Csipkerózsika-álmát alussza tavaly október óta a hányatott sorsú bécsi Trigon Bank, s még mindig nem biztos, hogy lesz, aki életre csókolja. Persze nem anynyira a csók, mint inkább 93 millió schilling hiányzik az újjáélesztéshez: ilyen méretű tőkeemelést jelentett be tavaly szeptember 26-án – akkor már közel érezve a bezárás veszélyét – a bank vezetése. Az ügyletről ezt követően most február elején lehetett hallani, amikor, egy lesújtó vizsgálati jelentésre reagálva, a hivatalos bécsi közlönyben megjelent a hír: ezúttal valóban végrehajtják a tőkeemelést, s az így 290 millió schilling fölé kúszó saját tőkével a bank kikerül a csődhelyzetből. Az osztrák bankfelügyelet azonban ebben csöppet sem bízik. A pénzintézet sorsa így várhatóan rövidesen megpecsételődik, nem kizárt, hogy lapzártánkat követően, de még e számunk megjelenése előtt meghozza döntését az illetékes bécsi bíróság a bank további működéséről vagy bezárásáról.
MÉLYPONTOK. Az 1996-ban szép reményekkel és magyar postabanki közreműködéssel alapított hitelintézet története inkább mélypontokban, mint sikerekben bővelkedik. A legfényesebb még az indulás volt: a csaknem öt évvel ezelőtti májusi megnyitón, az elegáns Schwarzenberg palota méregdrágán bérelt dísztermeiben jelen volt az osztrák és a magyar gazdasági élet krémje, s a reményteli jövő terveit hallgatva a hangulat tetőfokára hágott. Ám csak nem akart elindulni a felemelkedés, s míg az első, 1999-es nagy nyilvános kiábrándulás idején a vezetés még úgy nyilatkozott, szó sincs fizetésképtelenségről, a legfrissebb könyvvizsgálói jelentés után ezt már senki nem állítja. Ellenkezőleg: a Hammerle und Altenberger nevével fémjelzett – február elejére elkészült – átvilágítás, amire az osztrák kereskedelmi bíróság adott megbízást, sommásan úgy összegezhető, hogy a bank nemcsak eladósodott, de fizetésképtelen is, ami pedig a jövőjét illeti, a további normális működésre nincs esély.
A Trigon Bank történetét rejtélyek és titkok tarkítják. A tulajdonosi viszonyok például utoljára az alapításkor voltak egyértelműek és átláthatóak. A csődbe ment burgenlandi Pinkabank megvásárlása nyomán a magyar-osztrák-olasz hármas kapcsolatra utalva Trigon néven létrejött új bécsi pénzintézetben a Postabank 51, egy trieszti bank 26, két osztrák bank 10-10, a Generali biztosítótársaság 3 százalékkal részesedett, az alaptőke 65 millió schilling volt.
A divatirányzatnak megfelelően a Trigon a regionális ügyletekre kívánt összpontosítani, ám a vállalatfinanszírozáson túl jelentős lakossági forgalomra is számíthatott, hiszen különlegességeket kínált: egyebek között Ausztriában egyedülálló nyitva tartást. A belvárosi fiók a délután fél hatos záráson túl szombaton is fogadni kívánta ügyfeleit, igaz, később kiderült: a turisták és a pénzüket osztrák bankban éppen a hét végén elhelyezni kívánó külföldiek nem genarálnak elegendő forgalmat. Annál nagyobb vonzereje volt a belföldiek körében a látványosan magas, 3,25 százalékos látra szóló kamatnak.
VIZSGÁLAT. Másfél éve, 1999 őszén aztán bombaként robbant a hír: a bankfelügyelet vizsgálatot rendelt el, s Alexander Isola kormánybiztos gyámsága alá helyezte a bankot. A kisbetétesek pont úgy reagáltak, mint korábban az előd intézmény, a Pinkabank esetében: rohamot indítottak pénzükért, és egyetlen nap alatt 85 millió schillinggel apadt le a 750 milliós betétállomány, ami miatt a vezetés az átmeneti bezárás mellett határozott. Johann Kubu bankvezér szerint a többi bank saját ügyfélkörét féltette a kedvezőbb feltételeket kínáló Trigontól, s befolyásukat latba vetve érték el az ellenőrzési akciót. A nyolcnapos kényszerű szünetet követő újranyitás engedélyezésekor a bankfelügyeletet leginkább az addig 120 millió schillinges tőke 168,5 millióra való emelése győzhette meg.
