Az erősebbnek mindig igaza van. Ezt az elvet fényesen igazolták eddig az Európai Unió (EU) és a tagjelöltek között két és fél éve folyó felvételi tárgyalások. Példák sokasága bizonyítja, hogy a tizenötök – sajátos emlékezetkiesésről tanúbizonyságot téve – a jövendőbeli tagoknak vonakodnak olyan kedvezményeket megadni, amelyek áldásos hatásait ők maguk gyakran még ma is élvezik.
A kettős mérce alkalmazásának egyik ékes bizonyítéka, hogy a jövőben a közösség tagjaivá váló országok a britektől és a dánoktól eltérően nem választhatják meg: saját valutájukat fel akarják-e cserélni az euróval. Jóllehet a mostani tagjelöltek érthető okból nem tiltakoznak kézzel-lábbal az egységes valuta ellen, az EU részéről legalábbis nem sportszerű magatartás, hogy még a választás lehetőségét sem kínálja fel. A csatlakozási szerződés aláírásával ugyanis a tagságra pályázó országok saját fizetőeszközük halálos ítéletét is aláírják majd, és a belépést megelőző népszavazáson lakosságuk a dupla vagy semmi választása elé kerül.
Az unióban gyakran elszörnyülködnek azon, hogy egyes jelöltek a környezetvédelem területén akár tíz évet is meghaladó haladékot kérnek egy-egy jelentős beruházást igénylő jogszabály alkalmazására. Eközben létezik olyan, még a nyolcvanas években elfogadott környezetvédelmi előírás – a hagyományos tüzelésű erőművek szennyezőanyag-kibocsátásáról -, amelyet Spanyolországnak csak 2003-ban kell hatályba léptetnie. A tagjelöltek némelyike, köztük Magyarország is, gondosan ügyelt arra, hogy legföljebb olyan időtartamú átmeneteket kérjen az EU-tól, amelyeket a jelenlegi tagok is megkaptak. Bár a közösség a fejezet tárgyalása során készséget mutat egyes kérelmek elfogadására, a mostanában leggyakrabban emlegetett forgatókönyv szerint öt évben maximálnák a türelmi időszakokat.
Olyanra is akad példa, amikor az unió tagországai formailag ugyan nem kaptak mentességet egy adott jogszabály hatályba léptetése alól, de a jogalkotó a bevezetés nehézségeivel számolva időben eleve messzebbre tolta ki az előírás végrehajtását. A légi közlekedési piac liberalizálásáról szóló irányelv például 1988-ban lépett életbe, teljes mértékben mégis csupán 1997 áprilisától nyílt meg a piac a szabad verseny előtt. Az unió a közlekedési fejezet tárgyalásával párhuzamosan futó piacnyitási megbeszéléseken ezzel szemben arra szeretné rávenni a jelenlegi tagjelölteket, hogy már 2003-tól liberalizálják a légi közlekedést.
RENITENSEK. A birtokon belül lévők továbbá nem ritkán akár éveket is csúsznak egy-egy általuk is megszavazott jogszabály átvételével. Egy 1998-as bizottsági jelentés megállapította, hogy mindössze hat tagállam tett eleget annak az 1991-ben elfogadott közösségi irányelvnek, amely szerint a vasúttársaságok vezetésének teljesen függetlennek kell lennie az államtól. Sajátos módon a jelenlegi tagok renitenskedése az EU szemében éppen azt a meggyőződést erősíti, hogy keményebb kézzel bánjon az ezután csatlakozó országokkal. Juhász Endre, a magyar tárgyalóküldöttség vezetője legutóbb szóvá is tette, hogy az unió szemlátomást a belső fegyelem erősítésére is fel kívánja használni a felvételi tárgyalásokat.
A nagykövetnek mindez arról jutott eszébe, hogy miközben a jelenlegi tagországok egy sor termék és szolgáltatás esetén fenntarthatják az általánostól eltérő kedvezményes áfa-kulcsokat, a tagjelöltekkel szemben az az alapvető elvárás, hogy náluk ilyen ne forduljon elő. Az éttermi szolgáltatásoknál Magyarországnak például a jelenlegi 12 százalékos szintről azonnal 25 százalékra kellene felemelnie az általános forgalmi adót, miközben Ausztria meghatározatlan időre továbbra is 10 százalékos kulcsot alkalmazhat. Az eltérés oka, hogy a közösségi áfa-rendszer hatályba lépésekor az akkori tagok úgymond a végleges rezsim létrejöttéig fenntarthatták a közösségi szintnél alacsonyabb forgalmiadó-kulcsaikat. Mi több, Portugália 1996-ban önként felemelte az előírt szintre az éttermi szolgáltatások áfáját, majd két évvel később meggondolta magát. Az éttermi ütközetben ettől függetlenül nem reménytelen a helyzet. Az EU ugyanis a legutóbbi fordulóban már elismerte Lengyelország jogát arra, hogy a csatlakozást követően átmenetileg fenntartsa a jelenlegi, alacsonyabb áfa-kulcsot.
NAGYVONALÚBBAK? Az unió az adópolitika terén már éppen elég heterogén ahhoz, hogy ne akarja újabb derogációkkal gyengíteni az összetartást és megnehezíteni egy mind időszerűbb adóharmonizációt. Ebből a logikából kiindulva megfigyelők szerint az a magyar kérelem, amely a külföldi anyacégek és a hazai leányvállalatok közötti osztalékátutalás megadóztatását átmenetileg a csatlakozás után is fenn kívánja tartani, annak ellenére sem pályázik jó eséllyel az unió jóváhagyására, hogy Portugália annak idején 8 évi türelmi időt kapott az irányelv alkalmazására. Más kérdés, hogy akkor még híre sem volt a belső piacnak, amelynek a működését valóban megnehezítené, ha a tizenötök laza gyeplőre fognák a jövendő tagokat.
A jelek szerint azonban az EU-ban is kezdik felismerni, hogy igazságtalan lenne a most csatlakozásra várókkal szemben szigorúbb elvárásokat támasztani, mint azt a jelenlegi tagokkal szemben tették. Az Európai Bizottság szeptemberben egy régóta várt módszertani dokumentumot terjesztett a tagállamok elé, amelyben javasolta, hogy az unió mutasson nagyvonalúságot az átmeneti kérelmek elbírálásakor olyan területeken, ahol korábban a jelenlegi tagországok is kedvezményeket élveztek, vagy még most is élveznek. Brüsszel az olyan problémakörökben jelzett igények elfogadását is megfontolandónak tartja, amelyek gyakorlati megvalósításával a birtokon belül lévő országoknak is alaposan meggyűlt a bajuk.
Tény viszont, hogy a bizottsági feljegyzés megszületése óta megrendezett első csatlakozási tárgyalási fordulóban még semmilyen változás nem volt érezhető a tizenötök hozzáállásában. Ez azonban remélhetőleg nem jelenti azt, hogy ez a továbbiakban is így marad.
