Gazdaság

HETI PORTFÓLIÓ – Kormánytámogatással

A kormányzat felismerte, hogy a külföldi befektetők bizalomvesztése, amit jelentős mértékben a várakozásoktól elmaradó júliusi gázáremelés okozott, nemcsak a tőzsdére, de a gazdaság egészének megítélésére is negatívan hat – véli Kun Zsuzsanna, a CA IB szakértője, kifejezve elégedettségét a fölött, hogy kompromisszummal zárult a kormány és a Mol közötti gázárvita. A vegyipar ellenőrzéséért folytatott csatározások ráirányították a figyelmet arra, hogy alulértékelt tőzsdei vállalatok könnyen ellenséges felvásárlási célpontokká válhatnak.

A Gazdasági Misztérium múlt heti bejelentése szerint 43 százalékos gázáremelést terveznek az ipari felhasználóknál, november elsejei hatállyal. A beharangozott áremelés jelentős mértékben csökkentheti a Mol jövő évre várt gázüzleti veszteségét. Annak ellenére, hogy a bejelentés óta az olajcég részvényárfolyama már több mint 10 százalékkal erősödött, az elemző további jelentős felfutást vár a végleges döntés bejelentését követően. A kurzus szerinte 6600 forintra, sőt, akár 8100 forintra is felkúszhat a következő 12 hónapban (attól függően, hogy a gázáremelés mely fogyasztókra vonatkozik majd).

A kormány és a Mol kompromisszuma jelzésértékű lehet a piac számára, erősítheti a bizalmat a magyar papírok iránt. Ez indokolja a portfólió magas részvényarányát. A beválogatott Richter emelkedését az orosz gyógyszerpiac kedvező keresleti fejleményei segíthetik. Az OTP-re azért esettaz elemző választása, mert a legfrissebb, nemzetközi számviteli szabályok szerinti konszolidált eredménye visszaigazolta azokat a várakozásokat, amelyek szerint a leányvállalatok erőteljes növekedési pályára álltak. A Pannonplast is jó vételt ígér: árfolyamát a következő hónapokban a vegyipari alapanyagok mérséklődő ára, a Punch-felvásárlás részleteinek megismerése, valamint néhány új projekt várható bejelentése mozgatja majd. A távközlési piacot sújtó negatív hangulat megfordulásában bízó Kun Zsuzsa úgy számol, hogy a Matáv árfolyama a következő egy évben elérheti az 1600 forintot. –

CA IB Értékpapír Rt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik