a belgrádi szövetségi parlament és a televízió épülete fölött, amikor az orosz külügyminiszter a jugoszláv fővárosba érkezett. Ám az oroszok hiába siettek, legföljebb politikai befolyásuk maradékát menthetik: Jugoszlávia aligha tőlük reméli a megváltást. A kisemmizett ország energiaellátása ugyan szinte teljes egészében az orosz szállításoktól függ, a gazdasági talpra álláshoz azonban csak a Nyugattól várhat – és vár – segítséget. Európa pedig már meg is tette az első lépést, a szankciók feloldása mellett döntött. Kostunicát pedig már meg is hívták az unió hét végi biarritzi csúcstalálkozójára. Brüsszel nem szeretne korábbi hibájába esni: gyors és egyértelmű jelzéseket akar küldeni az új, demokratikus belgrádi vezetésnek. A tizenötök pénzügyminiszterei máris azt fontolgatják, hogy ráveszik a nemzetközi pénzügyi intézményeket, mielőbb integrálják soraikba az új Jugoszláviát. És már formálódnak a segélycsomag-tervek is: az első napok eufóriájában tett kijelentések szerint dollármilliárdok állnak indulásra készen, hogy megindítsák a balkáni újjáépítést.
Washington egyelőre visszafogottabb. Az elnökválasztási kampány finisében persze érthető a megfontoltság. Az üzleti élet viszont csak a startlövésre vár: elemzők szerint a jövő év végéig akár 300-400 millió dollárnyi amerikai működő tőke is áramolhat Jugoszláviába.
Az elemzések gyakorta túlságosan optimisták. Az átmenet nem lesz sem gyors, sem fájdalommentes. A következő évek még minden valószínűség szerint a helyreállítás és a makrogazdasági stabilizáció, valamint a piaci viszonyok kialakításának jegyében telnek majd. Piaci pozíciókat persze most lehet szerezni, de – senki ne tápláljon illúziókat! – az elkövetkező évtized még csupán a befektetés időszaka lesz az új Jugoszláviában. –