Alig egy év után azonban újabb összeomlás következett: 2000 októberében a bankfelügyelet minden tranzakciót leállított, az elengedhetetlen kifizetéseket a kormánybiztos előzetes engedélyéhez kötötte, s lényegében lehúzatta a redőnyt a kalandos sorsú intézményben. Az eddiginél is nagyobb bizalmatlanságot az az “apróság” váltotta ki, hogy valószínűvé vált: a Trigon nem jut hozzá ahhoz a két bankgaranciához, amelynek összesen 200 millió schillinges összege a menekülést jelenthetné. És itt ismét kísért a régmúlt idők anyabankja, a Postabank, amely 1997-ben, 69 százalékos tulajdonának eladásakor 100 millió schillinges garanciát vállalt a Trigon követeléseire. A bécsi intézménynek azonban sikerült a legrosszabb időpontot kiválasztania a garancia érvényesítésére: 1998 augusztusában azon a napon kért 70 milliót, amelyen a Postabank közgyűlése Princz Gábort leváltotta, az új vezetéstől pedig gyorsan kosarat kapott. Az eredetileg 65 milliós alaptőkét a Postabank kilépésekor a Robinco egyenesen 300 millióra ígérte emelni, a következő hír az alaptőkéről 1999 októberéből származik, amikor 120 millióból lett állítólag 168,5 millió. Ezt 2000 augusztusában sajtóhírek szerint 107 ezerre csökkentették le. Christian Sautelnek, a bankfelügyelet munkatársának közlése szerint tavaly szeptemberben 93 milliós emelést határozott el a bank, ami azonban egészen mostanáig nem realizálódott. Igaz, az új vizsgálati eredmény ismeretében a Trigon gyorsan közölte: visszamenőlegesen, február elsejei hatállyal realizálja az emelést.
VESZTESÉGEK. Ami az aktuális mérlegeket illeti, 1997-ben a veszteség csaknem 30 millió schilling volt, miközben a mérlegfőösszeg ebben az évben 85,1 százalékkal nőtt és 565 millió schillinget tett ki. A következő év adatairól csak sajtótalálgatás áll rendelkezésre – a szerint a veszteség nagyjából változatlan volt. Majd 1999 őszén a hirtelen támadt baj némi tisztánlátást eredményezett: annyi legalább kiderült, hogy az akkor már 1,65 milliárd schilling mérlegfőösszegű Trigon másfél ezer kisbefektető mintegy 730 millió schillinges betétét kezeli, 6,5 ezer számlán. Ezekről vettek ki a megrémült ügyfelek 83 milliót. Ezzel szemben 820 milliós hitelállomány állt. Bár a bank vezetői minduntalan állították, hogy szó sincs fizetésképtelenségről, az Ernst & Young előző vizsgálata 300 millió schillinges eladósodottságról tett említést, s korábban is voltak olyan hírek, hogy a bank tulajdonképpen felélte az alaptőkéjét.
Az első – akkor még tényleg ideiglenes – bezárás csődhangulata nem ismétlődött meg tavaly. Az októberi drasztikus intézkedés után nem alakult ki sor a belvárosi fiók előtt, elmaradt a bankcsődöknél jellegzetes pánik. Talán mert az első figyelmeztetés után – a nyolcnapos szünetet követő nyitás alkalmát kihasználva – mindenki rendezte dolgait, akinek pedig nem sürgős a pénze, és az nem haladja meg a 275 ezer schillinget, az békésen bevárhatja a csődeljárást, s legfeljebb majd a betétbiztosítási alap terhére veszi fel megtakarítását. Ez a meglepő nyugalom csak erősíteni látszik azt a gyanút, hogy manapság már a bankcsődre is lehet spekulálni.
