Harminc százalék – ekkora beruházási hányad lenne szükséges Akar László, a GKI Gazdaságkutató Rt. vezérigazgatója, az előző kabinet pénzügyminisztériumi államtitkára szerint.#<# A GDP-ből bruttó állóeszköz-felhalmozásra fordított összeg jelenlegi 25 százalékos szintje nemzetközi összehasonlításban ugyan elfogadható adat, de bizonyosan nem elegendő az 5 százalék körüli gazdasági növekedés tartós fenntartásához. Ezzel pedig, úgy tűnik, kivételesen a kormány, sőt, az EU is egyetért: ugyanis az idén áprilisban publikált, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságával közösen készített gazdaságpolitikai értékelés is hasonló prognózist lát megfelelőnek a következő évekre. A különbség csak a hozzáállásban van. Az említett jelentés ugyanis a jelenlegi számadatok tükrében túlzottan optimistának értékelhető, hiszen éves szinten 10-12 százalékos növekedésre számít a beruházások területén. A jelenlegi 25 százalék körüli szintről - évente 1-2 százalékpontot növekedve - 2003-2004-re így elérhető is lenne az áhított 30 százalék. A piaci elemzők ennél azonban szkeptikusabbak, hiszen tavaly már csak a kívánatos dinamika felével, 6,6 százalékkal gyarapodtak a beruházások.
A részletesebb adatokat böngészve egyértelműen kiviláglik, hogy a beruházások gyengélkedésében a vállalati oldal játssza a főszerepet. A magánszféra korábbi fejlesztései befejeződtek, újabbak pedig még nem indultak be. Erre a legjobb példaként a korábban húzóágazatnak számító – s egyébként az összes teljesítmény egynegyedét adó – feldolgozóipar szolgál: a harmadik negyedévben csupán 1,4 százalékkal növelte beruházásait. Érzékeltetésképpen: ugyanez a szektor 1998 második negyedévében 40 százalékot meghaladó mértékben bővítette új fejlesztéseit, a 12 hónappal korábbi bázishoz viszonyítva. “A legfrissebb adatok ennek tükrében már nem annyira érthetetlenek – mondja Nagy Márton, az ING Vagyonkezelő makroelemzője -, a feldolgozóipar ugyanis két éve hatalmas kapacitásokat teremtett, amit még nem amortizálnak, ezeket tehát nem cserélik le új berendezésekre.”
A gazdasági növekedés visszaesésétől való félelem mellett azonban számtalan más tényező is közrejátszik abban, hogy a vállalatok nem az új kapacitások létrehozására koncentrálnak. Akar szerint egyre több zavaró körülmény befolyásolhatja az ilyen irányú döntéseket, az egyik ilyen a gázár, de még a budapesti tőzsde harmatos szereplése is ludas lehet a dologban.
Ha a nagyok nem mozdulnak, akkor a kicsiken lenne a sor, hogy a beruházások vállalati részét elvégezzék. A magyar kis- és középvállalkozások (kkv) többsége azonban önerő hiányában segítségre szorul. A jövő évtől bevezetésre kerülő adómódosítások – amelyek 10 millió forintos beruházásig adóalap-kedvezményt tesznek lehetővé – ígéretesnek tűnnek, ám a problémát nem oldják meg teljesen. A fizetendő adó mérséklése miatt eszközölt beruházások java ugyanis várhatóan ingatlanban és gépjárműben fog megtestesülni, nem pedig termelékenységnövelő eszközökben.
A vállalati beruházásoknál talán még fontosabb szerepe van az infrastrukturális fejlesztéseknek: ezek jótékony hatása ugyanis magával húzza a privát szektor erősödését. Egyes szakértők szerint azonban a legnagyobb problémát éppen az államháztartási beruházások igen alacsony színvonala jelenti, hiszen a dinamikus fejlődés mellett ez a területi egyenlőtlenségek mérséklésének is jó eszköze lehetne. Az állami beruházások fellendülésének első jelei már megmutatkoznak, az idén beinduló Széchenyi-terv ilyen körülmények között ugyanis mentőövként funkcionálhatna. Ám a két évre szánt több mint 600 milliárd forint számos területet (vasút, agrárium, környezetvédelem) kifelejt a prioritások közül, s a támogatott célok sem szolgálják egyértelműen a beruházások növekedését. A lakásprogramnak ugyan meglesz majd az eredménye, de ennek igazából csak egyszeri gazdaságélénkítő hatása van, ráadásul – hasonlóan az idei kerethez – korántsem biztos, hogy a teljes, erre szánt összeget (70-70 milliárd forint) igénybe is veszi a lakosság. Egyedül a jövőre 130 milliárd forinttal “megtámogatott” autópálya-fejlesztés növekedésgeneráló hatása számít egyértelműnek. Az állami beruházások erősítése ráadásul növeli a büdzsé hiányát, így az egyensúly megtartása csak úgy képzelhető el, ha a folyó kiadásokat ezzel párhuzamosan mérsékli az állam. Erre azonban éppen a választások előtt nincs sok garancia.
Bár a harmadik negyedéves beruházási statisztika sokakat kiábrándított, a folyamatok részleteit csak az éves adatok tükrében érdemes tovább vizsgálni. És vannak pozitív példák is: kiemelkedő a turizmus területén megfigyelhető, 34,6 százalékos beruházás-növekmény; ezt szemléletesen alátámasztják a sorra épülő szállodák is. Bár a teljes állományon belül kicsi az aránya, az ilyen fejlesztések számos más beruházást is magukkal húznak. Nagy Márton tehát nem pesszimista – bár azt ő is elismeri, hogy a jelenlegi szintnél nagyobb fejlesztések kellenének a gazdaságban. Egyedül a pénzügyi tevékenység területén tapasztalható beruházási rátával elégedett teljesen: annak ellenére, hogy ez 3 százalékkal csökkent az utóbbi negyedévben. Ez ugyanis az a terület, ahol Magyarország teljesen EU-konformnak, s így versenyképesnek számít…
