Gazdaság

Elnökválasztás az Egyesült Államokban – Recessziópánik

A hét végén hivatalba lép George W. Bush, az Egyesült Államok új elnöke. Kudarcos kezdés után nehéz folytatásra számíthat.

Elnökválasztás az Egyesült Államokban – Recessziópánik 1Még hivatalba sem lépett, George W. Bush máris azzal szembesült, hogy az amerikai álom összetört. Kiszemelt munkaügyi minisztere, a rászorulóknak “a legnemesebb amerikai eszmék jegyében” segítséget nyújtó Linda Chavez bürokratikus és sajtótámadások kereszttüzébe került, s végül arra kényszerült, hogy visszalépjen a jelöltségtől. Bűne az volt, hogy – még a kilencvenes évek elején – a törvényekkel dacolva befogadott az otthonába egy guatemalai illegális bevándorlót, Marta Mercadót. Az asszony alkalmanként “kitakarította a konyhát, fölmosott, porszívózott, néha mosott és vasalt” is, de nem rendszeresen. És mindezt hálából. Csakhogy Chavez a két év alatt legalább 1500 dollár költőpénzt adott neki – ezzel pedig a sorsa megpecsételődött. Látva, hogy a formálódó Bush-adminisztráció sem áll ki mellette, meghátrált, hozzátéve: akkor is újra ugyanígy döntene, ha tudná, hogy tettének ez az ára. A jog bürokratái elbántak a nagylelkűséggel.

Adócsökkentés a mérlegenMELLETTE



• Erősödne a belföldi befektetői kedv és a fogyasztás

• A növekedés ösztönzése révén bővülnének a megadóztatható jövedelmek

• Az Egyesült Államok a külföldi befektetők szemében versenyképesebbé válna

• Az elmúlt nyolc évben az adóterhek a GDP 27 százalékáról 31 százalékra nőttek, a Bush-tervek ennél kisebb csökkentésről szólnak

• Múltbéli tanulság, hogy Reagan 1981-es, 25 százalékos adócsökkentése nyomán a gazdaság 1984-re rohamos növekedésbe kezdett, és Reagant elsöprő többséggel újraválasztották, idősebb Bush viszont adót emelt és vesztett

ELLENE

• Megrendülhet a költségvetés, esetleg visszatérhet a költségvetési deficit

• Ha tovább fékeződik a gazdaság, nem marad pénz az egyéb kampányígéretekre: az oktatási és védelmi kiadásokra

• Ha elhúzódik a kongresszusi adócsökkentési vita, tovább eshet a gazdaság iránti üzleti és befektetői bizalom

• Szűkülne a Fed kamatcsökkentési mozgástere

• Múltbéli tapasztalat, hogy a kétségbeesett és nagyarányú adó- és kamatcsökkentés rendszerint kudarccal végződik

VADÁSZAT. Legalábbis ez az események egyik olvasata. A megható történetet ugyanis jócskán beárnyékolja, hogy 1993-ban Linda Chavez az egyike volt azoknak, akik a leghevesebben támadták Zoe Bairdet, akit az akkor saját csapatát építő Bill Clinton az igazságügyi tárca élére szemelt ki. Baird illegális bevándorlót vett föl dajkának gyermeke mellé – igaz, ő tudatosan. Chavez szerint a demokraták most az ő személyén keresztül vettek elégtételt az akkori leleplezésért, és persze a mostani floridai választási hajcihőért. A demokrata gépezet pedig máris mozgásba lendült, hogy másokat is “levadásszon” az Egyesült Államok január 20-án, szombaton hivatalba lépő 43. elnöke, George W. Bush kormánytag-jelöltjei közül.

Ezek a szó szoros értelmében vett kabinetkérdések – még ha zaklatottá is tehetik az ifjabb Bush első heteit a Fehér Házban – valójában nem sorsdöntőek. Ami miatt a kormányzásra készülő republikánus csapatnak ma igazán fáj a feje, az a gazdaság állapota. A növekedés üteme számottevően lassul, és egyelőre csak reménykedni lehet benne, hogy a Fed minapi kamatcsökkentése segít újra lendületbe hozni azt. Ebben a helyzetben hirtelen igen sürgetővé vált, hogy “Duplavé” beváltsa kampányígéretét, azaz mielőbb megvalósítsa a beharangozott adócsökkentést. Az összesen 1600 milliárd dolláros adóteher-mérséklés akkor még egy olyan hosszú távra szóló elképzelés volt, amelynek célja az, hogy a példátlan költségvetési többlet egy részét visszajuttassák az adófizetőknek. Ám időközben Washingtonban kitört a “recessziópánik”. A terv annak eszközévé vált, hogy nagyobb teljesítményre ösztönözzék a gazdaságot.

KOCKÁZATOK. A mértéken felüli adócsökkentés mindazonáltal nem kevés kockázattal is jár (lásd külön). Pánikhelyzetben azonban jobbára gyors, és akár a hosszú távú célokat is feláldozó megoldások születnek. Éppen ezért, ha a gazdaság lassulása fokozódik, tetemes adócsökkentésre van kilátás. Viszont ha a gazdaság lábra kap, a Bush-adminisztráció megelégedhet azzal, hogy rövid távon csupán afféle szimbolikus mérsékléssel támogatja meg a gazdasági szférát, a közvetlen manőverezést pedig a Fedre hagyja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik