikusságát, a Bush-csapat viszont úgy véli: a folyamat felpörgetése afféle bizalomépítő lépés lehet, s újra felélénkítheti a fogyasztók vásárlókedvét. “A kulcsfeladat az, hogy az emberek zsebébe pénzt juttassunk, mégpedig úgy, hogy az elnök javaslataiból annyit léptetünk érvénybe, amennyit csak lehetséges” – hangsúlyozza Lawrence B. Lindsey, a Fehér Ház gazdasági főtanácsadója.
Az első összecsapás áprilisban esedékes, amikor a Kongresszus az éves költségvetésről szóló határozatában meghatározza az adócsökkentés reálisnak vélt sarokszámait. “Ez nem lesz majd katasztrofálisan messze az 1600 milliárd dollártól. Bő 90 százalékot tesz majd ki a személyi jövedelemadó és az ingatlanadó csökkentése, a maradékot pedig felosztják a többi ínséget szenvedő között” – jósolja Clint Stretch, a Deloitte & Touche könyvvizsgáló cég egyik igazgatója.
Lindsey és Bush a következő hetekben alighanem kénytelen lesz fokozni a retorikáját, ha gátat akar szabni egy esetleges rohamnak, amelynek célja, hogy följebb tornássza a sarokszámokat, vagy félrevigye a prioritásokat. A keményvonalas konzervatívok – köztük számos vezető republikánus honatya – arra számít, hogy a csomaghoz sikerül hozzácsapniuk egy 32 milliárd dolláros árfolyamnyereség-adócsökkentést, amit egy sor jómódú egyéni befektető és kockázati tőketársaság szorgalmaz. Sok egyéb mellett a kívánságlistán szerepel továbbá az évszázados múltra visszatekintő telefonhasználat 55 milliárd dollárt kóstáló eltörlése, valamint a magánnyugdíjalap 52 milliárd dolláros kibővítése. A költségvetési többlet mértékét alapul véve “a jelenleg tervezettnél jóval nagyobb adócsökkentést is megcélozhatunk” – véli a texasi republikánus Richard K. Armey, a képviselőház többségi vezére.
Eközben a vállalati lobbisták máris ádáz küzdelemre készülnek, hogy ágazatspecifikus kedvezményeket csatoltassanak valamennyi életbe lépő adórendelethez. “Mindaz a temérdek ember, aki hozzásegítette az elnököt a választási győzelemhez, most azt várja, hogy érvényre juttathassa az érdekeit” – összegzi a helyzetet egy republikánus érzelmű vállalatvezető.
VÁLASZÚTON. Ahhoz azonban, hogy ezt a csatát megnyerje, Bushnak egykori republikánus kihívója, John McCain legtökéletesebb hasonmásává kell válnia, és azzal kell visszavernie saját üzleti életbeli szövetségesei próbálkozásait is, hogy úgy viselkednek, mint a disznók a vályúnál, midőn megpróbálják behabzsoni azoknak az intézkedéseknek a hozadékát, amelyek célja a recessziófenyegetés enyhítése, és amelyek tényleges címzettjei a középosztály és az alacsony jövedelműek. Bush végül arra kényszerülhet, hogy válasszon egy sereg gazdag amerikai polgár és saját üzleti támogatói között. Ez pedig vajmi kevéssé passzol a vállalatok Amerikája kedvenc politikusának karakteréhez. Csakhogy amennyiben eddigi jószerencséjét Bush egy, az adócsatában aratott győzelemmé akarja átkonvertálni, aligha van más választása.
