Gazdaság

Cseresznyéskert a Trafóban – Rendhagyó vallomás

Minden előadás vallomás arról a korról, amelyben elkészül. Az a feltételezés azonban, hogy holnapra úgyis megváltozik a világ, még nem ok arra, hogy ne fényképezzük le ma. Ez a Cseresznyéskert nem az a Cseresznyéskert.#<# Ez a Cseresznyéskert a mi saját múltunk: emlékeink halmaza, vagyis hozzánk képest egy bizonyos túlvilág. A halál birodalma, amelyben maguk a szerepek a halottak. Társulatunk Cseresznyéskert-olvasata nem Anton Pavlovics tollából született, de ésszerűnek tűnne még számára is. Cseresznyéskert a Trafóban – Rendhagyó vallomás 1A fenti idézetben a Mozgó Ház Társulás alkotógárdája magyarázza annak a merész vállalkozásnak az indítékait, amelynek bemutatására vállalkozik két alkalommal, január 19-én és 20-án a Trafó. Az Európai Fesztiválok Szövetségének 2000. évi különdíjasa által színpadra vitt Cseresznyéskert Anton Pavlovics Csehov nyomán készült, de nem a történet, hanem az író szándékai ragadták meg az alkotók fantáziáját.

Csehov, ki hivatása szerint orvos volt, hosszasan kutatta, hogyan csökkenthetné a szenvedést a saját és betegei életében. Hoszszú időbe telt, amíg rájött, hogy a mesélés sokszor hatékonyabban gyógyít, mint bármely orvosi praktika. A négy évvel ezelőtt alakult Mozgó Ház Társulás hasonlóképpen egy “irodalmi patikából” igyekszik gyógyírt lelni a mindennapokra. A társulat a naivitás professzionalizmusával egy színpadnyi kis szigetre viszi a nézőt, hogy ott önmagáról meséljen számtalan kisebb-nagyobb tárgy, dalfoszlányok és mozgó képek segítségével. Az örök érvényesség kihívásának is megfelelve a jelen követelményeinek tesznek eleget előadásukkal, amely egyébként számos díjat nyert az utóbbi években, így 1998-ban a szarajevói International Theatre Festival MESS ’98 legjobb előadásnak járó díját, és az 1999-es San Antonio-i Nemzetközi Színházi Fesztivál legjobb előadásért, legjobb rendezésért, legjobb díszlettervért járó elismerését, valamint a legsikeresebb előadásért járó különdíját is magáénak tudhatja.

A Trafóban látható előadás a Sophiensäle (Berlin), a Grand Theatre (Groningen), a WUK Theater (Bécs) és a Trafó (Budapest) koprodukciójában, széles körű magyar és nemzetközi támogatással készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik