Immár hetedik alkalommal várja az érdeklődőket, ezúttal november 23-a és 26-a között a Műcsarnokban az Antik Enteriőr Magyarországi Régiségkiállítás és Vásár. A rendező Partner’s Studio Budapest Kft. az elmúlt évhez hasonlóan mintegy 15 ezer látogatót vár a nemzetközi hírű eseményre, amelyen a résztvevő hatvan régiségkereskedőnek köszönhetően csaknem valamennyi műtárgytípus kapható. Az árkategória néhány száz forinttól a tízmilliós nagyságrendig terjed. Számos kereskedő erre az alkalomra tartogatja, hozatja rendbe a legjobb darabjait, s az idén a pozsonyi Soga aukciósház is bemutatkozik, ami azért is említésre méltó, mert ők árverezik majd a Mednyánszky László több mint száz lappangó művét tartalmazó, nemrég előkerült gyűjteményt, amelynek néhány darabja az Antik Enteriőrön kerül először nyilvánosság elé. Akik a kitöltött belépőjegyüket a gyűjtőládába dobják, az utolsó napon sorshúzáson vesznek részt; a fődíj Scheiber Hugó Folyóparton című, a szakértők által félmillió forintra tartott alkotása. –
- 12:18 Törőcsik Franciska gyerekkori fotót mutatott magáról
- 12:04 Leépítés jöhet a győri Audinál a „hatékonyság erősítése” érdekében
- 11:54 Török Gábor a Medián méréséről: Ez már nehezen megfordítható
- 11:49 Trump a grönlandi miniszterelnökről: Nem tudom, ki az, de ebből nagy gondjai lesznek
- 11:39 Medián: Tovább nőtt a Tisza előnye, a Fidesz a biztos szavazó pártválasztóknál még gyengült is
- 11:12 Azt hitte, már megnyerte a meccset a teniszező, végül kiejtője gúnyolódott rajta
- 11:04 Így védhetők a telefonok a téli időjárásban
- 11:04 Döntött a bíróság: lehet hűtlen kezelés miatt nyomozni Rogánék propagandaköltései ügyében
- 11:04 A hó kiszorította otthonából Várkonyi Andrást
- 11:03 Varga Mihály verseny közben lovat váltott
- 11:02 Schilling Árpád is üzent Vidnyánszkynak: „Lejárt az időd, Attila”
- 10:34 Meghalt Orosz István, a Szomszédok színésze, a legfoglalkoztatottabb magyar szinkronhangok egyike
- 10:32 Megtorpant a magyar építőipar tavaly év végén
- 10:19 Új funkcióval segít lebuktatni a csalókat a Revolut
- 10:13 Az IDEA továbbra is bejutónak méri a DK-t, a Tisza előnye 10 százalékpont a Fidesz előtt a biztos szavazó pártválasztóknál
- 09:49 Fordulat az albérletpiacon: máris emelkedni kezdtek a lakbérek
- 19:12 Tóth Gabi szerint manipulálták a Fidesz-kongresszusos fellépéséről készült videókat, hogy rosszabbul szóljon a hangja
- 08:05 Szőlő utca: már a nyáron a rendőrségnél voltak a Kovács-Buna Károly bántalmazásairól készült videók, de úgy ítélték meg, hogy a felvételek nem relevánsak
- 19:39 O1G-t rajzoltak a családi kocsi havas szélvédőjére, a fideszes egyből feljelentést tesz
- 10:34 Meghalt Orosz István, a Szomszédok színésze, a legfoglalkoztatottabb magyar szinkronhangok egyike
- 08:57 Bochkor Gáborra felszaladtak a kilók, miután letette a cigit: Úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt, amikor lehajolok cipőt kötni
- 19:04 Így tüntettek Hadházy Ákosék zebrás lufival a metsző hidegben - galéria
- 09:55 Molnár Gusztáv: Vannak olyan gyerekkori traumáim, amik miatt számomra a szexualitás sokáig egy nagyon ijesztő dolog volt
- 09:07 Mészáros Lőrinc húszmilliárdért épít öt kilométer vasutat az iváncsai akkugyárhoz
- 09:31 A világ egyik legjobb teniszezője szettet se tudott nyerni Marozsán Fábián ellen
