márpedig ez nem jó jel. A vasárnapi tévényilatkozat az Európai Unió friss országjelentéséről szólt, s az abban szereplő bírálatról, miszerint csorbát szenved a jegybank függetlensége. Orbán Viktor kerek-perec kijelentette, hogy alig várja március elsejét, amikortól új jegybankelnök veszi át Surányi György posztját. Addig ugyanis szerinte már nem érdemes belevágni a „nagy munkába”, vagyis a jegybanktörvény kiigazításába. „Jön majd egy új jegybankelnök, és a vele való együttműködés során szeretném átnézni a jegybankra vonatkozó törvényt” – mondta Orbán Viktor. Márciusig persze csak találgathatjuk, hogy milyen pontokon és mennyiben készül a kormányfő megnyirbálni a Magyar Nemzeti Bank jogosítványait, de ahhoz kétség sem férhet, hogy ez lesz a célja. Így tíz évvel a piacgazdaság kiépülése után – a jelek szerint Csehországban éppen úgy, mint a térség más államaiban – a kormányok és miniszterelnökök elérkezettnek látják az időt arra, hogy „belenyúljanak” a rendszerbe. Nem kellene. –
- 06:54 Feldarabolt nagypolgári lakások lepték el a piacot – szakértők mondják el, mi áll a trend mögött, és mire figyeljünk vásárláskor
- 06:52 Letartóztatták a férfit, aki babakocsijában lőtt agyon egy héthónapos gyereket New Yorkban
- 06:52 Húsvéti időjárás: kell-e esernyőt vinniük magukkal a locsolkodóknak?
- 06:31 Amerika megtalálta a második Iránban lelőtt pilótáját is
- 06:31 G7: Nem kizárt az ezerforintos benzinár
- 05:57 Egy éve ilyenkor: Nagy Feró a zsűrit zsűrizte, Hadházy pedig Rogánné retiküljét
- 05:30 Kvíz: nyúl, tojás, feltámadás – mennyit tudsz a húsvétról?
- 04:40 Kvíz Jézus Krisztus életéről: mennyire figyeltél a hittanórán?
- 03:59 Veszprémben kézilabdázott, de a vízilabda legendája lett – Biros Péter 50 éves
- 23:12 Madridban nyert csúcsrangadót, hét pontra nőtt a Barcelona előnye
- 22:05 Őrült végjátékban csent pontot Újpestről az MTK
- 21:49 Robert Fico: meg kellene szüntetni az orosz gázt tiltó szankciókat
- 21:12 Szobrot emeltek Magawának, az aknakereső patkánynak Kambodzsában
- 06:00 Mesterségek nyomában: régi kisiparosok a Fortepan albumában
- 05:00 A kertedben is teremhet ananász ízű eper
- 05:30 Kvíz: nyúl, tojás, feltámadás – mennyit tudsz a húsvétról?
- 15:45 Angelina Jolie lánya egy videóklipben tűnik fel, megszólalásig hasonlít édesanyjára
- 16:58 Vércukormérés: sokan nem is tudják, hogy rosszul csinálják
- 21:49 Robert Fico: meg kellene szüntetni az orosz gázt tiltó szankciókat
- 16:53 Szoboszlai: Ha így játszunk, nagyon hamar elfelejthetjük a Bajnokok Ligáját
- 20:09 Mikee Mykanic: Gyűlölöm, amikor a politika a téma, de most nem lehet másról szó
- 17:37 Teherán elutasította a 48 órás tűzszünetet, de a háború végleges lezárását szeretné
- 21:03 A nap legfontosabb hírei - 2026.04.04.
- 15:33 Tűz volt egy hévízi szállodában, majdnem 300 embert evakuáltak
- 15:22 Botrány az Everesten: szándékos mérgezéssel és manipulált mentőakciókkal verték át a kalandvágyó sportolókat
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
